Epson stylus dx 4450 multifunkciós készülék
(ripsz ropsz felaprítom)

Szóval az úgy volt, hogy egy kiváló barátom rákérdezett, hogy befogadnám-e ezt
a gyönyörűséges szerkezetet. Persze nem örökre, hanem csak arra a mintegy 42
percre, amíg totálisan le nem amortizálom. És ez szóról-szóra így is történt!

Erről a képről csak azt akarom elmondani, hogy ez a matrica gyárilag lett ilyen
ferdén felragasztva. Én ha akarom, akkor tudom egyenesen tartani a kamerát.
Ha meg nem sikerül? Akkor azt mondom, hogy most éppen nem akartam.
De persze utólag is ki tudom egyenesíteni a képet a szerkesztővel.
Mondjuk az igaz, hogy ez se mindig sikerül.

Ez a kép egy AKAI ST1 orsós magnót ábrázol. Az eredeti fotó annyira ferde
szögből készült, hogy gondoltam eljátszom vele és kiegyenesítem.
Ennél a fázisnál azonban feladtam a további kísérletezést.

Hogy ez engem mennyire felvillanyozott...

Szép neved van barátom, de ez nem segít rajtad.
Bontásra kaptalak, és bontva is leszel!

Olyan szép fényes doboza van, hogy bár fekete, de egy kicsit azért látszom benne.
Ezt természetesen csak azért írtam, mert ugye sötét a sötéten...

Az első gomb megnyomására színesben másol fényképet, a második gombra fekete
fehérben A4-es papírt, a harmadig gomb pedig az A4 színes másolást indítja el.
Mivel nincs kezelési utasításom, ezeket a funkciókat magam fejtettem meg.

Bevallom őszintén, hogy valahol mélyen mindig is sejtettem, hogy az Epson
egy ősi kínai cég. Az áthúzott kuka ikont pedig a mai napon a csillagok
furcsa együttállása miatt nem vagyok képes helyesen értelmezni.

Jó kérdés, hogy bedugjam-e a konnektorba, mikor eleve abból a célból érkezett,
hogy bontás és bemutatás, majd kuka. Mert ugye mi van akkor, ha nekiáll
itt nekem rendesen működni, és megszánom? El nem fér, az biztos!

Majdnem megbukott a próba, merthogy Epsonék két centi mélyre rejtették
az USB csatlakozót. Hogy ez azért volt, hogy csak a saját kábelük dugója
férjen bele? Vagy tán nem is rossz, hanem ez egyenesen jóindulat,
hogy a dugó ki ne csússzon? Higgyen mindenki amit akar!

Én abban hiszek, hogyha elég nagy mennyiségű kábelt gyűjtök össze,
akkor rajtam nem tudnak kifogni a gyártók holmi rejtett aljzattal.

Meg se nyekkent egyik hardver se a drót végein! Se a PC nem mondta örömködve,
hogy új hardvert talált, se a nyomtató nem kezdett el zizegni. Visszalapoztam
az 545-ös cikkhez, és megtekintettem benne amint összehúzom kötegelővel
az előlap mögé a kábeleket, merthogy az nekem nem kell. Ha nem, hát nem.
Persze nem adtam fel. Kilóg az asztalból felül egy USB hosszabbító kábel vége.

Ez nem tudom, hogy mit csinál itt, de biztosan fontos lehet, ha csináltak neki
egy külön kis ajtót. Gondolom a nyomtatóban megbúvó kínai manók itt
járnak ki a műszakjuk végén sörözni. Ez persze hülyeség! Hiszen
honnan is tudhatnám én itt Európában, hogy mégis mi a csudát
csinálnak éjjelente a kínai manók. Egészen más világ az kérem!

Világít, villog, zúg zizeg, nyüszatol.

Mindenféle lehetetlen hanghatásokkal reagál a gombokra. Kis barátom sajnálom,
de nekem ugyan hiába zenélsz, merthogy ma van a könyörtelenség világnapja,
és ha a karácsonyt meg a húsvétot utálom is, de a rombolás
istenének mindig lerovom az adót.

Gondoltam vetek egy pillantást a patronokra, meg persze a nyomtatófejre.
Megriaszthattam az előbbi mondatommal, merthogy nem adta őket.

Egye fene! Adtam neki egy papírlapot, hadd molyoljon rajta.
Először azt hittem, hogy nem eszi. Aztán észrevettem,
hogy mégis, csak annyira lassan, hogy alig látszik.

Már eltelt egy perc, és még mindig kilóg belőle a papír.
Mondjuk a fotónyomtatás nem egy gyors művelet.

Végül ha nagy sokára is, de kiadta a papírt. Szóval nincs ennek
a gépnek semmi baja, csak én vagyok hozzá türelmetlen.

Illetve van neki baja. Mégpedig az, hogy kifogyott belőle a tinta.
Csak a magenta színből maradt a tartályban.

Megeresztettem egy próbát néhány fényképpel.
Inkább csak én tudom, hogy mi van
a képen, mintsem látszik.

Ha az egyiptomi hieroglifákat megfejtették, gondoltam ez sem lehet olyan bonyolult.
Olyan lehet ez, mint az, hogy minden gyerek szép. Hát ja. Az anyjának az.
Ezt sem érti más, csak aki szülte! Persze az is lehet, hogy már tudja,
hogy eljött a vég órája, és esze ágában sincs velem barátkozni.

Próbálkozásom - miszerint elkérem tőle a tintás részt - teljes kudarcba fulladt.
Mindenféle lehetetlen hangokat hallatott, miközben ide oda mászkált belül
a nyomtatófej a tintásdobozokkal. Nyomtam én rajta mindent, de nem
bírtam rávenni, hogy valahol ott álljon meg, ahol én azt szeretném.

Aztán egyszer mégiscsak sikerült. Letettem a kamerát,
hogy akkor most jó alaposan összetintázom magam.

Erre fel fogta magát, és azonnal kivitte oldalra a fejet.
Kapni fog a hülye viccéért, mikor majd odaérek.

Tettem egy oldószeres próbát a készülék házán. Ha nem is minden darabját,
de itt-ott azért fogja a hígító. Gondoltam elteszek a szép fekete dobozából
néhány elemet, mely darabokat motoros fűrésszel vadulva
szándékoztam belőle kivágni.

A katicás szatyor odakészítése nálam nem jó jel. Mivel a nyomtató nagydarab
alkatrészekből áll, s azok nem férnek a szemetes vödörbe, ezért az ilyesmi
"nagyságokat" ebben a masszív szatyorban szoktam elvinni a kukáig.

Gondoltam biztosan van alul egy csomó csavar, melyeket
számolatlanul kitekerhetek. Bevallom, hogy tévedtem.

Ezt a fehér papírt jól megbámultam, hátha jó lesz még valamire.
A nyomtató rész tetejéről (szó szerint) letépett
szkenner fedeléből származik.

Tudtam, hogy össze fog tintázni! Ugyan a patronban már csak rózsaszín festék van,
ellenben mindenütt másutt szép feketén fog a nyomtató belseje. Mondjuk az igaz,
hogy nem kell belepiszkálni. Mondjuk az is igaz, hogy csináltam már ilyet,
így igazán tudhatnám, hogy fog. De akkor is anyádat kend össze!

Fogalmam sincs, hogy mégis mi a csudára kellhet nekem ez a három műanyagdarab.
Úgy döntöttem, hogy elteszem őket, és a részleteket majd kidolgozom később.

A gombok azok gombok. Bármikor adódhat olyan helyzet,
hogy hirtelen szükségem lesz rájuk. A panelből pedig
(jó szokásom szerint) kipákázom az alkatrészeket.

Innen már nincs visszaút. A szkenner részt például egyszerűen letörtem a nyomtató
tetejéről, az odavezető kábeleket pedig - mivel az volt kéznél - ollóval vágtam el.
Mivel nem egy egész dobozt, hanem csak a doboz tetejét tettem ki bal felől
alkatrésztárolónak, ebből már sejthető, hogy jelen készülékből
csak igen kevés valamit akarok megtartani.

Megnéztem a neten, és valami párezer forint lenne bele egy tintapatron készlet.
Mivel én jó ha havonta egy lapot nyomtatok, ezért részemre teljesen halott
ötlet egy tintasugaras nyomtató. Jól elvagyok az őskövület HP4L-lel.

A festéktartályon van egy aprócska panel. Ez egyáltalán nincs összekötve
a tartállyal, hanem csak úgy ide van pöttyintve a két elnyomott műanyag
bigyóval. Fura módon működik, az már biztos! Belemennek az adatok,
hogy a nyomtató mennyi festéket kért az adott színből.

Aztán ez a lapka a pici agyával eldönti, hogy szerinte mikor fogyott el a festék.
Hogy a valóságban is elfogyott-e, vagy sem? Na az mindegy! Ő dönt és kész.

Nem vagyok rá büszke, hogy így szedtem ki belőle a fejet, de ha ő
szórakozott velem az előbb, akkor én is lehetek egy kicsit állat.

Íme a nyomtatófej. Konkrétan ez köpködi rá a tintát a papírra.
Azért nem látszik semmi, merthogy nagyon távolról nézzük.

Azonban amint közelebb megyünk hozzá, egyre inkább előtűnnek a részletek.
Ezt a képet nem én lőttem, hanem valamikor évekkel ezelőtt kaptam.
Egy mikroszkópra emlékeztető összeállítással készült.

Nagyon durva voltam vele, pedig nem is bántott. Színes nyomtató?
Beépített szkennerrel? Szétverem? Hát hová jutott a világ?

Ugyan szépek ezek a fogaskerekek, azonban a hozzájuk vezető út mindenféle
ismeretlen funkciójú, ám egészen bizonyosan nagyszerűen fogó festékkel
összemaszatolt alkatrészekkel van kikövezve. Avagy a szerző
esete a többszörösen halmozott képzavarral.

Nem bírtam a véremmel, és kiszedtem ezt a két hatalmas fogaskereket.

Az egyik nagyon rá van applikálva egy hosszú tengely végére. Mivel ez a tengelyes,
a másik pedig a fogaskerekes dobozomban lesz elhelyezve, ezért megkértem
őket, hogy vegyenek egymástól érzékeny búcsút, merthogy egészen
valószínűtlennek tartom, hogy valaha is újra összefutnának.

Kivettem a készülék házából ezt a részt, aztán mielőtt sikerült volna
vele magam végképp befeketíteni, gyorsan vissza is tettem.

Attól még gyűjthetem a kapcsolóüzemű tápegységeket, hogy nem szeretem őket.
Hogy el ne hányódjon, visszatettem rá a kis fekete dobozát.
Aztán úgy bevágtam egy pincemélyi dobozba,
hogy sosem fogja többé látni a napvilágot.

Na most ebből mit pákázzak ki újrahasznosításra?
Majd kinézek belőle valamit...

Ha nem lett volna szkennerem, gondolom megoldottam volna, hogy a nyomtatót
kiépítve alóla, csak így magában üzemeltethessem. Legfeljebb be kellett
volna csapnom az elektronikát, hogy azt higgye, hogy még
mindig ott lógnak rajta a perifériái.

Tök jó, hogy van a szkenner részben egy magyarnyelvű megfejtés,
én meg találgattam, hogy melyik ikon mégis mit jelenthet.

Öreg vagyok már ahhoz, hogy vezérlést építsek egy léptetőmotorhoz.
Attól még megszokásból kiszerelhetem?
Nem? De!

Ebben a szkennerben a papírt már nem fénycső világította meg (mint az első
masinámban), hanem egy hosszú LED sor. Mivel nyitottam egy LED-es
dobozt, illetve vettem az IKEA-ban néhány apró fiókos szekrényt,
ezért a LED-ek általában egyből a helyükre kerülnek.

Mivel szíjas dobozom is van, ezért ezeket is egyből a helyükre tettem.

A többi kacatot viszont hozzácsapom a pincébe tartó ömlesztett tömeghez.

Ő pedig anyukám, aki hallotta mikor szidom a nyomtatót, merthogy fog, s még
azon frissiben rávetette magát az asztalomra, kezében egy vizes ronggyal.

Na ezt szegénykét tényleg nagyon szétcsaptam.

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.