Nyomogatós kapcsoló
(szovjet változat)

Ezt a kapcsolót nem kíváncsiságból, vagy nem csak azért állok neki felboncolni,
hanem azért is, merthogy rossz. Az asztali lámpámban teljesített szolgálatot, de
már akkor sem volt jó, mikor beépítettem. Persze ez csak másnapra derült ki.
Illetve az úgy volt, hogy először még botor módon azt képzeltem, hogy nem
akkora gond, hogy nem minden gombnyomásra kapcsol, mert majd idővel
úgyis biztosan bejáródik, pedig tudhattam volna, hogy a kontakthibák
nem az idő múlásával, hanem sokkal inkább az én hathatós
ráhatásomra szoktak elhárulni.

Hogy miért ezt az apró kapcsolót választottam mára a rengetegből? Nos azért, mivel
a nagyobb dolgokhoz nem volt kedvem, ez az apróság meg ott billegett a polc
szélén, és valahol csak meg kellett kezdenem a sort. Gondoltam legyen ő.
Azt kell mondjam, kész csoda, hogy kiszúrtam a jelentkezők tömege
közül, pedig ott van elbújva, úgy nagyjából a kép közepe tájékán.

Vannak dolgok, melyek egyszerűen kiesnek az emlékezetemből. Érdekes módon
akadnak olyanok is, melyek előkerülnek. Az utóbbi esetekhez tartozik ennek
a kapcsolónak a története. A Tanért vállalat - ahol Apukám dolgozott - vett
valami iskolai bemutató eszközt az oroszoktól, de az olyan szinten nem felelt
meg a magyar szabványoknak, hogy át kellett alakítani. Ez a történet persze eddig
is megvolt, hiszen ebből az átalakításból származik a pincében található, valami
egészen valószínűtlen mennyiségű szovjet gyártmányú százas izzó. Már egy
évtizede pótolgatom a készletből a lépcsőházban kiégett izzókat, de még
mindig van belőlük egy egész asztalfiókkal. Na most az, hogy az apró
kapcsoló szintén ebből az átalakítós történetből származik, az csak
nem olyan régen ugrott be, miközben áttúrtam apukám dobozait.

Nem hinném, hogy problémát okozna a kapcsolót összetartó két apró fülecske
kigörbítése. Mikor ennyire elbízom magam, akkor szokott megesni, hogy
mondjuk oda van hegesztve. No nem ez a helyzet, csak úgy mondtam.

Az oroszok, és az ő majdnem piros színű alkatrészeik...

Nem a manapság divatos beleszorulós, hanem
még csavaros a vezetékek bekötési pontja.

Íme a kapcsoló alkatrészei, a helyes összeszerelés sorrendjében kiterítve.
Javítás után pontosan ebben a sorrendben, és ezeket mind vissza kell
szerelni a helyükre, különben nem fog kapcsolni a kapcsoló.

Gondoltam megmutatom, hogy miért szedtem szét. Ha nem lett volna használatban,
vagy legalább csak nagy ritkán, akkor valószínűleg nem zavart volna annyira, hogy
az általa okozott bosszantás átlépje az ingerküszöbömet, csakhogy a szinte teljesen
rapszodikus működést az asztali lámpám kapcsolójaként művelte. Ripsz-ropsz eltelt
egy év, és úgy megmérgesedtem rá, hogy szétkaptam! Ráadásul ez már a második
eset. No nem arról van szó, mintha az első javítási kísérletem nem sikerült volna,
hanem arról, hogy kivettem a kapcsolós dobozomból egy pontosan ugyanilyen
kapcsolót, szétszereltem, beépítés (illetve csere) előtt megjavítottam, majd
beszereltem a lámpába a jelen képsorokon felboncolt példány helyére.

A kapcsoló elejével - azon kívül, hogy ratyi - nincs semmi bajom.

Szerintem minden különösebb magyarázat nélkül belátható, hogy ez annyira gyenge,
hogy jóérzésű ember nem ereszti rá a kettőhúszat. Mikor ezt így leírtam, még egyszer
ránéztem a kép címére, s azt kellett megállapítsam, miszerint nem az van odaírva,
hogy "gyenge", hanem az, hogy vége. Gondolom arra akartam célozni a kép
címével, hogy mikor az ember ennyire szétkap egy kapcsolót, akkor annak
már szinte biztosan vége. Ez jelen esetben nem lenne akkora baj, hiszen
egyrészt a lámpámban már rég benne van a kipofozott másik kapcsoló, no
meg akad is a dobozomban egy tucatnyi másik. Persze mikor csak az az egy
példány van belőle amit szétszedtünk, ráadásul szeretnénk működő állapotban
visszaszerelni a helyére, pláne ha ott ül mellettünk a kapcsoló gazdája, akkor
ajánlatos óvatosabban bánni az alkatrészekkel. Például sokat tud segíteni
egy tiszta fehér papírlap, aminek mind a négy szélét teljes hosszában
felhajtottuk, erről ugyanis nem fognak legurulni a kerek alkatrészek.
Mondjuk a rugó az a felhajtott szélű papírról is elrepül, amit aztán egy
spárgán lóbázott mágnessel fog sikerülni megtalálni. Vagy mondjuk nem.

Görbe, koszos, oxidálódott. Ezek a jelenségek mind
tipikus ellenségei az üzembiztos kapcsolásnak.

Na most nem az van, hogy ezt a kettőt a szerző csak úgy viccből egymásra tette,
hanem az, hogy ezek a kapcsolóba tényszerűen így vannak beépítve. Ezek nem
mozognak, hanem fixen egymásnak vannak támasztva. A két alkatrész között
az üzembiztos érintkezést a kapcsoló összeszorított állapota
valósítja meg. Vagy mondjuk nem.

Kiegyengettem, megreszelgettem, megcsiszolgattam, elmosogattam. Valószínűleg
az egész kapcsoló nem ér annyit, amekkora értékű időt és energiát a javításába
fektettem, de ha egyszer ez a hobbim, akkor nem nagyon van mit
tenni, csinálnom kell és kész!

Ahogy a két csavaros csatlakozó csak úgy egyszerűen rá van dobva az alattuk heverő
érintkezőkre, az szerintem szürreális. Hogy az eredetinél azért valamivel biztosabb
legyen a kontaktus, egy kissé meggörbítettem az érintkezőket, hogy ne
lötyögjenek, hanem feszüljenek. Persze még nem most,
hanem majd csak az összeszerelés után.

Hogy mit csinál a melyik alkatrész a kivel?
Mégis ki talál ki ilyen hülyeségeket?

Az a rézlap nagyon fontos, minek okán kifejezetten hajlamos onnan kiesni,
és úgy elkeveredni a biztonsági okokból kihúzott középső asztalfiókban
(mert ugye abba hulljon, ha már mindenképp esni akar valahova),
hogy tíz percnyi idő biztosan rámegy, mire újra előkerül.

Erre kell úgy rátenni a kapcsoló másik felét, hogy közben se az, se ez szét ne essen.
Van ez olyan jó játék, mint amit régen árultak a trafikokban ügyességinek,
a három lyukba külön-külön begurítandó undok csapágygolyókkal.

Természetesen a polc legtetején található az a kapcsolós dobozom, amibe vissza kell
tenni az immáron megjavított kapcsolót. Hoztam egy széket, felmásztam a tetejére,
bedobtam a kapcsolót a helyére, majd kisvártatva letörten vettem tudomásul, hogy
az immáron kiigazított kapcsolót mindenféle jelölés nélkül dobtam a döglődők közé.

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.