Nem Fahrenheit forrasztóállomás van a dobozban, de ha az lenne, én persze azt is simán szétszedném. Ugyan néha (főképp kiforrasztáskor) értékelném a gombbal kényelmesen feltekerhető hőfokot, én már csak megmaradok a jó öreg Wellernél.

   Ez pedig maga a 12 voltos stabkocka személyesen. Az a dolga, hogy bármi (12 voltnál azért több) feszültséget is adjunk a bemenetére, a kimenetén stabilan tartsa (legalábbis a névleges áramterhelhetőségig) a ráírt (azért 7812 a neve) 12 voltos feszültséget. Hagyományos, vagyis áteresztő tranzisztoros. (a modernebb dolgok manapság már kapcsolóüzeműek)

   Ezek itt hatan azt a célt szolgálják, hogy átvegyék a terhelést a stabkockától, mikor az már nem bírja tovább. Mondhatni a 7812-es erősítésül meg lett fejelve ezekkel a TIP2955-ös tranzisztorokkal. Az emitterekkel soros ellenállások (rózsaszín rudacskák) biztosítják a teljesítménytranzisztorok közötti egyenletes árameloszlást. (konkrétan a béta szórás miatt szükségesek)

   A kapcsolási rajz, s alá beszúrva a hibajelenség. A rajz alapjában véve jó, bár egy kissé hiányos. A stabkocka ki és bemenetére illik tenni (a lábakhoz jó közel, vagy akár közvetlenül rájuk) egy-egy gerjedést gátló kondenzátort. Ez amúgy az adatlapban is szépen le van írva. (rajzolva) Ezek a párszáz nanófarádos kapacitású hidegítő kondenzátorok azért kellenek, mert amiben erősítő elem (jelen esetben tranzisztor) van, az szinte biztosan begerjed! Kivéve persze, ha eredetileg éppen oszcillátort szerettünk volna építeni. No de nézzük csak meg közelebbről a hibákat.

   Valamikor réges-rég volt a hátam mögött egy papírdoboz, mégpedig izzók felirattal. Aztán nagyon sokáig nem láttam ezt a dobozt. Gondoltam biztosan levittem a pincébe, a többi ritkán kellő tartalmú dobozommal együtt. Persze nem. Múlt karácsonykor leltem meg, méghozzá idefent a lakásban. Pont a karácsonyfa mögött volt, csak mióta legutóbb láttam (legalábbis emlékeimben így élt), fiók lett a dobozból. Beletúrtam, hátha akad benne egy 24 voltos izzó.

   Kicsit nézzünk bele az elvi oldalba. Hogyan is működik az a terhelés átvevős dolog? Mikor a terhelésen folyó áram eléri azt az értéket, hogy a 100 ohmos ellenálláson 0,6 volt (B-E nyitófeszültség) esik, akkor kinyitnak a tranzisztorok és átveszik a terhelést a stabkockától. Ez az áram jelen esetben csak 6 milliamper.
   Szerintem R7 helyére egy néhány ohmos ellenállás kell, nem pedig 100 ohmos. Az adatlap illetékes része például 3 ohmot ír. Ha R7=3 ohm, akkor csak 200 milliampernél kezdik el átvenni a tranzisztorok az áramot a stabkockától. Tudom, hogy a gyári ajánlás, meg a valós lehetőségek között elég nagy a rés, de ha nem szeretnénk komplikációkat, ajánlatos dolog katalógusadatokra támaszkodni.

   Kíváncsi voltam, hogy vajon került-e hővezető paszta a tranyók alá. Persze annyira azért nem hajtott a vérem, hogy leszedjek a bordáról egy tranyót. Aztán azt gondoltam, miért is ne? Kicsit meglazítom a szélső tranzisztor csavarját, elemelem a hűtőbordától, aztán jól aláfotózok. Mint az látható, megúsztam (és a tranyó is) ezt a procedúrát. A hűtőborda lyukain keresztül ugyanis jól látszanak a tranzisztorok hátai. Nincs itt semmiféle hővezető paszta. Márpedig bármilyen zsír legalább ezerszer jobban vezeti a hőt mint a levegő! Vagyis ha nem akadna ki a feszültség-stabilizátor a bemeneti túlfeszültségtől, akkor használat közben (a tranzisztorokon átfolyó áram okozta melegedéstől) égne le.

   Az a baj ezzel, mármint azzal, ahogy az asztalom kinéz, hogyha rendet teszek, akkor ha mondjuk egy óra múlva ismét az adott témával szeretnék foglalkozni, kezdhetem elölről az egészet. Már úgy értem, hogy újra szedhetek elő mindent, kötözgethetek, satöbbi. Ez nekem egy elég komoly probléma. Már úgy értem az, hogy nem lehet csak úgy egyszerűen félbehagyni valamit, mert akkor foglalt marad az asztalom. (nem tudok mondjuk számítógépezni) Pár évnyi morgás, s már meg is leltem a megoldást. De erről majd egy más alkalommal...

   Miközben unottan tekergettem a tápegységem gombjait, egy igencsak érdekes jelenségre lettem figyelmes. Még bőven a 7812 bemeneti feszültségtartományán belül, a bemeneti feszültséget változtatva, meg megszalad a kimeneti feszültség. Mit ne mondjak, ez nem hangzik valami jól...

   Nos nem is tudom... Én vagy Timmy bárány néz hülyébben a drótmalacra? Aztán újra átgondoltam a dolgot. Hoppá! Meg is van! Mert ugye mi volt a feladat? Mindössze annyi, hogy találjam ki, hogy mégis miért nem működik a stabilizátor. Azt meg ugye kitaláltam. Elgondolkodtam (régebben ilyenkor már rég nekiálltam, csak hol van már az ifjonti hév), hogyha az enyém volna ez a feladat, illetve az lenne a dolgom, akkor mit kezdenék ezzel a táppal.

- először is kellene valami alaplemez, amire felszerelném az alkatrészeket
  (lehet akár nyáklapból is, de még egy darab deszka is jobb, mint így)

- fogalmazzunk úgy, hogy "példás huzalozás"
  (földhurkok elkerülésére, mert jobb ha nem oszcillál, ha egyszer stabilizátor)

- 25 voltos helyett legalább 40 voltos puffer elkó
  (franc se szereti az arcába azt a rengeteg sztaniolt)

- hővezetőpaszta a tranzisztorok alá
  (a stabkocka alá is, mert jelenleg ott sincs)

- mivel a trafó adott, ezért ki kell találni valamit, hogy ne akadjon ki a 7812-es
  (soros zéner, vagy a 7812 elé egy 7824, mert az bírja a bemenetén a 35 voltot)

- két kis kondi a 7812 elejére és végére
  (ezek alá azért csak illene odatenni egy darabka nyáklapot)

- doboz
  (mert az azért elég egyértelmű, hogy ez így (vgyis szanaszéjjel) nem maradhat)

   A szokásos ebéd utáni fáradtságot legyőzve, beugrott egy gyermekkori emlék. Ezermester újság! Mindenből lehet készíteni valami mást. Vagyis minden jó még valami akár egészen másra is. Tehát ha szükségünk van valamire, akkor azt nem kell megvennünk a boltban, hanem csak annyi a dolgunk, hogy keresünk egy az adott feladatra alkalmas eszközt. Jelen esetben ez a tápegység valami LED-es világításhoz kell. Mi az amit tudunk az eszközről?

- kimeneti feszültség 12 volt

- áram igény úgy 10-20 amper körül lehet