Mivel ezek a kincsek nem igazán maradhatnak itt, vagy legalábbis hosszútávon semmiképp, ezért elkezdtem őket hol ilyen, hol meg olyan szempontok szerint összerendezni.
   Mivel ennek semmi eredménye sem volt (ha csak azt nem vesszük annak, hogy sebesen szaladt vele az idő), más irányból kezdtem el megközelíteni a lakásban szanaszéjjel pakolt számítógépes témájú kincseimet.

   Aztán lekapkodtam az eddig a polcaimon szanaszéjjel heverő WD My Book maradványait, majd egyesítettem őket. Mondjuk az elektronikáját azt kihagytam, mert az később is kellhet, mikor épp kívülről akarok rádugni a PC-re egy SATA eszközt.
   Hogy az apró panelt és a dugasztápját hová fogom elrejteni, arról momentán még csak halovány fogalmam sincs. Terveim persze vannak, de sajnos egyik blődebb mint a másik!

   Majdnem elfelejtettem megemlíteni, hogy a kicsi (már ha a 75 giga az) SATA HDD-re visít a Hard Disk Sentinel, amin a hibás szektorok számát elnézve nincs is mit csodálkozni.
   No de nem ezt akartam mondani, illetve elmesélni, hanem azt, hogy most tanultam meg, mire való a BIOS-ban az egyes meghajtók beállításánál engedélyezhető SMART funkció.
   Ha ezt bekapcsolom, akkor már a BIOS is látja, hogy valami baj van az adott HDD-vel, és már eleve el sem indul vele a gép! Ha kikapcsolom az adott beállítást, akkor szerencsére igen.

   Az én gépemen csak ennyi valami indul el automatikusan. (még ezekre se mernék megesküdni, hogy mind kell) Na most, illetve nem most, hanem mikor már sokadjára nem indult el a régi rendszer az új gépen, akkor újabb mentőötletként az jutott eszembe, hogy mi van akkor, ha azért nem indul, mert letiltottam valami olyan szolgáltatást, aminek futnia kellene ahhoz, hogy alkalmazkodni tudjon a rendszer az új hardverhez, mire fel megnyomtam egyrészt ezen a párbeszédpanelen az "összes engedélyezése" feliratú gombot, majd amekkora barom vagyok, megtettem ugyanezt a szolgáltatások fülön is, mely botor cselekedetem hatására, ha az új gépen nem is indult el a rendszer, de a régin ezt innentől kezdve olyan lassan tette, hogy alig győztem kivárni, mire kikerregi magát a HDD.

   Mikor már úgy éreztem, hogy most aztán már minden megy, mindent kétszer (ha nem többször) ellenőriztem, próbaképp rádugtam az új gépre a tartalék gép hangfalait, hogy lássam, akarom mondani halljam, hogy a hang is rendben van.
   Csak úgy - mondhatni majdnem vakon - odakattintottam valamire a zenék közül, mire fel őszinte meglepetésemre a képen látható zeneszám csendült fel. Még kicsit le is toltam a gépet, miszerint nem, még nincs 16 éves az alaplap.

   Ebből az ábrából az derül ki (nem derül ki belőle semmi ilyesmi, de majd én elmondom), hogy az újonnan vásárolt wincseszter majdnem kétszer olyan gyors, mint amelyiken eddig volt a rendszer, pedig direkt a lassabb (mert az csendesebb és hidegebb) NAS-ba való típust vettem.

   Már csak ezzel a maradvánnyal kell kezdenem valamit. Mint azt tettem még valamikor 12 évvel ezelőtt, úgy most is össze kell állítanom működőre, majd zsupsz! Be vele a szekrény mélyére melegtartaléknak!
   Hogy ne legyen az, mint ami az elődjével volt, már korábban (még az alaplap beszerelését megelőzően) a régi tartalék gép ABIT VH6T alaplapját (valamint a pincében fellelt társát is) feláldozva, kicseréltem a púposkodó elkókat.
   Még a régi videokártya is kapott egy új elkót, mert azon is volt egy púpos. Vagy ezt már mondtam? Mindegy... Haladjunk!

   Még többszöri nekifutással is csak ennyire sikerült összerendeznem a dolgokat. Bár máskor talán zavarna, de hétfő délelőtt lévén, vagyis egy egész hétre való számítógépes mizéria után, akarom mondani újra a helyén tudva a kifogástalanul működő számítógépemet, ez a kis kupi most valahogy nem igazán zavar.

   Na most a kifogástalanul működésről annyit, hogy minden futott a gépemen mint a veszedelem (legalábbis az eddigi sebességéhez képest), épp csak a gépátépítésre rávevő, sajnos igencsak akadozva futó program, vagyis a digitális rádiózáshoz szükséges SDRSharp nem. No de mit nekem ennyi hányattatás után egy ilyen aprócska feladat?
   Még egy óra sem kellett hozzá és újra (ez persze úgy volt, hogy több kis szakaszban futottam neki a feladatnak), a kétmagos processzornak köszönhetően (valamint annak, hogy visszatettem a helyére a működéséhez szükséges drivert) immáron akadozás nélkül működik a program.

   Ha már számítástechnika, akkor ami még kiakadt (az összes hardveren és a szerzőn felül), az a digitális szobamérleg. Mondjuk eddig is szórakoztatott vele, hogy időnként ki kellett belőle venni az elemet, mert valami okból nem nulláról, hanem 27 kilóról indult, de ma már nem.
   Már úgy értem, hogy ma már egyáltalán nem volt hajlandó elindulni. Elem mérve jó, ki-be rakosgatásra a kijelző semmit sem reagál. Mivel olyan olcsó azért nem volt, most azért egy kicsit sajnálom, hogy nem tettem el a blokkját.
   Ami viszont olcsó volt, az nem ez, hanem az a párja, amit a szomszéd ház kukájában találtam. No ott azért még nem tartok, hogy a kukából gyűjteném be a szétszednivalókat, hanem az úgy volt, hogy épp készültem beleborítani egy vödör szemetet, mikor megláttam, aztán alaptulajdonságomhoz híven képtelen voltam ellenállni a csábításnak.
   Na az a mérleg meg rendszeresen azzal szórakoztat, hogy bár apróra szétszedtem, kimostam meg minden, power reset előtt notóriusan nagyjából fele annyit mutat, mint amennyi a valós súlyom.

   Mivel meglehetős mennyiségű döglött (vagy ki tudja milyen állapotú) CD és DVD meghajtó (még írók is voltak köztük) gyűlt össze, valamint épp itt volt előttem az asztalon (ráadásul oldalfal nélkül) a tartalék gép, kilógattam belőle egy IDE szalag, valamint egy Molex tápkábelt, majd mesternek jumperelve egyenként rápróbáltam az összes egyáltalán előkeríthető lemezmeghajtómat. Már megint mi az, hogy miért?

   Nos azért, mert egyrészt nagyon kell a pincében a polcokon a helyük. Másrészt ugyan mikor ejtettem volna meg a próbákat, ha nem most? Mindössze négyet tartottam meg közülük.
   Az egyik a tartalék gépbe lesz beszerelve, a másik a pincében bujkáló Compaq-ba való (ezt csak ellenőrizni vettem ki), míg kettőt elteszek tartaléknak. No nem mintha bármire is kellenének, hanem csak megszokásból.
   A meghajtókat amúgy úgy teszteltem, hogy beolvastattam velük egy CD, és amelyik tudta azt a médiát is, azzal egy DVD lemez tartalmát is. Mondjuk nem az összes adatot, hanem csak a könyvtárszerkezetet.
   Ami akár csak egy kicsit is bizonytalankodott, vagy fura hangok jöttek belőle, azok egyből mentek a selejtbe. Két SCSI portos is akadt, azokat ki sem próbáltam, mert lusta voltam előásni hozzájuk a kártyát.

   Aminek az lett a következménye, hogy az előbb látott lemezmeghajtókból mindössze ennyi maradt. Hozzájuk csaptam még pluszban a két beteg ABIT alaplapot, hogy végre azok is elfogyjanak. Ezen doboz tartalmát (meg persze a másikét is, amit a megtelése okán már le is vittem a pincébe) persze majd még szét kell válogatnom.
   Mint az egy korábbi cikkemben már olvasható volt, ezt az alkatrész szétválogatós projectet egyszer már megejtettem, és az az igazság, hogy nem vagyok benne biztos, hogy a hátralévő életemben meg fogom tenni ugyanezt a maradékkal, akarom mondani az azóta keletkezett (még hogy keletkezett, én csináltam őket) vegyes tartalmú dobozaimmal.

   A visszárunak minősített lomokat kihurcoltam az előszobába, majd mivel úgy éreztem, hogy ha záros határidőn belül (ez tényszerűen azonnalt jelentett) nem viszem le őket, akkor még képes vagyok és kiszedek a szatyorból mondjuk egy vaslemezt, ezért igen sebesen megindultam velük a kukák irányába.

   Mivel haladnom kellett a romok eltakarításával, nyitásképp beszereltem a tartalék gépbe a CD meghajtót, valamint lecseréltem benne a fekete fiókházat egy (majdnem) fehérre.
   Ezt követően természetesen be is kábeleztem őket, mire fel adódott a nagyszerű lehetőség, miszerint ugyan kezdjek már valamit a számítógépek átépítéséből immáron biztosan kimaradt kábelekkel.
   Mivel így foglalják a dobozban a legkisebb helyet, vagy mert épp így láttam esztétikusnak (no nem mintha egy doboz mélyén az utóbbi számítana), berolniztam őket, mint pénztáros az aprót.

   Itt jött volna az, hogy utolsó teszt, rendszerfrissítés, meg persze vissza a helyére a hangkártya (plusz a hátlapból hiányzó zárólemezek), csakhogy ismét az elmúlt héten már megszokott szarvihar következett. Mert ugye miért is indult volna el az a gép, aminek néhány napja még kutya baja sem volt...
   Sokadszori újraindításra szúrtam ki, hogy bár a BIOS-ból nem látszik a fiókba dugott (amúgy az operációs rendszert tartalmazó) HDD, azonban az indítóképernyőn egy pillanatra igen.
   Mivel ez a képernyő olyan gyorsan ugrik el az ember szeme elől, hogy képtelenség lefényképezni (mondjuk egy videóból kivágott képkockát azért megereszthettem volna), így itt ragadnám meg az alkalmat, hogy elmondjam, hogy én még olyat életemben nem láttam (no nem mintha gyakorlott számítógép szerelő lennék), hogy két primary slave eszközt írjon ki a gép.
   Mint az a fotóból sejthető, más különösebb változás nem történvén (a CD ROM kábelekről történő lehúzásával természetesen már megpróbálkoztam), ha csak kívülről is, de rádugtam a gépre a fekete színű HDD fiókhoz illő, szintúgy fekete színű keretet. Hogy a másiknak (a fehérnek, ami most még a gépben van) mi lehetett a baja, arra (sem most, sem később) nem jöttem rá.
   Hogy nem működik, abban az az érdekes, hogy ez a rekesz egészen egy héttel ezelőttig a fő gépemben teljesített szolgálatot. Bár ritkán volt használva, de emlékeim szerint sosem volt rá panasz.
   Na most a fekete keret mögött látható margarinos doboz úgy került képbe, hogy ebben, illetve ennek segedelmével fogtam el azt a hatalmas színes lepkét, ami a mai napot a konyhai ablak és a szúnyogháló közé zárva töltötte. A lepkéről - mivel a doboz nem átlátszó - nem készült fotó.
   Kisvártatva a piacon mindössze 100 forintért vásárolt SATA RAID kártyát a gépbe belepróbálva, azt a Windows rendben felismerte, majd le is töltötte hozzá a megfelelő drivereket. Jelentem működik!

   Gondoltam ne tegyem már el a tartalék gépet SP2-es frissítéssel, ha már egyszer itt az SP3, mire fel egyből kiderült, hogy mivel a tartalék  gépben a régi alaplap lakik, így nem tudok vele USB-ről (pendrájv) bootolni.
   No de mit nekem kiírni lemezre az iso fájlból egy Windows telepítőt, mikor az új (nekem legalábbis az) gépembe épp a minap szereltem be egy vadonat új CD + DVD írót.
   Na most a szerző "mit nekem" felkiáltással elkövetett elbizakodottságáról annyit, hogy hosszú percekig olyan értetlenül nézegettem a CD író programokat, mint aki már vagy nyolc éve nem írt lemezt, ami amúgy éppen így is van.
   Na most a szarvihart fokozandó, a telepítő bár elindult a frissen írt CD-ről, és még az írás utáni ellenőrzése is hibátlanul lefutott, csakhogy a tartalék gép olvasójában kisvártatva elakadt.
   Gondoltam az öreg meghajtó talán nem olvassa jól a CD-RW lemezt, ezért kiírtam a telepítőt egy DVD-re, ami bár néhány százalékkal tovább jutott, azonban újfent elakadt.
   Mivel ilyenkor már nincs mit tenni, mindenképp folytatni kell, hiszen a rendszerfrissítés úgy indul, hogy töröl a gépről egy csomó régi fájlt, vagyis ettől kezdve már nem indul el az oprendszer, így kénytelen voltam kitalálni a problémára valami használható megoldást.

   Ez jelen esetben (mivel ez volt a legegyszerűbb) az volt, hogy kihúztam a DELL gépből a lemezmeghajtót, majd rádugtam egy a tartaléknak szánt gépből kilógatott IDE kábelre. Na innentől kezdve, ha fel ugyan nem is gyorsultak, de legalább elindultak a dolgok.
   Így az események leírásának vége felé, abba belegondolva, hogy mit nem meséltem még el (már úgy értem, hogy a Piroska és a farkason kívül), már csak két dolog jutott eszembe.
   Na most az egyik az, hogy a tartalék gépbe elsőnek beszerelt fekete színű HDD keret (az összes többivel ellentétben) még mind a mai napig megőrizte az apró kapcsolóját, illetve annak bekötését. Ezt a bigyót (a kapcsolók bizonytalanságait tapasztalva) elsőként szoktam belőlük kivágni. Vagy ötször biztosan beugratott!
   Mert ugye ha nem billentem át, márpedig a HDD-t cserélgettem a két gép között rendesen, akkor áramot nem kapván, nem indul el róla a rendszer. Én meg csak nézek, hogy mit csesztem el már megint. Amit eddig csak csináltam, úgy nagyjából mindent, de ezt talán most hagyjuk...
   Na most egy másik beugratós dolog az volt, hogy a gép bootolásakor az F11-es gomb megnyomása után kapott listából kiválasztva az USB-t, vagy a CD-t, a gép még egyszer rákérdez a dologra, miszerint a CD lemezről való bootoláshoz nyomjak meg egy gombot. Na most ha ezt nem teszem meg, akkor juszt is a HDD-ről bootol! Én meg csak nézek bután (ilyen az arcom), hogy már megint mi van...
   Hogy az elért eredményekről is mondjak valamit, azok a dolgok, melyek eddig ha futottak is a gépemen, azonban igencsak akadozva, na azok mind megtáltosodtak! Természetesen csak azok, melyeknél a processzor, illetve a plusz mag hiánya volt a korlátozó tényező. Tudom is én...
   Ott volt például a Vatera vagy a Lidl weblapja, ahol a bélyegképek áttűnéses megjelenítése nálam nem egy jópofa effektus volt, hanem egy a processzort 100 százalékra kiterhelő, a weblap normális időben történő megjelenítését akadályozó tényező. Persze még az új procival is látszik, hogy az áttűnés zabálja a géperőt.
   A másik alig-alig, vagy épp semennyire sem működő részlet a weblapokba ágyazott YouTube videók lejátszása volt. A saját oldalamon mondjuk nem volt hiba, az futott sebesen, azonban az olyan oldalak (például Index), ahol más egyéb is (például ugrabugra reklámok) dolgoztatták a processzort, na az mind akadozott.
   Aztán vannak még más felgyorsult apróságok is, mint mondjuk a képek forgatása, vagy a videók kódolása, de ezekkel eddig sem volt bajom, csak látszik a majd dupla sebességre történt gyorsulás.
   Továbblépési lehetőségként az merült fel (mert RAM-ból az XP-nek, valamint az általam futtatott programoknak bőven elég a 2 giga), hogy lecserélem a rendszert tartalmazó HDD-t egy SSD-re. Bár rezgett a léc, ezt azonban nem léptem meg.
   Az SSD-ről lebeszélő ok végül az volt, hogy miután letöltöttem egy még ingyenes, de a meglévőnél sokkalta újabb Wise Registry Cleaner nevű programot, majd voltam oly bátor, hogy szépen sorban megnyomtam a létező összes gombját, a program úgy rendbe tette a rendszert, hogy az Excel fájlok eddigi rém idegesítő 5 másodperces megnyílási ideje leesett kettő alá!
   Aztán van még olyan eredmény is, hogy a Windows indítóképernyőjén szaladgáló három szögletes pont, az eddigi akadozó mozgás helyett immáron sokkalta gyorsabban fut. No nem mintha a pöttyök kószálási sebességére lett volna bármiféle panaszom...

   Azt azért még elmesélem, hogy a DELL gép rendszermeghajtója, mikor korábban belepróbáltam a másik gépbe, akkor el ugyan nem indult, illetve indulás előtt mindenképp internetes aktiválást szeretett volna, azonban a helyére visszatéve, már rendben betöltődött róla a rendszer.
   Gondoltam erre is rátöltöm az SP3-as frissítést, mire fel az derült ki, hogy az oprendszer azonosítója nem egyezik a gépházra írt karakterekkel. Ebben az az érdekes, hogy ezt a gépet a cégtől vettem, kompletten, így biztosan jogtiszta rajta Windows! No nem mintha a másik gépen nem lenne az...
   Gondoltam legyen. Biztos csak összekeverték az eladás előtt a meghajtókat, vagy a gépházat. Ráeresztettem a gépre az AIDA nevű információs programot, majd újra megpróbáltam a frissítést az általa ki tudja honnan kinyert azonosítóval.
   Na most, illetve nem most, hanem mikor megláttam, hogy az sem stimmel (pedig az AIDA ez irányú működését a fő gépemen a frissítő telepítést megelőzően teszteltem), akkor fogtam, és ahogy volt, már toltam is be a gépet a szekrénybe.