General Electric zsebrádió
(igen régi darab)

Már csak fogyjon innen is alapon, nézzünk valamit erről a polcról. A gázpisztolyt
már korábban szétszedtem, a Philips rádiót azt most hagyjuk, jöjjön a GE.

Ez egy kifejezetten szép zsebrádió. Alapjaiban véve nem látszik réginek, de az!
A megszokott zsebrádió méretnél kissé vaskosabb. Persze a GE amerikai cég,
és az amerikai készülékek nem voltak éppen anyagtakarékosak. (lásd autók)

Olyan fényes a díszelőlap, hogy tükröződik benne a fényképezőgép. Azért van ráírva,
hogy 8 tranzisztoros, mert annak idején ez amolyan szintmérője volt a zsebrádióknak.
Még csaltak is vele bizonyos gyártók. Diódának vagy épp semminek bekötött, esetleg
már eleve hibás tranzisztorokat szereltek be a készülékekbe. Az előlapra persze
büszkén ráírták, hogy 14 tranzisztor van a rádióban. Ha a vevő belenézett,
és persze még értett is hozzá valamennyire, akkor mind láthatta is őket.

Ez itt az állomáskereső forgatógombja. Ezzel a készülékkel kapcsolatban olyan
érzésem van, hogy arányos. Persze a többi zsebrádió is mind
hasonló, de ezt valamiért emberléptékűnek érzem.

Íme a hangerőt szabályozó gomb, ami egyben a kikapcsoló is.
Hozzá lehet férni, de szépen belesimul a doboz szélébe.

A hátlap a szokásos. Majd minden zsebrádióknak ilyen van. Mondjuk a fülhallgató
csatlakozó nem biztos, hogy itt van a legjobb helyen. Mert ha kiáll a készülék
hátuljából egy 2 centi hússzú dugó, akkor nem lesz könnyű zsebre tenni.

Első ránézésre éppen olyan a belseje, mint az összes többi zsebrádiónak.
Viszont ha közelebbről megnézzük? No de nézzük is meg közelebbről.

Az elemtartó a szokásos. Talán csak annyi benne a furcsa, hogy nem tekercs, hanem
 laprugós. Különálló műanyagburkolata sincs, mert itt maga az érintkező tartja
a helyén az elemet. A panel jobb sarkában némi anyagfolytonossági
hiány látható, de ez minden korosabb kisrádiónál így van.

Az elemtartó érintkezője persze el van rohadva, de ez is megszokott jelenség.
A tulajdonos előkapja a fiókból a kisrádiót, bekapcsolja, de az nem szól.
Érdekes... (esik gondolkodóba) Egy éve még semmi baja sem volt!
A régi elemek bizony nem voltak ilyen tartósak mint a maiak.
(nem a kínai vackokra gondolok) A külső burkuk egyben
az elem negatív pólusa is volt. Ha kilyukadt a cink
tartály, akkor kifolyt a trutyi, bele a rádióba.
Még a bal oldali kondi lábát is megette!

A forgókondenzátor szokványosnak látszik. Ha közelebbről megnézzük
a lábait akkor úgy tűnik, mintha a panel furat galvánozva lenne.

A rádió alkatrész készletét megtekintve azt tudnám róla elmondani,
hogy még finoman szólva is szedett-vedett. Az oszcillátor tekercs
burája szép fényes feliratos, az első (és a többi) KF matt bádog.

Ennek a tranzisztornak úgy fénylik a kalapja, hogy alig tudtam lefotózni! Amerikai
létére a fazonja inkább egy szovjet mintájú MP42-esre emlékeztet. A bal alsó
sarokba belóg a ferritrúd, látszik a szépen kivitelezett térközös tekercselés.

Ez a tranzisztor leginkább egy AC128-asra emlékeztet,
csak ennek valahogy nem olyan hosszú a sapkája.

Úgy néz ki, mint egy P422-es a Sokol rádióból, csak műanyag szoknya van ráhúzva.
Amúgy azért lett ennyire körbeszigetelve, mert a tranzisztor fém sapkája elektromos
szempontból egyben valamelyik lába is, ezért jobb ha nem tud hozzáérni semmihez.

Ez a tranyó olyan, mint mondjuk egy korai BC108, még a fémsapkás időkből.

Ez pedig itt elég egyértelműen a 2SA15-ös fazonja.
Jól látszik (balra lent az üres lyukon) az előbb említett furatgalván.
Azért alkalmazták, mert kezdetben a nyomtatott áramkörökről a rézfólia könnyen
lejött, márpedig az hordozta az (oda nem csavarozott) alkatrészek súlyát.
Ugyan ezek az alkatrészek igen kis tömegűek, cserébe egy zsebrádió
igen nagy gravitációs hatásnak kell ellenálljon. (például leesik)
Némi dobálástól képes az alkatrész a mozgó tömegénél
fogva feltépni a panel másik oldalán a rézfóliát.

Ez itt egy újabb meglepő formájú tranzisztor. De miért nem egyformák vannak benne?
Szóval régen az nem úgy volt mint manapság, mikor egy BC182-es mindenhová jó
egy rádióba. A különböző pozíciókban üzemelő tranzisztoroknak más és más
szempontoknak kellett megfelelniük. Az első tranzisztornak például
üzemelnie kell a vételi frekvencián, miközben efelett még
oszcillálnia is kell tudni. A paraméterei nem mászhatnak el
üzem közben, mert elhangolódik a rádió. A KF fokozatokban
működő tranzisztoroknak már csak 455kHz-en kell jól teljesíteniük.
Ha menet közben elmászkálnak a paramétereik, akkor sem okoznak vele
semmi gondot, hiszen az AGC mindenképp korrigálja az erősítésben keletkezett
változást. Az AGC Automatikus Gain (erősítés) Controll (beállítás), arra szolgál, hogy
minden adó közel azonos hangerővel szóljon a rádión, még az egészen távoliak is.
A hangfrekvenciás erősítő első tranzisztora kis zajú, nagy bétájú (erősítésű) kell
legyen. A fázisfordítót meghajtó tranzisztornak már némi teljesítményt is kell
tudnia szolgáltatni. A HF végtranzisztoroknak pedig el kell tudniuk látni árammal
a kimenőtrafót. Manapság mindezen feltételeknek tökéletesen eleget tesz bármelyik
kisjelű Si tranzisztor. Régen a Ge (germánium) alapú tranzisztorok korában ez még
nagyon nem így volt! Egy olyan tranyó, ami mondjuk képes volt 100 milliwattot
leadni a kimenőtrafóra, az biztosan nem volt hajlandó 1 megahertzen berezegni
az oszcillátor fokozatban. Ha meg az embernek volt egy olyan tranyója, ami
még a rövidhullámú sávokban is rezgőképes volt, azt biztosan nem
próbálta bele - tönkretétel végett - egy végfokba.

Ez itt a fülhallgató csatlakozó aljzata.
Mikor a réz találkozik a nedvességgel, abból zöldülés lesz az tuti!

Ez például egy olyan 8-as anya ami az asztalomba van beütve. Azért van itt, mert
régen - trafótekercselés közben - ide volt csavarozva a menetszámláló. Most a
lábam szokott itt lenni, úgy kb. térdhajlatnál. Megizzadok és már zöldül is!

A rádió doboza, immáron üresen. Talán egy kissé masszívabb kivitel, mint
a manapság megszokott. Például a tenyérnyi panelt három csavar tartja
bent a helyén, az elemtartó alá pedig felöntések kerültek támasztékul.

Ez a két csavar tartja a helyén az apró díszlapot. A díszlap méretét és tömegét
tekintve, ez kissé talán eltúlzott. Jól látszódnak a doboz szélénél
a felöntések, melyek körben a panelt támasztják alá.

A panel zöld, de ezt mintha néhányszor már említettem volna.

A forgatógomb kerek. Nem látszik rajta semmi érdekesség, hacsak az nem, hogy még
mindig kerek! Például, akarom mondani, épp, hogy ellenpéldául, a Sokol rádió
forgatógombja igen különös műanyagból van. Annyira puha, hogy képes
az ujjal történő tekergetéstől úgy elkopni, hogy eltűnnek a recéi!

Láttam már hasonlót máshol is, azonban nem ismerem az ide vezető technológiai
folyamatot. A beforrasztott alkatrészek lábát nem levágják csípőfogóval, vagy
szabják valamivel eleve méretre, hanem hosszúra hagyják, majd valami
gép (láthatóan egy forgó késsel) szintben levágja az összes lábat.

A hangszóró az a műszaki részlet, ami igazán érdekessé teszi ezt a rádiót.

Na most szó sincs róla, hogy az lenne benne az
érdekes, hogy egy kicsit már rozsdás a széle.

Még ez a celluxszal megragasztott szakadás is mindennaposnak nevezhető.

Na de ez már nem! Ez itt a hangszóró közepe. Itt szokott lenni a lengőcséve.
Itt semmi ilyesmi nincs, csak egy szegecs látszik egy beleforrasztott dróttal.

Ez pedig a hangszóró motorja.
Jól látszik az ide tartó három színes vezeték.
Vagyis nincs a készülékben kimenőtrafó, az maga a hangszóró!
A hangszóró bifiláris (két huzal párhuzamosan egyszerre) tekercseléssel készült.

De ez még mind semmi! Ugyanis ha innen nézzük a hangszórót,
akkor ami nem látszik rajta, az a megszokott mágnes.

Levettem ezt a kis műanyag fedelet, hogy megláthassuk a lényeget.

Íme itt van! Ez bizony egy lengőnyelves hangszóró!
Ez a megoldás valamikor a 20-as években kiment a divatból,
mert egyszerűen leváltotta az egyszerűbb és jobb dinamikus hangszóró.

A középső lapocska maga a lengő nyelv, ami tulajdonképpen egy vaslemez.
Ehhez hozzá van forrasztva egy darab drót, ami átviszi a mozgást a membránra.
Az egész mozgó rendszernek viszonylag nagy a tömege, ráadásul tele van különböző
rezonanciapontú mechanikai elemekkel, ezért még finoman szólva sincs szép hangja
ennek a konstrukciójú hangszórónak. Magyarán szólva kicsit sípláda hangja van.

Ez egy meglepően jól sikerült közelkép a forgókondenzátorról. Szépen látszanak
a vékony műanyag szigetelő lapocskák, valamint a rögzítésük is. A ferritrúd
általában kerek szokott lenni, vagy például lapos. (mint a Sokol rádióban)
Jelen esetben viszont téglalap keresztmetszetű. Nem lógnak róla a drótok,
hanem van ott mellette egy bakelit lapocska, ami a ferritrúdon található
modulátor tekercs kivezetéseit hordozza. Azt kell mondjam, ez szép!

Már csak egy darab panelt tartó csavar volt meg a rádióban,
de szerencsére van miből pótolnom a hiányzókat.

Összeraktam.

Raktam bele két akkut. Ezek feszültsége ugyan már eleve olyan mint
két kimerültebb elemé, de ettől még szólnia kell velük a rádiónak.

Délután volt, s ilyenkor még nem hemzsegnek a középhullámú sávban
a jól vehető adók. Kettő azért még így is jól hallhatóan fogható.

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.