Orion EMG 1311 hangfrekvenciás csővoltmérő
(elnéztem)

Szóval az úgy volt, hogy valaki kért tőlem egy csővoltmérőt, én meg rámondtam,
hogy adok mert van. Részemről erre a példányra gondoltam. Mint ahogy megannyi
kacatom, úgy ez is csak porosodott a pince sarkában. Szóval felhoztam, ránéztem,
majd egyből meg is állapítottam róla, hogy ez bizony nem csak úgy egyszerűen
csővoltmérő, hanem ez egy hangfrekvenciás csővoltmérő. Szóval ezzel
nem mindenfélét, hanem csak váltakozó feszültséget lehet mérni.

Kipofoztam egy másik műszert, ezt meg letettem pihenni a többi kacat mellé.
A kóla óra nem különösebben érdekes, legfeljebb a mérete miatt.
Viszont a balra látható táskarádió egy ritka szép darab.
Illetve szép majd csak akkor lesz ha lepucolom!

A műszerfül - mint külön megvásárolható alkatrész - egyszerűen nem létezett
a szocialista kereskedelemben. A háború után eleve alkatrész hiánnyal
küszködött a gazdaság. Ehhez hozzájárult, hogy idővel gyakorlatilag
az összes céget államosították. Az államosított cégek pedig nem voltak
képesek kiszolgálni egymást alkatrésszel. Ezért aztán mindenki gyártott mindent,
amire csak szüksége volt a végtermékhez. Ennek kiváló példája ezen műszer
meglepő hordozófüle, ami amúgy bőr és vaslemez ügyes kombinációja.

A mai fiatalok talán már el sem hiszik, hogy valaha nem úgy volt, hogy csak úgy
bementem a boltba. Illetve pontosan így volt, azaz csak bementem a boltba.
Mert alkatrész az nem volt. Például az apukám gyártotta akkutöltőknek
kényszerűségből bőrönd füle volt, bőrdíszműves boltból beszerezve.

A műszer hátulján ügyes megoldások sora látható.

Ez egy gumilábat pótló megoldás. Sosem kopik el! Nem mállik szét.
Nem koszol. Nem kell, és nem is lehet állítani.
Ez így zseniális ahogy van!

A hűtőlyukat egy présgép állította elő, pusztán nyomással, magából a doboz
anyagából. Ha dolgozott volna a cégnél olyan kolléga, aki a fejével felel
az anyag és költségtakarékosságért, akkor biztosan kivetette
volna a felesleges anyagot a dobozból.

Szép fedelet készítettek valaminek.

Egy biztosíték és a hálózati feszültségváltó lakik a fedél alatt. Speciálisan ide illő
kapcsolót sem lehetett kapni (mint különálló alkatrészt), ezért átcsavarozható
rézlemezekkel lett megoldva a feszültségváltás. Manapság már szinte
mindenben szabvány alkatrészek vannak, amitől mondhatni
el is veszett az egyes konstrukciók néhai szépsége.

A gép alján is fémből vannak a lábak.

A hálózati zsinór végén a villásdugó sem egy egyszerű darab!
A dugó bakelit + fém kombináció, amire kívülre gumi lett rádolgozva.

Nem csúnya, bár nekem nem jön be ez a négyzetes forma.

A műszeren 10-es, 30-as és decibel skála van.

A bemeneti kapocs egyáltalán nem lett túlmisztifikálva. Semmi egzotikus csatlakozó,
pusztán csak két szabványos banánhüvely. Ezek a csatlakozók amúgy mindennel
kompatibilisek! Még akár a csupasz dróttal is, hiszen ez egy csavaros kötés.

Balra a power kapcsoló, míg jobbra a bekapcsolást jelző lámpácska burája látható.

Nem az egész előlap lett feliratozva, hanem van rajta egy feliratos betétlemez.

A hálózati csatlakozó zsinór a készülék előlapján jön ki.
Ez mondjuk nem tudom okkal van-e így.
Ha igen, mégis mi lehet az ok?

Az Orion háromarcú emblémája nemzetközileg ismert és elismert volt, bár az EMG,
vagyis az Elektronikus Mérőkészülékek Gyára sem csengett rosszul. Mivel az Orion
volt az ismertebb név, ezért ha elektronika, akkor azt Orion neve alatt adták el.
Hogy melyik műszert ki és hol tervezte, az meg egyenesen kitalálhatatlan,
hiszen a szocializmusban folyton mindent átszerveztek.
Ez végül is nem sikerült.

Minden szépen be volt számozva. Van is egy könyvem ebből a korszakból.
Rengeteg műszer van benne felsorolva. Sajnos se kép, se kapcsolási rajz.
Ami egyértelműen kiderül a gyártási számból, az a gyártás dátuma: 1954

Ez egy sajnos egyre ritkábban látható felirat.

Hangfrekvenciás csővoltmérő, csak persze ékes ánglius nyelven lett odaírva.
Ennek talán az lehetett az oka, hogy exportra (is) készült e műszer.
Vagy az "elvtársaknak" jobban csengett az angol felirat?

30 millivolttól 100 voltig mérhetünk a műszerrel.

Ezzel a gombbal tudjuk (és persze kell is) nullára állítani a mutatót.
Ez manapság nem divat, mert már minden műszer magától nulláz.

Ez nem egy kínai felirat, hanem a néhai leltárcímke nyoma. Részemről ölni
tudnék érte, mikor egy szép gép elejére odaragasztanak egy számot.

Ez a doboz egyáltalán nem üres, mint mondjuk a mai holmik az egy szem
kósza zöld paneljukkal. Ebben még vannak dolgok amikről lehet írni!
Ha valakit érdekelne a műszer rajza és leírása, akkor itt elérheti.

Balra egy szűrőblokk látható, jobbra pedig a hálózati transzformátor. A szűrőblokk
azt jelenti, hogy több kondenzátor van beépítve egy közös házba. A hálózati trafó
láthatóan cséve nélkül lett megtekercselve. Amúgy én is követtem már el ilyet.
Mondjuk tekercselés közben végig olyan érzésem volt, hogy szétesik az egész
tekercs meneteire. Persze nem esik szét, mert maguk a menetek tartják össze.

Fémcsőbe tokozott kondenzátor, a végein leforrasztott üveg átvezetőkkel.
Ez a műszer bemenetén található soros kondenzátor általában 1.000 voltos.
Kell a nagyfeszültségű kondi, hiszen ezzel a műszerrel bármibe belemérhetünk.
Például egy 100 wattos csöves erősítő végcsövének anódján lehet akár
1.000 volt közeli feszültség, amin még rajta ül a jelfeszültség is.

A szűrő elkót láthatóan cserélték. Ez a kondin található 1961-es dátumból látszik.
A kondi ára 59 forint 30 fillér volt. A fillér a forint váltópénze volt.
Nemsokára már azt sem fogják tudni, mi volt az a forint.

Kissé penészfoltos trafó, huzalból készült potenciométer, jobbra egy elektroncső.

A kátránnyal lezárt papírhengerben egy kondenzátor van. Mégpedig vékony
alumíniumfóliából és olajos papírból készült kondenzátor. A kátrány nem egy
tartós "zár" a nedvesség útjában. Pláne nem az egy melegedő szerkezetben!
A bal felső kondenzátor olajtartalmának egy része már igen látványosan
a papírtokon kívülre került. Ezt a fajta kondenzátort manapság úgy
szokás felújítani, hogy egy új, pontosabban szólva modern
kondenzátort rejtünk a korhű papírcsőbe.

Innen nézve azért sokkal rendezettebbnek néz ki a műszer. Ez persze a csöves gépek
esetében általában így volt, hiszen a szerelőlap felett viszonylagos rend, alatta pedig
általában némi kuszaság uralkodott. Persze van olyan műszer is, ami
bárhonnan nézve szép. Idővel majd azt is előásom.

6AC7-es pentóda, fém tokban.

Az előbb látható csövet ebből a foglalatból húztam ki. A két forrasztófül
arra szolgált, hogy rugóval és lemezkével rögzítse a helyén a csövet.

Ez egy 6X4-es egyenirányító cső.
Később szelénkockával, még később két diódával váltották ki.

A 6AL5-ös csőben mindössze két dióda van. Mikor még nem voltak diódák
és tranzisztorok, akkor még minden feladatot elektroncsövekkel
oldottak meg. Méghozzá igen kevés elektroncsővel!

A műszer jól el van bújva. Műszert már szedtem szét, most szót se róla többet.

Balra a hálózati kapcsoló, jobbra pedig a bekapcsolást jelző lámpácska. Az izzó
foglalata, a felfüggesztése, az érintkezői, láthatóan igencsak egyedi gyártmányok.
Fémlemez, bakelit lapocskák, forrasztófülek, rugó, műanyag kupak kombinációja.

Ezen a képen a hálózati zsinór dobozon belüli rögzítését látjuk.

Nem nagyon csúnya szerelés, de nem is különösebben szép.

Azzal a felső csavarral biztosan lehet valamin állítani, de nem nézem meg min!
Ez a műszer ugyanis rendben működik, ezért igencsak kár volna tönkretennem.

Ugye mondtam, hogy működik!

A bal oldali gombbal nullázható.

Rádugtam a műszerre a jelgenerátorom. Mint azt említettem, lehet mérni
a műszerrel. Szóval ez egy igencsak időtálló darab, hiszen csak nálam
több mint öt éve ücsörgött a pincében! Előtte Wallner Ferenc
kollégámnál volt egy garázs padlására süllyesztve.

Gondoltam egy kissé megmozgatom a mutatót, ami sikerült is.

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.