Kezd ürülni a polc, kilátszik végre a fal. No de jó ez nekem? Hiszen itt húsz éve nem volt kifestve! Nincs hová kipakolni a szobát a festés idejére, és még ha lenne, akkor sincs valami sok kedvem rámolni. Én már abba belefáradok, ha elképzelem amint lerámolom a polcokat, nemhogy meg is tegyem!

   Ezek itt a magas és a mély hangszínszabályzó gombjai. Tőlük jobbra a "TONE" feliratú kapcsolóval ki lehet kapcsolni a hangszínszabályzót. De nem ám csak úgy ímmel-ámmal, hanem teljesen kiiktatódik a hangszínszabályozó a jelútból! Ez egy amolyan audiofil allűr, hogy ne legyen a jelútban semmi felesleges. No de hol van ez az erősítő attól a szinttől?

   Ki tudja hány év kitartó munkájával (mennyi könny és szenvedés) sikerült végre egy teljesen szabványos, a világon mindenütt elfogadott 6,3-as jack aljzatot beépíteni fejhallgató csatlakozónak. Immáron sötétben, részegen, vagy bármi más okból dekoncentrált állapotban is csatlakozhatunk! Jack aljzat, zene füleimnek! Sajnálom, hogy ez a zene már csak az elektronikai iparunk hattyúdala volt...

   Íme a műsorválasztó kapcsolók. A monitor gomb arra való, hogy bele tudjunk hallgatni abba az anyagba, ami a háromfejes (ha van nekünk olyan) magnóról már a szalagról jön vissza. Három fej csak a jobb orsós magnókon volt szokás. Akinek ilyenre telik, az mégis miért venne mini erősítőt? A hely miatt ugye biztosan nem, ha a nagy magnó elfért...

   A készülék alja egybefüggő vastag alumínium lemez. Valamikor réges-régen, a csöves rádiók korában a készülékek alján volt egy nagy lyuk. Ezt a nagy lyukat egy perforált keménypapír lappal zárták le. Ha a készülék hátulját lecsavaroztuk, akkor hozzáfértünk a rádió nagyobb alkatrészeihez. Ha meg az alját vettük le, akkor az apróbbakhoz. Ez így volt jól, egyszerű és nagyszerű megoldás volt. Számomra valahogy érthetetlen, hogy egy ennyire jól bevált megoldás miért halt ki...

   Csatlakozások DIN szabvány szerint. Említésre méltó a Tuner csatlakozó feletti randa lyuk. Mindig eggyel kevesebb csatlakozó volt, mint amennyire szükség lett volna! A gonosz kapitalisták persze eleve készítettek egy AUX (tartalék) feliratú bemenetet. Nálunk meg az élelmes amatőr lazán beledrótozott a készülékbe egy csatlakozós kábelt. Tekerte bele az amerikánert a doboz hátuljába a nép! Hiába no, tudtunk mi élni...

   Szinte mindig meg szoktam említeni a készülék gumilábát, már ha van neki olyan egyáltalán. (kb. mint a csavargyűjteményemet) Jelen esetben ez a műanyag kupak jelképezi a készülék lábát. Ez kérlek nem csalás, mert ez bizony gyárilag ilyen!

   A hálózati tápegység toroid trafóval kezdődik, majd négy diódával és két puffer kondenzátorral végződik. Azért a szekunder oldalról nem kellett volna kihagyni a biztosítékokat! Ez az erősítő végtranzisztor zárlat esetén hajlamos rommá égetni a paneljeit! Ez annyira így van, hogy külön weboldal szól ezen hiba elhárításáról.

   A hálózati kapcsolót egy átlátszó plexi dobozkába zárták. Ez azért ügyes megoldás, mert így nem öli meg a masina az óvatlan szervizest. A bekapcsolást jelző LED-et pedig mintha nem tartaná a helyén semmi.

   Íme a hangszínszabályozó panelje. Egyszerű és nagyszerű. Semmi faxni, csak ami feltétlenül szükséges. Egy esetleges meghibásodás esetén az alkatrészcsere azért nem lesz egyszerű, mert ahhoz ki kell bányászni a dobozból a panelt.

   Ez a keskeny már a tápegység nyomtatott áramközi lapja. Középen a gumiláb (fogjuk rá, hogy az) arra szolgál, hogy megtámassza az erősítő tetejét, mert az nagyon nem volna szerencsés dolog, ha a doboz teteje elektromosan érintkezne a tápegység paneljával.

   Ez itt már a két végfokozat panelja. Attól, hogy az erősítő pici, na attól még nem kellene összenyomorgatni a belsejét! Azt mondanám rá, hogy ez értelmetlenül zsúfolt szerelés, egy amúgy is melegedő fokozatnak. Pláne melegedni fog, mikor nincs hűtőborda a végtranzisztorokon! A tranzisztorok egy "u" alakú alumínium lemezzel a doboz aljához vannak csavarozva, amit nevezhetünk akár hűtőbordának is, azonban a tranzisztorok cseréjekor nem ezt a szót fogjuk ismételgetni...

   Jópofa (pláne igen olcsó) Tesla végtranzisztorok. A felfüggesztésükbe tudnék belekötni, mert az mondhatni nem szerencsés. Ha ki kell cserélni, akkor persze sokkal csúnyább dolgokat is szokás mondani.

   A már látott Orister erősítő esetében erről a megoldásról beszéltem. Ezt pontosan így kell csinálni, ahogy a képen látszik, mert így egyetlen centi drót sem szükséges a bemeneti csatlakozók bekötéséhez.

   Ezen a képen egy ötödik műsorválasztó gomb is látható. Ez nem gyári, illetve csak félig az, a helye ugyanis hátul megvan, csak előre nem volt kivezetve. Ha ezt a gombot beépítjük, akkor kiugrasztja a többit, mire fel a RIAA bemenetből is vonalszintű lesz, például CD játszóhoz. (Czomba Dénes ötlete alapján)

   Ez egy közeli kép a végerősítő értelmetlenül túlzsúfolt paneljáról. Lehet így is szerelni, de akkor olyan alkatrészekből legyen, hogy sose romoljon el! Könyves Kálmán óta tudjuk, hogy el nem romló alkatrészek és boszorkányok márpedig nincsenek! Illetve boszorkányt szerintem én már láttam.

   A csatlakozó persze nem stimmel, mert míg az erősítőn DIN szabványú hangfal csatlakozó aljzat van, addig a hanfalacska drótjának végén RCA harangcsatlakozó. Tényszerűen mindössze annyi közös van bennük, hogy egyik sem való igazán hangfalcsatlakozónak. A felmerült problémára gyors segítséget jelent a mindent mindennel összedugni segítő készletem.