Fiókban ülő HDD-k hangjának lágyítása

Két dolog nem lett meg. Az egyik a mini fotóállvány, a másik az éjjellátó.
Az állvány megkerült, az éjjellátót nem találtam. Végül persze az is meglett.
No nem a kancsi szemű beazonosítatlan plüssállat, hanem aminek feláll a lába.

 

 

De most nem az éjjellátó jön, hanem a HDD fiók. Van belőle pár darab.
A régebbi, már kinőtt, esetleg döglődő meghajtók vannak bennük.

 

 

Találtam egy üreset.

 

 

Na ez a lényeg kérem! Ha azt a vállat onnan lemarózom, akkor lesz helye
a HDD-nek. Úgy értem lesz helye úgy elhelyezkedni, hogy nem ér hozzá
a dobozhoz. Vagy ha igen, akkor is csak egy szivacsrétegen keresztül.

 

 

Ezt kivettem, mert csak útban van.

 

 

Ez egy a sok (valószínűleg döglött) merevlemez közül.
Majd egyszer kipróbálom őket. Most csak azt próbálom
ki, hogy függőlegesen van-e helye a HDD-nek lötyögni.

 

 

 

Jelentem lötyög. Persze láttam is, hogy van neki pár milliméter plusz hely, de olyan
jólesik csörögni kicsit. (biztos nem volt elég az egész napos fűrészelés és furkálás)

 

 

Mint az előbb láttuk, van pár ilyen fiókom, de ha megkérdik,
megesküdtem volna rá, hogy nem lehet kivenni az elejéből a rácsot.

 

 

Azon meg pláne meglepődtem, mikor kiderült, hogy a rács helyén kifér a HDD.
Mondjuk ez nem is csoda, mert ahogy forgattam a fiókot, ki is esett.
Még szerencse, hogy nem egy működő HDD-vel esett meg!

 

 

Ez a rugó azért van a fiók oldalán, hogy amikor bedugjuk, akkor legelőször ez
érintkezzen, így az esetleges statikus feltöltődés nem üti agyon az IDE buszt.

 

 

Ez a szerszám nem jó. Illetve jó ez, csak kicsi a pofája ahhoz a maróhoz ami
most kell. Persze azt sem tudom hol az a maró. Nem láttam már évek óta!

 

 

Ebben a dobozban vannak csuda dolgok, de amit keresek az nincs.

 

 

Langyos, de nem pontosan erre gondoltam.

 

 

Ezek a patronok valók abba a tokmányba, amit a fogorvosi (vagy inkább
fogtechnikusi) marógép forgat. Szerintem maga a gép lent van a pincében.

 

 

A rádióval szörnyű terveim vannak, de feledteti
őket a motor megtalálása okozta öröm.

 

 

Ráadásul ott a spirál végén a tokmány is, és
még a keresett méretű pofa is benne van.

 

 

Ez is elsőre ott volt ahol sejtettem. Nem tudom mi ez, én marónak
használom. Úgy viszi az anyagot, hogy vissza kell fogni!

 

 

Feltúrom az egész pincét, de nem találok másik befogót. Ami a tokmányban van,
az nem jó, mert nem tudom annyira meghúzni, hogy megfogja a marót.

 

 

A motor meg nem 220-as, hanem 42 voltos. Kell hozzá egy trafó.
Sosem használtam a motort 42 voltról, mindig csak 24-ről.
A pákatrafót nem tudom kiszerelni a fiókból, a nagy
tápom meg bent van a melóhelyen a pincében.
Hát gondoltam beletúrok a trafós polcba.
Úgy nézem, hogy ez pont megfelel.

 

 

Szerintem ha megigazítom, akkor össze tud annyira szűkülni, hogy rendesen
megfogja a marót. Mondtam már mennyire utálom, mikor munka helyett
szerszámot kell javítani? Nem? Akkor most mondom: Nagyon utálom!

 

 

 

Szerencsére sikerült kiigazítani.

 

 

Viszont a trafó nem jött be. A primer jó, de a szekunder igen érdekesen viselkedik.
4, 6,3 és 25 volt volna a nagyáramú rész, de pont a 25 voltos rész szakadt.
Olyan vastag drótból van, egyszerűen nem szakadhatott el a huzal!
Aztán egyszer csak észhez tért, de mint kiderült hiányzik az
adattábláról egy tizedesvessző, vagyis 2,5 voltot ad le.
A piros és a fehér krokodilcsipesz között szerintem
semmiképp sem volna szabad 688 voltnak lennie!

 

 

Megy vissza reggel a pincébe, majd keresek helyette valami mást.

 

 

Találtam is egy 24 voltos trafót, csak egyszerűen kevésnek bizonyult.
Fele feszültségről szinte alig forgott a marógép motorja.

 

 

Ez egy un. mestertrafó.
Persze nem ez a lényeg, hanem az, hogy van rajta egy 32 voltos tekercs is.

 

 

Ez a marózás egy kifejezetten koszolós munka. Persze régebben ezt
is a szobában csináltam, csak már öreg vagyok a takarításhoz.

 

 

Mondjuk lehetett volna annyi eszem, hogy egy eredetit és egy már
kimarózott darabot teszek egymás mellé, de mint látjuk nem volt.

 

 

Nasca fennsík vonalai smafu, ha én egyszer nekiállok vonalazni!
Már úgy értem nem művészileg, hanem érthetőség szempontjából.

 

 

Tettem alulra egy szivacslapot. A HDD-k nincsenek becsavarozva.
Oldalról kaptak négy apró szivacsdarabot, hogy kb. középre igazodjanak.

 

 

Pár órával ezelőtt is éppen így nézett ki. Szeretem az ilyen látványos
feladatokat! Eredmény: Kb. ugyanúgy morog a gép mint eddig.

 

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.