Asztali telefontartó
(javítás)

Általában így néz ki az asztalom a munkahelyemen. Pár napig nem voltam bent, erre
fel az a látvány fogadott, hogy szegény telefonom kiesett a tartójából.
Már majdnem visszatettem, mikor is rájöttem mi a baj.

 

 

 

A probléma konkrétan ez. Valaki (sz*rnak bajnak
nincs gazdája) letörte az egyik tartópöcköt.

 

 

A letört pucukát odatettem a helyére. Mit lehessen azt tudni? Történhet akár
egy csoda is! Még az is megeshet, hogy egyesülni akarnak az alkatrészek.
Sajnos egyáltalán nem akarnak. Vagyis megint nekem kell kitalálnom
valamit. Mondjuk a "kitalálni" az még csak hagyján, de
természetesen kivitelezni is nekem kell.

 

 

A kép jobb szélén látható a törött felület. Eddigi gyakorlatom szerint,
ezt képtelenség úgy megragasztani, hogy egyben is maradjon.

 

 

Ez itt a letörött rész helye. Ide kell valami, ami megfogja oldalról a tartóban
ücsörgő - amúgy igencsak jóféle - Panasonic KX-T2261-es telefont.

 

 

Forgatom erre-arra, keresem rajta a fogást.
Persze összetartó csavar az sehol...

 

 

   Ennél a részénél fogva van rácsavarozva a tartójára. Akkor álljon itt egy kis történelem: Ezt a telefontartó konzolt még valamikor tízen sok évvel ezelőtt rendeltem, mikor egyszer kíváncsiságból átnyálaztam a cégnél a rendelhető anyagok és eszközök óriási táblázatát.
   Amúgy ekkor derült ki, hogy van cikkszáma, vagyis egyszerűen rendelhetek irattartótálcát, alkoholos filcet, asztali tartót celluxhoz, ollót, krokodilcsipeszt, valamint ki tudja még mi minden más hasznos holmit. És én - mint az látható - éltem is a lehetőséggel.

 

 

   Csavarok persze sehol, de már mondhatni rutinosan szétpattintgattam. Néha kapok érte az olvasóktól rendesen, hogy minden tárgyat fikázok, pedig amúgy nem is! Például ezt sem bántom, hogy nem csavarok tartják össze. Mivel egyrészt az összetartó pöckökön nincs különösebb terhelés, másrészt még sosem esett szét, így jó ez így ahogy van.

 

 

Illetve most sajnos nem jó, hiszen épp azért van előttünk, mert el van törve. Én meg
- mivel dolgoznom kell vele - egy kicsit szintén le vagyok törve. Először még
kíváncsian nézegettem, hogy ezzel a töréssel vajon mégis mit kezdhetnék.

 

 

 

Majd unalmamban (valójában semmi sem jutott eszembe) bábozni kezdtem vele.

 

 

   Hogy én egy éppen ilyet legyártsak valami fémdarabból? Szerintem ez konkrétan esélytelen! Meséltem már? Ugye tudod, hogy úgysem úszod meg... Szóval az úgy volt, hogy apám összerakott a telken egy faházat. Azt gondolta ki, hogy már miért is ne lenne benne elektromosság, ha egyszer elektroműszerész a szakmája. Vett műanyagcsövet és villanykapcsolókat. Hozott a gyárból drótot a villanyászoktól, meg a gépkocsizóktól egy nagydarab haldokló autóakkumulátort. Az akku lekerült a pincébe, ahonnan felment drót a konyhába. Mivel a ház már készen volt, ezért falon kívülre került a csövezés. A villanykorszak hajnalán is így volt. Telekre, faházba, bőven jó lesz! Csakhogy a barna csövecskét valami úton módon fel kell rögzíteni a falra. Kell hozzá egy jó marék bilincs. Na itt jöttem be a képbe én.
   Fogtam egy pár centi széles alumínium lemezcsíkot. Az egyik szélétől úgy fél centire, valamint tán két centinként hármas lyukak sorát fúrtam bele. Miután ezzel megvoltam, felszeleteltem az alumíniumszalagot. Lett egy nagy marék hosszúkás lemezdarabka, melyeknek az egyik szélén volt egy lyuk. A lemez lyukkal átellenes végét rákalapáltam egy olyan jó centi vastagságú kör alakú valamire. (gondolom csődarab lehetett, vagy egy vastagabb fúró szára) Vagyis mint könnyed délutáni elfoglaltság, legyártottam egy marék csőbilincset, elvan a gyerek ha játszik alapon. Nekem pedig ez az apró feladat játék volt. Egy kevéske idő elteltével az akkori főnököm azt mondta: Géza! Hozzál már a Miklós bácsitól (raktáros) egy kiló négyes kengyelt.

 

 

   Ez mondjuk nem négyes, hanem hármas kengyel, ami egy kicsit kisebb, de ez tulajdonképpen mindegy. A lényeg - amit mondani szeretnék - az az, hogy mielőtt még nekiállnék ész nélkül reszelni, jobban teszem, ha alaposan megvizsgálom a lehetőségeimet.

 

 

   Magyarul irány a pince! Az, hogy mikor leértem, akkor derült ki, hogy idefent hagytam a fényképezőgépet, meg a mintát, az még csak hagyján, hiszen ez mind semmi ahhoz a tényhez képest, hogy magát a pincekulcsot is idefent felejtettem!

 

 

Ilyen problémák (mármint nem a felejtés) esetére van nekem egy "apróvas" feliratú
dobozom. Illetve most már fiókom. Na és ha van benne műanyag is? Érdekesek
azok a ZK246-os gombok. Már van ilyen magnóm szétszedésre, de még nem
jutottam el a lomok közt odáig. Szóval azt akarom kérdezni magamtól:
Valamikor volt egy ilyen magnóm, amit szétszedtem?
Csak már nem is emlékszem rá?

 

 

Na! Az emlékezetem még (úgy ahogy) rendben. Persze fogalmam sincs
róla, hogy honnan gyűjtöttem be ezt a három pillanat állj gombot...

 

 

Hogy mégis miféle formájú / méretű lemez illene a műanyag darabka helyére,
ahhoz nem ártana mintának egy telefon. Persze nekem ne lenne itthon...

 

 

Elsőre ez a két darab látszik alkalmasnak.
Az alumínium szimpatikusabb, mert könnyebb megmunkálni.

 

 

Majd mindjárt kitalálom, hogy melyiket vessem be.

 

 

Ez így nagyon nem illik ide. Amúgy a mintatelefont nem
hoztam fel a pincéből, hiszen idefent is ilyen van.

 

 

Így sem akar illeni a feladathoz. Ugyan odarakhatnék alá valami gumicsíkot, és
akkor megfogná a telefont, de nézzem csak meg inkább a másik anyagdarabot.

 

 

Ez mondjuk konkrétan nem görbül rá a telefonra, de az nem egy akkora probléma.
Alumíniumot, pláne satuban, könnyedén lehet hajlítani.
Legalább illeszkedni fog a feladathoz.

 

 

Én már látom is, hogy ez lesz a jó. Még a kép is milyen jól sikerült!
Szokatlan módon végre nem a háttér dominál...

 

 

Hogy tudjam, hogy mégis pontosan hol kell meghajlítani, húzok rá egy vonalat.
Nem nehéz. Csak oda kell tenni a telefont, és már adja is magát.

 

 

Ha vonal, akkor nálam ahhoz konkrétan vonalzó kell! Különben ez lesz.
Egyszer lerajzoltam álmaim nőjét. Rémálom volt!
Ezt a régi poént ismeritek?

 

 

 

Na jó. Megígérem. Ezt nem fogom túlzásba vinni...

 

 

Hopp! Hát nem előugrott a satu az alsó fiókból?
Hát nem. Pedig mennyit kérleltem...

 

 

Már meg is hajlítottam. Mondjuk a lemez széle egyenesnek nem egyenes,
de az szerintem mindegy.

 

 

Akkor ennyit mára arról, hogy szerintem hogyan állnak a dolgok.
Nem csak, hogy ferde, de ha kicsit odébb teszem mint ahogy
 a képen van, meg is nyomja az egyik gombot. Haladjunk!

 

 

 

Már fűrészelem is egyenesre.

 

 

Itt meg reszelni kell rajta, hogy átférjen a lyukon a nyolcas csavar.

 

 

Ugyan nem kell sokat reszelni, de...

 

 

...ilyenkor természetesen pont a közepes kerek reszelőmet nem találom.
Mondjuk az igaz, hogy évek óta nincs meg...

 

 

Még jó, hogy a feladatot egy kicsi reszelővel is meg lehet oldani.
És ha nem kerek? Úgy se látszik...

 

 

Nézegettem, hogy mégis hogyan férne ide egy 8-as anya.

 

 

Már majdnem kimaróztam innen a felöntéseket, mikor is hagytam inkább a csudába.
Minek törjem magam? (vagy a marószárat) Felesleges elbonyolítani a feladatot.
Pláne úgy, hogy van a problémára ennél sokkalta egyszerűbb megoldás is.

 

 

Középső asztalfiók, első középső fakk, jobb sarok.
Gyere csak ki onnan te 8-as fúró!

 

 

Mielőtt a nyolcassal nekimennék, előfúrok. Ez nem egy ... gazdaságos fúrókészlet.
Még valamikor ős régen vettem a KGST piacon a lengyelektől.
Na ez kérlek azóta is teszi a dolgát rendületlenül.

 

 

Lehet, hogy hülyén néz ki, hogy átlyukasztottam, de kritikát csak attól fogadok el,
aki úgy dugja be a fejét csavart lesni a telefontartó alá, hogy
közben a tartó a helyére van szerelve.

 

 

Már hogyne volna itthon nyolcas csavarom?
Csak nem találok semmit, mióta ezek a szortimentek vannak.

 

 

Mi az, hogy hogy néz ki?

 

 

Szerintem ez nem csak, hogy tökéletes, de még szép is!
Ízlések és pofonok ugye. Csak ne engem üssenek!

 

 

Az alulra rejtett (khm...) 8-as anya is rendben van.

 

 

Mikor még szét volt szedve, könnyedén lemoshattam volna Ultrás vízben.
Most már persze nem, mert a belefolyt víz sosem száradna ki.
Spirituszos dörgölés, aztán megint el lesz tíz évig.

 

 

Ez annyira tökéletes, hogy konkrétan megveregettem a vállamat.
Tudom, tudom... Lapátnyéllel kellett volna...

 

 

Ez annyira hülyén néz ki, hogy nem csoda, hogy kényszert éreztem a javításra.
Persze aki letörte a tartófület, az a kolléga azóta sem jelentkezett.
Pont mint múltkor, mikor valaki áthajtott a biciklimen.

 

 

Most majdnem azt mondtam: Na! Ezt törje le aki tudja!
De nem tanácsos ilyet mondanom, mert a kollégáim
vannak oly lelkesek, hogy biztosan megpróbálnák.

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.