Bár annyi minden van szem előtt, hogy valósággal elveszek a szétszedésre váró tárgyak között, én azonban valami rejtélyes okból kifolyólag azt vettem fejembe, hogy ennek ellenére ma azt a távközlési bigyót fogom szétszedni, amit nem is oly rég találtam a fűben. Ebben persze nincs semmi fura (sosem voltam komplett), ha csak az nem, hogy bár minden mást igen, de pont azt a dobozkát nem találom. Szóval nekem is mindig az kell, ami épp nincs.

   Mikor ezeket a papírdobozba tett műanyag dobozokat megláttam, egyből tudtam, hogy bár méretre mindketten hasonlítanak a keresettre, azonban egyik sem az amit meg szeretnék találni. Ráadásul még az a doboz sem lett meg, amiben az ilyen kisebb műanyag dobozokat tartom. Mit ne mondjak, nagy itt a rend...

   Bár éreztem, hogy amit keresek az nem ebben a dobozban van, de attól még fogtam és a teljes tartalmát akkurátusan kirakosgattam az asztalra. Ez ha másra nem is, de arra mindenképp jó volt, hogy a nagyszerű alkalmat kihasználva, végre áttekinthessem a reám váró apróbb szétszedési feladatokat.
   Ezeket azért szeretném mielőbb letudni, mert útban vannak a háttérben a földet eltakaró, amúgy anyagok szétpakolása cím alatt futó projectem felé vezető rögös utamon. Mert ugye amíg ezek itt vannak, addig nincs hely. Márpedig amíg nincs hely, addig nincs hova még ennél is jobban szétpakolni. Ha meg nem pakolhatok szét, akkor ugye nem tudok rendesen válogatni.
   Itt aztán bele is harap a kígyó a farkába, minek hatására már annyiszor csaptam rá erre a szörnyű rumlira az ajtót, hogy az szó szerint elkeserítő. Mármint nem az ajtócsapkodás, hanem az, hogy jelen pillanatban még csak megjósolni sem merem, hogy itt mikorra lesz újra rend.

   Néhány nap múlva, mikor eszembe jutott ezen távközlési cuccokat tartalmazó doboz léte, lejöttem, megkerestem, kihúztam a polcból, azonban a keresett bigyó ebben sem volt. Márpedig annak az izének itt kell lennie valahol szem előtt!

   Vagy mint az kisvártatva - természetesen egy újabb alapos turkálást követően - kiderült, pont, hogy elbújva. Az mondjuk igaz, hogy mikor odatettem, akkor valószínűleg még nem voltak mellette a tekercselőhuzalok, előtte pedig pláne nem az a szigetelő anyagokat tartalmazó oszlop, ami a jelen képen el lett húzva balra.
   Ezeket azért nem tettem vissza a polcra a trafók átválogatása után, mert akkor még úgy gondoltam, hogy valahol másutt lesz a helyük. Ez az elképzelésem mostanra arra változott, hogy most már fogalmam sincs róla, hogy hova fogom őket áttenni. Ez a leendő pozíciót illető határozatlanság, ez persze a pincében található szinte összes többi lomomra igaz.

   Üdítő kivétel a cső formájú dolgok, melyeknek már nyitottam is egy dobozt. Ezt most nem azért mutatom, hogy egyáltalán van, hanem úgy került képbe, hogy az apró fekete doboz megtalálása felett érzett örömömben kihúztam a polcból, és ami csövet a környezetemben csak láttam, azt mind belerakosgattam, ha olyan nagyon azért nem is, de egy kicsit csökkentve ezzel a rumlit, ami ugye erre a helyszínre (és amúgy szinte az összes többire is) igencsak ráfér.

   Szóval az úgy van, hogy az amerikaiak figyelnek műholdról, és ha ott merek hagyni a fűben bármi elektronikát, pláne LED-eket és gombokat tartalmazó dobozt, akkor azonnal szitává lőnek! Én meg ugye féltem a szaros kis életem, vagyis nem hagyhattam ott.

   A kereséshez a TG-107-et hozzáadva papírok, az A350-et repülők, míg a 383D hatására légi háborús találatokat kaptam. No nem mintha az internet nélkül nem lennék képes kitalálni, hogy mi ez.

   Valamint a fényképezés közbeni forgatásakor a dobozból kiszóródó szmötyi. Ebben az az érdekes, hogy a dobozon alapvetően nincsen lyuk, legfeljebb csak a hangszóró előtti rácson, illetve az oldalsó csatlakozóknál, ezek azonban nem igazán vezetnek a dobozban mélyre.

   Amennyiben a jelenkorból nézzük, akkor ez egy ósdi technika, megrakva mindenféle ma már indokolhatatlanul nagy méretű alkatrészekkel. Ellenben ha a múltból, akkor ez egy valóságos csoda! Mert ugye ez az apró elektronika képes helyettesíteni egy magnót.

   Na most az addig rendben, hogy a fűből vettem fel, valamint ki tudja hol töltötte a megtalálása előtti időt, a doboz azonban annyira zárt, hogy egyszerűen nem értem, mégis hol mehetett bele ez a rengeteg föld.

   Rádugtam a vonalat. Ha megcsörgetem, akkor egy idő után belép, bemondja amit felvettem rá, valamint ezzel párhuzamosan ki is hangosítja a hívást. Vagyis ha épp ott vagyok a közelben, akkor akár fel is vehetem a telefont. Már ha azt vélem kihallani a hívó morgásából, hogy ez fontos.
   Vagyis ez az elektronika egy úgynevezett monda, ami arra szolgál, hogy tájékoztassa a hívót például arról, hogy nyaralni vagyunk, vagy átépítés miatt bezárt az iroda. A telefonközpontban a régi vonalunkra kötve pedig be lehet vele mondatni az új számunkat.
   Mikor ezt a cikket utólag átnéztem, illetve beleszurkáltam a már elkészült szétszedésekre mutató linkeket, akkor meglepve tapasztaltam, hogy nem találom a mondáról készült szétszedtem cikket. A "monda" jelen esetben nem egy történetet jelent, hanem egy a maihoz kísértetiesen hasonló hardvert, csak már kissé modernebb kivitelben, beépített akkumulátorokkal és LCD kijelzővel.
   Itt aztán újra az következett, mint amit a cikk elején is műveltem, hiszen épp mint a mai alanyról, úgy a mondáról sem tudtam, hogy merre lehet. A keresett tárgyakat úgy szoktam megtalálni, illetve úgy van esélyem megtalálni őket, ha legalább úgy nagyjából tudom, hogy milyen más egyéb akármik vannak a környezetükben. Azt persze tudom, hogyan néz ki egy monda. A mainál kisebb szürke doboz, aminek az egyik lapja hullámos a benne rejtőző akkuk, illetve a jobb fogás végett, valamint nem aljzat van rajta, hanem egy krokodilcsipeszekben végződő kábel lóg ki belőle.
   Itt aztán abbahagytam az írást, elmentem zoknikat párocskázni, elpakoltam a csepegtetőről a megszáradt edényeket, meglocsoltam a virágokat, bambultam kifelé az ablakon, rákerestem a monda szóra a szétszedtem cikkek között, de mindezek ellenére továbbra sincs róla még csak sejtésem se, hogy merre lehet a monda. Már úgy értem, hogy emlékeim szerint kell legyen itthon belőle. Azt szerencsére meg tudtam állni, hogy ne forgassam fel érte a pincét, de ha a kezembe kerül, akkor biztosan nem fogja megúszni a bemutatót.

   Ez a bigyó valaha a technika csúcsa volt, most meg úgy, de úgy bevágom a pincében egy sötét sarokba, hogy onnan tán soha többé nem kerül elő. Mondjuk ha egyszer szükségem támad egy ekkorka dobozra, amiben három nyomógomb és két LED van, valamint egy négyes teleptartó, plusz a csatlakozók és a hangszóró, valamint eszembe jut a létezése, valamint a tartózkodási helye is, akkor talán...