Tronic H-3056 akkumulátortöltő
(javításra érkezett)

Érdekes szerkezet esett be a minap javításra. Első ránézésre lerí róla, hogy ez egy
akkutöltő. A méretéből ítélve vagy csepptöltő, vagy kicsi akkuhoz való.
Miután méltóztattam utána nézni, megmondta az Internet,
hogy ez egy ólomakkukhoz való csepptöltő.

 

 

Az eleje egy az átlagosnál kicsit pufibb dugasztáp.

 

 

A másik vége pedig két, az ólomakkumulátorok kivezetéseihez illő csipesz.
A fekete jön a negatív sarura, a piros pedig a pozitívra.

 

 

A LIDL boltban lehet ilyen nevű holmikat kapni. Azt mondanám, hogy nekem eddig
bejött ez a márka. Most is Tronic feliratú akku van a kamerában, amihez Tronic
töltőt használok. No de mit mond ez a dobozka magáról? Automatic-Charger,
vagyis automata töltő. Az automata jelen esetben annyit tesz, hogy a töltő
érzékeli ha már feltöltötte az akkut, s magától lekapcsol. Vagy nem kapcsol le,
hanem egyszerűen csak megáll a kimeneti feszültsége egy adott szinten. Ez manapság
kicsit talán már furán hangzik, hiszen ma már minden töltő így működik.
Régen persze nem így volt, de erre példának talán csak az
apukám barkácsolta töltőt tudom felhozni.

 

 

Állítsuk be a feszültséget a töltendő akkunak megfelelően. Vetettem be erősen hiányos
angol tudásomat, mely sajnos inkább alapszik egyszerű ráérzésen, mint konkrét
szóismereten. A műszerfal mondjuk nincs épp túlbonyolítva. Mindössze
két LED-ből áll. A zöld a töltést jelzi, miközben a piros
valószínűleg a fordított polaritást.

 

 

Mindenféle leírás nélkül, pusztán csak a kapcsoló feliratából is kikövetkeztethető,
hogy ez a töltő ólom akkumulátorhoz való. 2, 6, 12 voltos.
Azaz 1, 3, 6 cellás pakkokat tud tölteni.

 

 

Most már mindent tudunk...

 

 

Az az ember, akinek még annyi fantáziája sincs, hogy ezt a csavart egy teljesen
szokványos csavarhúzóval is ki tudja nyitni, ha méltóztat kicsit bereszelni
a közepét, az kérem nem nézhet bele a dobozba. Mi többiek meg csak
bosszankodunk a csavarfejgyártók egyre elvetemültebb ötletein.

 

 

Nulla kimeneti feszültség jön ki a dobozból.

 

 

De legalább a trafó primer oldala nem szakadt.

 

 

Na tessék! Pedig mit birkóztam a kamerával, hogy az No.6 bitre fókuszáljon...

 

 

Hagyományos lemezelt trafó van benne, némi elektronikával körítve.

 

 

Mivel nem sok kedvem volt kipiszkálni onnan azt a panelt, ezért először
arra mértem rá, amihez további boncolás nélkül is hozzáfértem.

 

 

Mint azt már többször is említettem volt, ez itt kérem a 230 volt!
Szóval már megint én vagyok az intő példa.
De ezt már megszoktam...

 

 

Rámértem a feszültségválasztó kapcsolóra. Idáig rendben.
Legalábbis nincs leégve a trafó.

 

 

Jó alaposan (két szemüvegen át) megvizslattam a panelt. Sehol egy elégett fóliacsík,
de még csak egy hibás forrasztás se! Így kénytelen leszek kiszabadítani a panelt
az alkatrészeket elfedő hűtőborda öleléséből. Mondjuk amúgy is kiszedtem
volna, hiszen - mint azt tudjuk - ez bizony nálam már kényszeres.

 

 

A jobb alsó sarokban LM317-es stabilizátor, a bal felsőben TIP122-es
tranzisztor. Utóbbi csak akkor nyit ki, ha kap vissza feszültséget
a kimenetről. Vagyis ha nincs akku a kimeneten, vagy nulla
feszültség van benne, vagy véletlenül fordított polaritással
csatlakoztunk, akkor egyáltalán nem is indul meg a töltés.

 

 

Íme a fentebb vázolt elv bizonyítéka. Összepárhuzamosítottam ezen töltő
és a tápegységem kimenetét. Ahogy a tápomon emelem a feszültséget,
egyszer csak megugrik a mért érték, amint kinyit a szeleptranzisztor.

 

 

Még egy töltésteszt, immáron valódi akkuval. Szegény 9 voltos biztosan nem örül
a 14 voltos feszültségnek, de egy fénykép erejéig kipukkadás nélkül elviselte.
Konklúzió: Nincs is ennek semmi baja, csak nem tudták hogyan működik.

 

 

Íme egy fotó az épp aktuális céges macskánkról. Mindig odaszokik egy az udvarra.
Eddig még mind tudott valami különös kunsztot. Múltkor volt egy olyan, ami úgy
hempergett a földön, forogva a hosszanti tengelye körül, mint egy kutya. Ez meg
azt a spéci trükköt tudja, hogy úgy alszik az udvar közepén, mint a szfinx. Szóval
nem az van, hogy ez a macsek csak behunyta a szemét, hanem ő most épp alszik.
Ha odamegyek hozzá, akkor nem ijed meg, illetve konkrétan tudomást sem vesz
róla, hogy megsimogattam! Erőst meg kell böködnöm az oldalát, hogy
egyáltalán kinyissa a szemét. Megyek és alszom egyet én is...

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.