Játék mozdony
(pontosabban szólva csak a fele)

A CB35-ös készüléket már láttuk, a nyulat meg nem szedem szét. Jöjjön a mozdony.
Nem a balra látható plüss, hanem a jobbra megbúvó piros kerekű. Ez a valami egy
ládában ücsörgött az ágyneműtartóban, mégpedig több mint 10 évig! Még csak
nem is az enyém volt, hogy legalább valamicske okom lett volna őrizgetni...
Vannak ilyen tárgyak, jellemzően teljesen feleslegesek, melyeket egészen
egyszerűen nincs szíve kidobni az embernek. Mit ne mondjak, én csak
tudom. Mondjuk én legalább nyitottam nekik a szétszedtem rovatot.

 

 

Én ugye lomokat, más ember meg például macskát gyűjt. Persze azt is meg tudom
érteni. Ez a szerencsétlen cicus a házunk előtt ücsörgött a hóban. Hogy véletlenül
futott ki valahonnan, s aztán nem talált haza? Vagy direkt tette ki valaki a szűrét?
Tulajdonképpen mindegy. A lényeg úgyis az, hogy nagyon kedves jószág.
Nem is kellett hívogatni, szépen felsétált mellettem a lépcsőházban.
Bejött utánam az előszobába, körbenézett, majd rájött, hogy ő
nem itt lakik, s kiült a lábtörlőre. Sajnos több okból sem
fogadhatom be. Andi allergiás a macskaszőrre, a fiam
a kutyaszőrre, én meg alapjaiban véve a családomra.

 

 

Mint az kitalálható, no meg írtam is, ez egy, akarom mondani egy fél mozdony.
Sínhez illő kerék, belül áttétel, jobbra a sárga pedig a villanymotor vége.
A villanymotort magát nem fogom szétszedni. No nem azért, mintha
nem volna érdekes, hanem azért, mert már korábban bemutattam.

 

 

Ahányszor a kezembe került, mindig rányomtam egy 9 voltos elemet. Persze hiába,
mert eddig még egyszer sem indult el. Gondolom nem véletlenül volt félrerakva.
Ellenben most, hogy a vesztét érezte - ha elsőre nem is - de a motor tengelyét
kicsit megpiszkálva, már sikeresen beindult. Valószínűleg csak annyi baja
lehetett, hogy beékelődött valami szöszmösz az egyik kefe alá.
Mondjuk ha nem javul meg, jobb érzés szétszedni.

 

 

 

A műanyag kerék nem tapad a fényes fehér papíron,
de így legalább nem tud elfutni az optika elől.

 

 

Holmi játékhoz képest meglepően ügyes áttétele van. Például van benne egy
nyomatékhatároló. Egyrészt nem áll le a motor, ha rátenyerelünk a járó
mozdonykára. Másrészt nem akar (illetve nem is tud) őrült módra
forogni, mikor herpeszes Ödönke lendkerekes autónak nézi.

 

 

Az áttétel alaposan be van kenve valami fehér trutymákkal.
Ez azt vetíti előre, hogy vagy nem szedem szét, vagy ha
mégis, akkor mindent alaposan összemaszatolok vele.

 

 

Amennyiben méltóztatnék újságpapíron szétszedni, akkor nem
koszolnám vele össze az asztalt. Addig-addig lamentáltam,
míg végül úgy döntöttem, hogy nem is szedem szét.

 

 

 

Szerintem eddigi életem folyamán már épp elég fogaskereket láttam,
így ezen példányok közelebbi vizsgálatától most eltekintek.

 

 

Apukám dobozaiban voltak ilyen furcsa párosítások, mint amit a képen látunk.
Mert ugye mégis, hogy a csudában jön össze a Merklin az ecsetekkel?

 

 

Elsőre ezt a traktort hoztam össze. Már említettem párszor, hogy az elektronika előtt
nekem a Merklin fémépítő volt a minden. Kreatív egy játék, annyi szent!

 

 

 

Ugyan az első, vagyis a hajtott kerekeknek továbbra sincs semmi tapadása,
de most, hogy már hátul is van kerék, egészen szépen gurul.

 

 

Gondoltam leveszem az eredetieket, majd teszek
gumis kerekeket a traktor elejére is.

 

 

Aztán gyorsan rájöttem, hogy nem stimmel a tengelyméret.

 

 

 

Mikor már ott tartottam, hogy keresek valamit, amivel a hajtott tengelyt meg tudom
vastagítani, hogy masszívan álljon rajta a Merklin kerék, akkor hirtelen eszembe
jutott, hogy már ötven is elmúltam. Először összeraktam úgy, ahogy
az előbb volt, s kipróbáltam egy szem góliát elemről.

 

 

Majd kisvártatva szétszedtem, mert így ugye mégiscsak kevesebb helyet foglal.

 

 

Ha legközelebb Merklin fémépítőzni támad kedvem, akár már motoros meghajtásban
is gondolkodhatok. No nem mintha szoktam volna Merklinezni...
No nem mintha szoktam volna gondolkodni...

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.