SONY kisrádió hangszórója
(nem én voltam, szétesett)

Ezt az amúgy Pioneer feliratos hangszórót egy SONY kisrádióból szereltem ki.
Adott esetben azért, mert ugyan szólt, de annyira sérült, hogy cserélni kellett.

 

 

A hangszóró kivezetéseinél a szigetelő (és egyben tartó) anyag keménypapír.
Ez jelen esetben részemről nem kritika volt, hiszen a hajlékony, de attól még
éppen eléggé merev papír, erre a feladatra mondhatni tökéletesen megfelel.

 

 

Ez volt a hangszóró baja. Mármint az, hogy leesett róla a mágnes.
Ezt persze nem itt előttem művelte, hanem még a rádióban.

 

 

Miközben a mágnes le volt esve, alaposan kikezdte a lengőcséve peremét.
Ugyan a tekercs még visszafér a résbe, de már hozzáér, ezért súrlódik.

 

 

A dobozban hánykolódó mágnes (vagy néhány sikertelen visszahelyezési kísérlet)
miatt, ott belül, ahol a piros nyíl mutatja, egyszerűen megroggyant a lengőcséve.
Szóval nem elég, hogy meggyűrődött a pereme, de még ferdén is áll egy kicsit.

 

 

A membrán körben szét van szakadva. (át is látszik a repedésen a fehér háttér)
Ilyen lehetett a korábban mutatott Sokol hangszóró, mielőtt megragasztották.

 

 

 

Mindezek ellenére a hangszóró szól. Már persze csak
akkor, ha visszateszem a helyére a mágnest.

 

 

Kivettem a helyéről membránt. (illetve szinte magától esett ki)
Mint az a fotón látható, nem találtam alatta semmi érdekest.

 

 

Ez a hangszórós szétszedés, ez egy kifejezetten jó project! Már csak azért is, mert
a szétszedett hangszórók a polc széléről, illetve az ezt követő boncasztalról nem
dobozba, hanem egyenesen az asztalom jobb szélén álló kisvödörbe kerülnek.

 

 

 

Egy időben a kitermelt mágneseket "odaragasztottam" az asztali lámpámra.
Mikor aztán később, az alkalmanként lendületesen mozdított lámpáról
repkedő mágnesekre berágtam, nyitottam nekik egy saját dobozt.

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.