Óriás botlámpa
(gondoltam felélesztem, aztán mégse)

Már megint egy újabb szétszednivaló szerzemény. Mondjuk három tárgy van a képen,
de az IPTV bokszot már láttuk, a frekvenciamérőmet meg majd máskor mutatom be.

 

 

Mai alanyom - vagyis a hosszú botlámpa - idővel felkerült ide. No persze ez sem ilyen
egyszerű történet. Egy kiváló barátom lomtalanított, s félretette nekem ezt a lámpát.
Gondolta hátha jó lesz szétszedtem alanynak. Én meg úgy gondoltam, hogy miért
is ne lenne az? Egyszerű tárgy, néhány alkatrész, rövid cikk. Nem kell minden
történetnek olyan hosszúnak lennie, mint mikor mondjuk magnót boncolok.
Szóval hazahoztam, s letettem a polcra. Aztán úgy fél év elteltével, látván,
hogy ebből a szétszedésből záros határidőn belül nem lesz semmi, levittem
a pincébe. Aztán átvittem a másik pincébe. Majd betettem egy nagy dobozba.
Végül kiürült a doboz, már csak a lámpa volt benne, ezért visszahoztam a közelebbi
pincébe. Itt ücsörgött egy darabig a csöves Orion rádió előtt, aztán egyszer csak
(persze nem csak egyszer) véletlenül levertem. Gondoltam ha ennyire akarja
azt a bemutatkozást, hát legyen. Felhoztam, majd kisvártatva (ez konkrétan
újabb fél évet jelentett) feltettem ide. Mondjuk az egy jó kérdés, hogy mégis
hogy a csudába sikerült, ugyanis a polc olyan magasan van, hogy el sem érem.

 

 

 

Leszedni úgy sikerült, hogy a teleszkópos mágnes végű csavarfelszedővel lerántottam.
Ha árt is neki az esés, már biztosan megszokta. Mint azt az előbb említettem volt,
nem csak sok helyen láttam már ezt a lámpát, hanem mindenhonnan leesni is.

 

 

Mint az jól látható, a teremtője két különálló darabból szerelte össze.
(pont mint én a hátteret)

 

 

A kék toldó és a fényes cső segítségével újabb három elemmel
bővíthetjük az amúgy két góliátelem töltetű lámpát.

 

 

Ha levesszük róla a toldást, akkor ilyen kis töpszli lámpát kapunk eredményül.
Természetesen így is használható, két elemmel és a hozzájuk illő izzóval.

 

 

A lámpán brutális mennyiségű kezelőszervet találunk. A fehér nyomógomb segedelmével
villogtatni tudjuk a lámpát, a mögötte található háromállású kapcsolóval pedig - mint
az sejthető - három üzemmód közül választhatunk. A gombocskát hátrahúzva a
lámpa le van oltva, ilyenkor nem csak, hogy nem világít, de a nyomógomb
sem működik. A kapcsoló középállásában sem világít a lámpa, azonban
a nyomógombbal fénymorzézhatunk. A kapcsolót tövig előretolva
pedig folyamatos fényt kapunk. Akkor ennyit mára a kezelésről.

 

 

Illetve itt van még ez a részlet. A lámpa elejét eltekerve, az ezen az egyszerű áttételen
keresztül hol közelebb kerül az izzóhoz, hol meg távolabb. Ahogy az izzó mozog
a foncsorban, úgy változik a lámpa fókusza. Már persze csak akkor, ha működne
ez a műszaki részlet. No de miért is kerülnének a boncasztalomra működő tárgyak?

 

 

Szóval nem csak, hogy levehető, hanem egyenesen le is esik a lámpa eleje.

 

 

Ebben bezzeg műanyagból van az üveg! Csak azért írom, mert az ehhez a lámpához
formában igencsak hasonlító kínai lámpámban üvegből volt az üveg. Fene se
gondolta volna, míg le nem esett. Szóval most nem csak arról van szó,
hogy bemutatom ezt a lámpát, hanem arról is, hogy kellene nekem
egy működő elemlámpa. Lehetőleg nem csak úgy ímmel-ámmal
működő, hanem stabil! Mert olyan lámpám most is van - ráadásul
több is akad - amit előkapok ha fény kell, csakhogy egyik sem világít!

 

 

Nagyon komoly az a peremezés. De tényleg! Ki kellene nyitnom az összes fülecskét,
hogy a lámpa elejét tartó rugós pöcköt megigazítsam. Látom én, hogy egyre
kevesebb rá az esély, hogy lesz valami e szerencsétlen lámpából.
Mert ugye góliát elemet eleve nem is tartok itthon.

 

 

Aztán csak találtam két eltévedt példányt. Ezeknek most nem kell tőlem
rettegniük, ugyanis korábban már szedtem szét góliát elemet.

 

 

A kapcsoló nyomógomb páros mind kívülről, mint pedig belülről épnek látszik.
Szóval nem miattuk nem világít a lámpa, és nem is a kimerült elemek miatt.
Konkrétan azért nem világít, mert a lámpában található izzó öt elemre
van méretezve, nem pedig kettőre. Meglehet, kéne ide valaki,
aki figyel helyettem az ilyen egyszerű részletekre.

 

 

Mivel ez a bütyök félig be van esve, így nem tarja meg a lámpa elejét.
De ezt már mondtam, most már a megoldásnak kellene következnie.

 

 

Így kellene állnia. Úgy csalogattam ki, hogy belülről megnyomtam egy vastag nyelű
csavarhúzóval. Aztán azon kezdtem törni a fejem, hogy szétszedem a lámpát apró
darabokra. Kiperemezem az elejét, melegen visszagörbítem a pöcköt eredetileg
nyomó műanyag darabkát jó feszülősre. Már a gondolatba belefáradtam!

 

 

Kerülőmegoldásnak azt találtam ki, hogy akkor már inkább beszerelek ebbe a lámpába
egy hármas ceruzaelem tartót. Ez azért volna jó, mert akkor a "fényképezőgép már
nem eszi" státuszú akkuimat bevethetném világítani. Persze ennek a lámpának
is le van törve az eleje, szóval épp csak rászorul a foncsoros rész.
Hiába van belőle másik, nem ásom elő.

 

 

DDR, és Focus, meg Artas. Utóbbi a lámpagyár nevének, vagyis az Arnstädter
Taschenlampenwerk rövidítése. Egyébként mind a mai napig megvannak!
Ez a lámpa viszont megy a levesbe. Illetve eldugom egy rejtekdobozba.

 

 

Íme a kínai változat. Ezt egy korábbi alkalommal már bemutattam. Gondoltam
mi lenne, ha kombinálnék a sok hasznavehetetlen lámpából egy
működőt? Úgy érzem, hogy különleges világnap!

 

 

Ennek konkrétan nincs meg az üvege, bár ez jelen esetben lényegtelen dolog, hiszen
a LED-ek egyáltalán nem sérülékenyek. Nyugodtan kocogtathatom őket (mert
ugyan ki szokott idegesen LED-et kocogtatni), nem törik el mint egy izzó.

 

 

Ellenben, mivel nincs meg az őket a helyükön tartó üveglap, illetve az üveglapot
a helyén tartó perem, ezért az egész miskulancia kiesik a tokjából.

 

 

A lámpa végéről pedig illesztetlenség okából kifolyólag lejár a menetes kupak.

 

 

Gondoltam átszerelem valahogy a LED-es részt a masszív NDK lámpába.
Én ebben nem hiszek... Gondolta a kínai lámpa, s unottan szétesett.
Mit ne mondjak, ebben a tevékenységben komoly rutinja van!

 

 

Nem! Egyáltalán nem erőltettem!

 

 

Szabadkézzel formáztam ilyenre a kínai lámpa burkolatát. Gondoltam beruházok
két Tronic márkájú góliát akkura a LIDL áruházból, az megvan egy ezresből.

 

 

Aztán kiderült, hogy ez a lámpa is. Persze ez is kínai, minek okán ki tudja meddig
tart majd... Most persze még egyben van, de majd én mindjárt ezt is szétszedem!

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg
a Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában...