A pincei huzalpotenciométeres dobozt meglátogatva, annak tartalmát értőn és hosszasan szemlélve, azt sikerült róla megállapítanom, hogy a doboz telítettsége okán ha kiveszek és elrontok belőle valami jó nagyot, ami aztán már nem is kerül bele vissza, azzal az akcióval többet nyernék, mint amennyit veszítenék.

   Bár már rengetegszer ígértem meg magamnak, hogy az adott pillanattól kezdve egyszerre már tényleg csak egy dolgot fogok csinálni, ezt az ígéretemet azonban eddig még sosem sikerült magammal betartatnom.
   Ezek itt ketten legalább összefüggenek. Míg a mai projekt a hatalmas méretű huzalpotméter variométerré történő átalakítása, addig a különféle tekercsek és ferritek a hármas számú tekercses kísérlet elemei. Bár egyáltalán nem úgy néz ki, de még a magnószalag is az!

   A "miből is van" kérdésre adandó válaszban azért inogtam meg, mert bár tudom, hogy egy ismeretlen célú készülékből szereltem ki, attól még van belőle a pincei dobozban egy vadonat új is.
   Itt aztán egy pillanatra megálltam, mondván megkeresem melyik cikk szól arról a műszerről, amiből ez a potméter származik, majd úgy két óra múlva ideírtam, hogy a 137-es, igen beszédes című cikkről van szó. Mármint a cikk címe: Passz...
   Természetesen nem a cikket megtalálni volt két óra (bár arra is hosszú perceim mentek rá), hanem az, hogy közben el kellett mennem a postára befizetni egy csekket, valamint a boltba is be kellett ugranom kenyérért.

   A felépítmény tisztára olyan, mint amilyet az előző tételként boncolt potméter esetében láttunk, épp csak a méret miatt be lettek duplázva a rendszert összetartó csavarok, melyek valami ismeretlen okból ugyanúgy 3,3 mm vastagok.

   Íme a korábban említett két, a többitől eltérően M3-as csavar, melyek a csúszkát tartják. A képen amúgy nem ez az érdekes, hanem az, hogy miközben a jobb oldali csavarfejen egy ráhegedt vezetéknyom látszik, addig a bal oldalin még rajta is van a vezeték csonkja. Ebben az a furcsa, hogy az a műszer amiből ez a potméter származik, egyáltalán nem tűnt nagyáramúnak. Mármint annyira nagyáramúnak, hogy csak úgy odahegedjenek benne a vezetékek, amihez hozzáérnek. Az persze lehet (sőt, szinte biztos), hogy egy telefonközpont hatvan voltjáról járt, ott meg azért szaladgáltak ám áramok rendesen.

   Ezeket a csavarokat egyrészt nem kell mindet kitekerjem, másrészt annyira egyértelmű, hogy mi hová való vissza, hogy a helyes sorrendben történő visszaszerelésükbe valószínűleg nem fogok belezavarodni.

   Terveim szerint a mai napon legalább odáig el kell jussak, hogy a potmétert az újratekercseléséhez ameddig csak kell, addig a szintig szétszerelem, majd fogom és letakarítom az alkatrészeket, előkészítem őket az összeszereléshez, aztán annyi.
   Hogy miért nem állok neki tekercselni, mikor az egy annyira egyszerű művelet, hogy közben akár mozizhatnék is? Nos azért nem, mert ennek a variométernek az elkészítése összefügg azzal a hármas számú tekercses kísérlettel, amit ugye ekkor még nem futattam le. Mármint azon a szálon függenek össze, hogy keresnem kellene valami olyan anyagot, amivel a tekercs induktivitását megnövelhetném.
   A minap, mikor épp nagyban azon törtem a fejemet, hogy mégis mi az ami olyan, mint mondjuk a ferrit, vagyis jó a nagyfrekvenciás tulajdonsága, miközben hajlékony is, akkor egyrészt találtam az interneten megvásárolható hajlékony ferritlapot, másrészt mikor az árát megláttam, akkor - mint őrült lehetőség - idővel beugrott a magnószalag. Mármint azért, mert az nagyon is hajlékony, miközben épp mint a ferrit, a mágneses rétege apró vasoxid szemcsékből áll. Hogy aztán mégis mit szól hozzá egy tekercs, ha vasmagként magnószalagot dugok bele, azt majd még - már csak puszta kíváncsiságból is - le kell mérnem.

   Majd az a művelet következett, melynek keretében egy kissé odébb reszeltem azokat a lyukakat, melyeken keresztül a csavarok az ellenálláspályát a vázhoz odafogják. Erre azért volt szükség, mert az újratekercseléshez használt 0,25-ös lakkozott huzal egyértelműen vastagabb, mint amilyen az eredeti ellenálláshuzal volt. Mármint emiatt meg fog növekedni a tekercs átmérője. Ez már csak azért is egészen biztos, merthogy már a múltkor is így volt.

   A balra szinte alig látható anyagra a korábbi tíz menettel átellenben újabb húsz menetet rátekerni, majd abból megpróbálni megsaccolni, hogy mennyi lesz a teljesen telitekercselt cséve induktivitása, az egy annyira értelmetlen, pláne eredménytelen próbálkozás volt, hogy nem is értem, hogy miért csináltam...
   Miután ezzel megvoltam, rámentem arra a részfeladatra, melynek keretében megpróbáltam a tekercselőhuzalos spulnit az asztalon úgy elhelyezni, hogy az szabadon tudjon forogni. Mármint ne kelljen hozzá folyton odanyúlnom, hogy leengedjek róla néhány menetnyi huzalt. Többet már csak azért is tilos, mert akkor a huzal egészen biztosan menthetetlenül összegubancolódna.
   Hogy sikerült-e megoldanom az amúgy semmi kis mechanikai feladatot? Nos nem. Konkrétan annyira nem, hogy ami a témával kapcsolatban egyáltalán eszembe jutott, azok a megoldások mind annyira esetlenek voltak, hogy mindegyiket elvetettem, mondván másnapra megálmodom a tutit.

   Ami amúgy sikerült is, mégpedig annyira egyszerűen, hogy épp csak fel kellett hoznom a pincéből a már korábban elkészített állványt. Hogy az a számlálóhoz készült, az teljesen lényegtelen, hiszen bármi másra is ugyanúgy megteszi, amire csak egyáltalán alkalmas. Már úgy értem attól, hogy valami célzottan egy egészen másféle feladatra készült, attól még másra is alkalmas lehet.

   Úgy voltam vele, hogy ha vágnom kell a feladathoz egy méretes darabot a 8-as menetes szárból, akkor lehet, hogy egy csavarhúzó lesz helyette bevetve. (amúgy találtam a fiókban) Mármint a Covidból épp nagyban kifelé jövet, mikor már kezdtem volna magamat egészen jól érezni, undokul elkapott a jóindulatú helyzeti szédülésnek hívott (amúgy hívta a fene) francnyavalya, amitől konkrétan annyira szarul éreztem magam, hogy részben ezért jöttem le a pincébe. Mármint amolyan figyelemelterelés indíttatással. Ami szintén használni szokott erre a nyomorult szédelgésre gyógyszerként, az a biciklizés, csak azt most egyrészt tél lévén, másrészt pluszban egy megfázásból kifelé jövet inkább nem vetettem be.

   A variométer elkészítését komolyan elősegítette, hogy a nap reggelén rám törő (megszédültem) jóindulatú helyzeti szédülés nevű nyavalya miatt egész nap nem mertem lefeküdni, ugyanis féltem tőle, hogy újra megszédülök, aztán úgy maradok fekve. Ettől persze még nem ugrottam neki a feladatnak azonnal, hanem előbb még hosszan néztem a hozzávalókat, hátha mégis eltérülök valamelyik másik feladat elvégzésének irányába, ez azonban szerencsére nem történt meg.

   Ahhoz képest, hogy a minap a csévét mit össze nem igazgattam, még mindig találtam rajta sorját rendesen, amit ha nem reszeltem volna le, akkor a tekercselés közben biztosan szétszedte volna az ujjaimon a bőrt.

   Bár nem mértem az időt, a cséve teletekercselése nem tartott még egy órát sem. Hogy mennyi lett a menetszám? Mivel tekercselés közben nem számoltam, így utólag voltam kénytelen. No nem a meneteket számoltam meg, hanem csak a 17 centis tekercselési hossz és a 0,25-ös huzalátmérőből kiadódó 680-ra fogtam rá, hogy a menetszám annyi lett.

   Mikor a tekercselőhuzal leeresztésére szolgáló tákolmányt az előszobába a feleslegessé válását követően egyből kitettem, egyáltalán nem voltam benne biztos, hogy lentre való. Mármint betehettem volna akár a lakásban található tekercselőhuzalos fiókba is. Ebből szerintem az lesz, hogy ha leviszem, akkor kelleni fog, viszont ha nem, akkor az elkövetkező egy évben egészen biztosan nem fog idefent kelleni. No nem mintha a pincéből felhozni bármi gondot jelentene...

   Miközben a variométer a tekercs ellenállásmérése alapján jónak tűnt, a csúszó érintkező olyan mennyiségű érintkezési hibát produkált, hogy kénytelenvoltam a forgó részeket kiszerelni.

   Az érintkezési hibát az okozta, hogy azokra a részekre, melyeknek elektromos szempontból érintkezniük kellett volna, ráöregedett a zsír. Miután a felületeket alkoholba mártott fültisztító pálcikával zsírmentesítettem, menten helyreállt az érintkezés. Egy leheletnyi zsír persze kell a felületekre, különben idővel elkopnak.

   A kiszerelt tekercsű Conrad rádió a frissen készült variométerrel és a TRT forgóval épp kiad egy középhullámú vevőt. Mint az már eleve tudott volt, a hangolás mind a forgókondenzátorral, mind a variométerrel lehetséges.

   Hogy a két eszközzel egy rádió mégis milyen frekvenciahatárok között hangolható, arra az a kísérleti összeállítás ad választ, melynek keretében a tekercsmérő előtétet mint rezonanciafrekvencia vizsgálót vetettem be.

   Bár ebben egyáltalán nem vagyok biztos, de attól még elképzelhető, hogy a következő rádiós témában elkövetett művem a jobbra látható forgókondenzátor mechanikai védelmének megépítése lesz. Mármint azt így magában állva nem igazán biztonságos használni, mert a kényes forgórész könnyen megsérülhet.