Ezt a témát az vetette fel, hogy a minden tudó táblázatomban megtaláltam a képen kiemelve látható tételt. Mármint annak ellenére, hogy eddig ilyen témájú cikket tudtommal még nem írtam, és még csak derengeni sem nagyon derengett, hogy bármikor is akartam volna írni. Az mondjuk igaz, hogy ez a "beírás" még 2015 májusából származik, ami ugye nagyon nem ma volt, de attól még csúnya dolog volt a témáról teljesen elfelejtkeznem. Persze mit nekem valószínűtlen lendülettel (el ne hidd) nekiállni megírni egy rádióépítős témájú cikket...

   Hogy mégis mit kerestem a mindent tudó táblázatomban? Jelen alkalommal olyan bejegyzéseket, melyek olyan cikkekre utalnak, melyeket időközben már publikáltam. Mármint mikor az adott cikk megjelent, akkor persze még nem, ezért fogtam és felírtam a még meg nem jelent cikkekre történő utalásokat.
   Az első nyolcszáz cikkből hiányzó linkeket még viszonylag gyorsan kikerestem. Mármint a számukat, majd beszúrtam a cikkekbe, de valahol nyolcszáz után mondhatni megőrültem. Jó, elismerem, sosem voltam normális, de most nem erről volt szó... Hanem konkrétan arról, hogy valahol nyolcszáz után minden egyes szétszedtem cikkben olyan sok másikat említettem meg, hogy szinte mindegyiket ki kellett nyissam, majd cikkenként percekig töltögettem beléjük a hiányzó linkeket.
   Fentiek hatására megígértem magamnak, hogy ebben a minden cikkben megemlítek egy rakat másikat témakörben fővesztés terhe mellett megpróbálom magamat visszafogni. Ez már csak azért sem lesz különösebben nehéz feladat, mert mikor ezeket a sorokat róttam, akkor már csak negyvenkilenc olyan tétel volt készleten, amit már megemlítettem, de még nem írtam meg róla a szétszedtem, rádiós, vagy a képek szöveggel oldalra való cikket.

   Miközben az eredeti terv az volt, hogy leszaladok a pincébe, ahonnan aztán lendületből felhozok néhány már eleve kész, lehetőség szerint nagy lyukátmérővel rendelkező tekercset (mondván minek tekercseljek, ha akad a próbához készleten), a valóságban az történt, hogy ismét a lakásban található anomáliák felszámolására mentem rá. Te, hogy ezek mennyien tudnak lenni... Már csak itt a virágállvány környékén is annyi teendőm akadt, hogy alig tudtam a helyszíntől elszakadni!

   Mikor végre odaültem az asztalhoz, mondván szusszanok egyet, akkor természetesen ott is apró feladatok tömkelege fogadott. Mikor már majdnem mindent elraktam, akkor persze menten megláttam (ezért írtam, hogy majdnem mindent) a minap kihúzott, pulton felejtett fogaimat. Mármint a fúrókészlet feletti két fogról van szó, amit nem fogász húzott ki, hanem én, mert mindketten annyira lötyögtek. Amúgy nem kellett a műtéthez fogó, ujjal megfogva is ki tudtam őket húzni. Erre csak azt tudom mondani, hogy bár csak a porckorongsérvem is ilyen könnyen, pláne házilag orvosolható lenne...

   A fogaim láncra történő fűzését követően (nekem amúgy jó lenne kardfogú tigris, meg medveagyar is, csak olyan állatok nincsenek itthon, hanem csak én), már lent is teremtem a pincében.
   Ez itt a lomos pincei asztal, amin épp nagyban folyik (gyakorlatilag már két hónapja nem nyúltam hozzá) a szétszedtem projekt keretében már bemutatott kincseim újraválogatása. Mármint egyrészt átrendezem őket valami átláthatóbb formába, másrészt ami akár csak egy kicsit is olyan, hogy nem lesz belőle semmi, vagy nem kedves a szívemnek, azokat könyörtelenül elbontom. Ezt eddig sajnos még csak néhány tétel, például egy ISDN alközpont és egy nyelvoktató játék esetében sikerült összehozni.

   Ami viszont nem sikerült, s amúgy tipikusan máskor sem szokott, az ezeket a rózsaszínű dobozokat mutató kép. Mármint ez a pincerészlet valamiért annyira nem szereti ha fotózom, hogy normális képet talán még sosem sikerült róla készítenem.

   Hoppá! Lepődtem meg fennhangon mikor megláttam, hogy az utóbbi idők sorozatos rendrakásainak ellenére továbbra is akad némi eltérés a dobozok felirata és tartalma között.

   Hogy később ne lehessen belőle vita, hogy a tekercseket melyik dobozba kell visszategyem, vagy egyszerűen csak trehány voltam, vagy bízva a mihamarabbi befejezésben, a dobozt lezseren elől hagytam a székemen.

   Ezek az alanyok már csak azért is kiváló választások a feladatra, merthogy nem tartalmaznak semmiféle vasmagot, a lyuk viszont nagy bennük, így bármit beléjük dughatok, ami csak beléjük fér.
   Hogy ezt a témát nem aznap fogom folytatni (lásd alant az elválasztó vonalat), az már csak azért is biztos volt, mert a nyár annyira bedurrant, hogy inkább valami egészen más, lehetőség szerint pincemélyi tevékenységre terveztem rámozdulni.

   A méréshez kiválasztott tekercseket (melyek közül amúgy csak egy kell) azért hagytam magam előtt az asztalon, hátha ez majd (mármint maga a puszta látvány) arra ösztönöz, hogy a már megkezdett témát mielőbb letudjam. Hogy segített-e a látvány? Ezt ugyan nem tudom, az viszont biztos (a fájlok dátumából kiderült), hogy az ötös számú tekercses kísérlethez az elmúlt négy hónapban jó ha csak annyira nyúltam hozzá, hogy időnként, mikor valami okból már nagyon útban voltak, olyankor egy kissé odébb toltam az összekészített tekercseket.

   Az asztalom feletti polcrendszert értőn, s tőlem kitelően hosszasan bámulva, idővel arra az amúgy helyes következtetésre jutottam, hogy bármelyik elmaradt tételt tudom le (ezeket most inkább nem sorolnám fel), az mindenképp mínusz egy lesz a sorban.

   Az első két tekercset szinkron villanymotorokból szereltem ki. A sárga egy Tanért eszközből származik. A feketét mára már rég elfeledett okból magam készítettem.
   A második tekercs azért esett ki, mert az már eleve tartalmaz valamicske vasmagot. A sárga pedig azért, mert az a megolvadt mivolta okán lehet, hogy menetzárlatos lett. Az általam készítettnek pedig alacsony értékűnek találtam az induktivitását.

   Hogy az akku kimerültségére éppen akkor derült fény, mikor használni szerettem volna a műszert, az mondhatni természetes. Mármint mikor nem kell, olyankor nem szoktam az akkuk és elemek energiaszintjét ellenőrizni.

   A kefe nyele, a slagdarab, az öngyújtó, a fából készült ecsetnyél és a polisztirol lemezdarab a tekercsbe helyezve semmiféle induktivitásváltozást sem okozott. Az mondjuk egy jó kérdés, hogy a különböző anyagok dielektromos állandóját (relatív permittivitás) lehet-e így mérni, illetve a hatásukat egyáltalán érzékelni. Arról már nem is beszélve, hogy a dielektromos álladó egy frekvenciafüggő tulajdonság. Többek között ezért is utálom a tekercseket. Mármint a túl sok változó miatti kiszámíthatatlanságuk okán. No nem mintha annyira szeretnék számolni...

   A valódi és a műanyag szivacs sem okozott induktivitás változást. A szarvasbőr és az övtáskáról származó fekete pánt sem változtatta meg a tekercs induktivitását. A gyertyaviasznak bár sikerült egy pillanatra meglepnie, de az is csak azért történt, mert a gyertya fenekében a rögzítéséhez van egy fémből készült aprócska betét.
   Fentiekből következően, ami anyagnak ránézésre nincs mágneses tulajdonsága, illetve nem vezeti az áramot, az ha korlátozásokkal is (értsd ezalatt a mechanikai stabilitást), de alkalmas középhullámú rádióban csévetestnek.
   Mivel a Q értéket (jósági tényező) nem tudom mérni (nincs hozzá műszerem, mérési összeállítást pedig nincs kedvem más műszerekből varázsolni), ezért a különféle anyagok jósági tényező romboló hatását nem fogom megvizsgálni.

   A tekercs belsejébe vasmagot helyezve (a fogóról van szó), az induktivitás értéke megnövekedett. Ez annak köszönhető, hogy a mágneses erővonalakat a vas - mivel az mágnesezhető anyag - jobban vezeti, mint emennyire a puszta levegő.

   Az induktivitás értéke azért ugrott meg annyira, mert most nem egy közönséges vasdarab, hanem egy ferritmag került a tekercsbe. A rádiófrekvenciás célra készült vasmagok nem tömörek, hanem nagyon apró mágnesezhető részecskékből állnak, egymástól elektromos szempontból szigetelve. Mivel az elektromosságot nem vezetik, ezért a veszteségeik is kisebbek, mint mondjuk a tömör vasnak.

   Hogy az emberi test mégis milyen hatást gyakorol az induktivitásra, azt már csak később ellenőriztem. Mármint ehhez a méréshez szedhettem elő a hozzávalókat másnap újra. A bal mutatóujjam mondjuk már eleve kéznél volt. (kac kac)
   Az eredményről annyit, hogy azt részemről a mérési hiba kategóriába soroltam. Mármint akár megfogtam az egyik mérőpontot, vagy akár a másikat, vagy nem, ha csak egy kicsit is, de elmászott a mért érték, ami részben akár a kézkapacitásnak is betudható. Mivel emberre vagy más élőlényre nem szokás rádióvételhez tekercset készíteni (amúgy persze más célra sem igazán), valamint az induktivitás változása minimális volt, az ember - mint az induktivitás értékét megváltoztató tényező - kiesett.

   A kissé vastagabb alumínium rúd okozta változás szembetűnőbb. Hogy az induktivitás a nem mágnesezhető, de elektromosan vezető anyag elektromágneses térbe történő behelyezésekor nem nő (mint azt a mágnesezhető anyag esetében teszi), hanem csökken, az a jelenség az örvényáram okozta veszteségnek köszönhető. Ezt a jelenséget nem érzem tisztemnek kivesézni. (kevés hozzá a tudásom) Elég legyen róla annyi, hogy egy tekercs induktivitása nemcsak mágnesezhető, hanem az örvényáramnak köszönhetően nem mágneses, de elektromosan vezető anyagokkal is megváltoztatható. Tipikus példa erre némelyik URH sávú tekercs, amiben nem porvasmag van, hanem rézből vagy alumíniumból készült csavar. Utóbbi esetben éppen azt a jelenséget (örvényáram) használják ki, amit a porvasmaggal a jó nagyfrekvenciás viselkedése miatt el lehet kerülni.
   Fentiekből következően, amennyiben egy tekercs mágneses terébe mágnesezhető anyagot helyezünk, akkor nő az induktivitás, viszont ha csak egy elektromosan vezető anyagot, akkor az örvényáramok okozta veszteségek miatt csökken. Ezekre a jelenségekre alapul a varázspálca nevű szerszám, amit a jobb hangoló csavarhúzó készletek már eleve tartalmazni szoktak, de amúgy nagyon egyszerű módon házilag is elkészíthető.

   Amiben konkrétan így néz ki a varázspálca. A műanyag pálca bal oldali végébe egy porvasmag van beszerelve, a jobb oldali végébe pedig egy azzal azonos méretű rézrúd. Ezt a kombinációt házilag is könnyű elkészíteni, akár egy hurkapálcából is, melynek végeire zsugorhüvellyel rögzítjük a kétféle anyagú hangolómagot.
   A szerszámot egy tekercs közelébe téve, konkrétan lehetőség szerint nekitolva a vasmagnak, ha a ferrites véggel közelítünk, akkor nő az induktivitás, ha pedig a rézbetéttel, akkor csökken. Ezzel a rém egyszerű módszerrel előre meg lehet állapítani, hogy a vasmagot a tekercsbe bentebb vagy kintebb kell tekerni, esetleg már eleve hozzá sem kell nyúlni. Ez például KF trafók hangolásakor tud nagyon jól jönni. Mármint az, hogy egy amúgy a helyes értéken álló rendszert nem tekerget szét az ember próbaképp, közben esetleg eltörve egy mára már beszerezhetetlen fazonú porvasmagot.
   Ismeretlen készülékben járva, kapcsolási rajz és hangolási térkép hiányában a varázspálcával akár még az is megállapítható, hogy melyik az adott hullámsávhoz tartozó modulátor és oszcillátor tekercs. A porvasmagot az oszcillátor tekercséhez közelítve az adó mászik el (elhangolás), míg a modulátor tekercs esetében csak a jelszint változik kicsit.

   Hogy a próbához előtúrt tekercseket pusztán lustaságból nem vittem vissza a pincébe, vagy azért kerültek ide, hátha később is kelleni fognak, az az eredmény tekintetében tulajdonképpen lényegtelen.

   Ami viszont nagyon is fontos, az egyrészt az a tény, hogy végre eltűnt valami az asztalomról, másrészt elkészült egy újabb rádióépítős témájú cikk. Utóbbi az adott pillanatban azért volt számomra fontos, mert az év vége közeledvén, szerettem volna a 2026-os cikkadagot elkészülve látni. Míg a szétszedős témájúakkal ekkor már valahol 2031 közepénél tartottam, a rádióépítős cikkek közül a 2026-os évből ekkor még mindig hiányzott hat darab.
   Itt aztán menten elkezdtem azon agyalni, hogy melyik legyen a következőként letudott rádióépítős témájú cikk. Pontosabban szólva azt szerettem volna tudni, hogy melyik lesz az a hiányzó hat téma, amit még a 2025-ös év végéig be fogok fejezni. Kissé később pedig már azon elmélkedtem, hogy az azért mekkora csoda lenne, ha az évből hátralévő két hónapban mindjárt hat rádióépítős témájú cikket is sikerülne összehoznom...