Vannak olyan tárgyaim, melyeket szét akarok szedni, meg akarok mutatni, mégpedig már-már valószínűtlen mennyiségben. Ezekhez képest akadnak olyanok is, melyeket sem szétszedni, sem mutogatni nem szeretnék, ők azonban ennek ellenére - mondhatni önként - jelentkeznek. Na épp egy ilyen tárgy a monitornéző szemüvegem, amit nemhogy szétszedni nem szerettem volna, de egyenesen mindig is egyben akartam látni!

   Erre fel tessék, elpattant benne az orrom feletti karcsú összetartó pálcika. Mivel ez az anyag valószínűleg acél, valamint amúgy is lehetetlenül vékony (gyakorlatilag ennél fogva rugózik a szemüveg), így ezt a jelen felszerelésemmel - pláne tartósan - képtelenség lenne megforrasztani. Más rendelkezésemre álló megoldást nem találván, gondoltam megpatkolom egy ráhúzott csővel. No de mi van ilyen vékony?

   Például a vékonyabbik fajta tollbetét, melyekből őrizgetek is néhány mára már rég kifogyott példányt, természetesen adott esetben felhasználható alkatrészként. Mivel már évtizedek óta nem járt a kezemben a hozzájuk tartozó négyszínű toll, épp itt volt az ideje a hasznosulásuknak.

   De aztán - mivel az egészen kicsi csőátmérő okán elakadtak a fűrész fogai - áttértem a vékonyabbik fajta tűreszelőkre. Mára már meg nem mondom, hogy honnan van ez a készlet (amúgy valószínűleg még a KGST piacról), az azonban biztos, hogy már sokszor kihúzott a slamasztikából. Már úgy értem azért, mert a megszokott méretűekkel szemben, ez a készlet úgy 30 százalékkal vékonyabb tűreszelőkből áll, minek okán egészen vékony résekbe is beférek velük.

   Ránézésre ugyan rendben van, azonban a szemüveg továbbra is majdnem annyira lötyög, mint tette azt még a csődarab ráhúzása előtt. Kezdetben még valamiféle ragasztóban gondolkodtam, csak aztán megéreztem, hogy mivel itt komoly áttételű csavaró mozgás is van, ráadásul tükörsima felületek között, így egyszerűen nincs az a ragasztó, ami a jelen pozícióban két napnál tovább bírná.

   Na ezért választottam a ragasztás helyett a zsugorhüvelyt. Mikor ezt a soványka készletet megláttam, egyből rácsodálkoztam. Már úgy értem azért, mert emlékeim szerint ennél sokkal többet, ráadásul többféle méretet vettem a Lomexben. Akkor ennyit mára az emlékezetem helyes működéséről...

   Amit jobbra látunk, az egy már megmelegített próbadarab. Mivel összemegy annyira, hogy rászoruljon a csőre, ráadásul a megmelengetése után továbbra is rugalmas marad, ezért nagyon úgy néz ki, hogy meg fog felelni.

   Elmondjam? Na jó... Még két hete sem volt, mikor a piacon egy szokatlanul meleg tavaszi napon, az árukészlethez leguggolván, nagyon úgy nézett ki, hogy az alacsony vérnyomásom okán ha onnan felállok, akkor elszédülök, s mint egy zsák dőlök el. Az eladó ezt persze nem tudta, s így jogosan képzelte úgy, hogy márpedig engem az ő árui érdekelnek. Mondjuk a nagyobbacska Philips AM - FM sávos kisrádió az igen, csak annak sokalltam az árát (mármint az 1.000 forintot), ezért áttértem a több tucatnyi mindenféle formájú szemüveg megtekintésére. Közben persze mélyeket lélegeztem, vagyis próbáltam magam összeszedni. Kezdetben még 500 lett volna a szemüveg darabja, de mivel nem mutattam különösebb érdeklődést (bár szinte mindegyiket megnéztem), a szemüvegek ára meglehetős sebességgel esett 200 forintra. A végén már kettőt kaptam volna kétszázért, de csak akkor, ha minimum kettőt veszek. Na ezek között a szemüvegek között volt egy olyan jópofa példány, aminek az üvegei körül semmiféle keret sem volt, hanem a szárai (meg persze az orrtámasz része is) közvetlenül az üvegre voltak csavarozva. Persze nem vettem meg, mert ugye minek? Most bezzeg nagyon is jól jött volna! Ezen filozófiát követve persze nem szabad a piacon mindent összevásárolni. Mondjuk én beszélek, mikor már megtettem...

   Egy kicsit hagytam hűlni a zsugorhüvelyt, majd visszaszereltem a helyükre a lencséket. Ha tökéletes nem is lett, mert ugye egy kicsit azért jobban mozog, mint mielőtt még eltörött volna, de használat közben ennek nyomát sem érzem.

   Amúgy van már egy újabb monitornéző szemüvegem (lásd a fekete keretest), csakhogy az még akkor készült, mikor a mostani pozíciómnál közelebb ültem a monitorhoz. Ahhoz az ülőhelyzethez jó is, és még a gombokat is jobban látom vele, mint azzal amit most szereltem meg, csakhogy azzal nem lehet sétálni a lakásban, mert az már annyira erős, hogy egy kissé távolabbra nézve menten beleszédülök.

   Persze tudom, hogy létezik multifokális szemüveg, és még akad is belőle itthon kettő, de ezek teljesen alkalmatlanok rá, hogy tartósan bámuljon velük az ember egy monitort. A hangfal előtti az utcai, ami kartávolság plusz a végtelen között használható, míg a tápegység előtti közelnézős az a babramunka és két méter között ad helyes fókuszt. Mindezeken felül van egy tévénézős szemüvegem is, amivel négy méter távolságra látok jól, meg egy laptopot nézős is, amivel csak fél méterre. Ha visszakaphatnám a szemem, a fogaim, a hátam, és a bélműködésem... No de az öregedés már csak ilyen...