Spire IDE-HDD-USB külső interfész
(vagy hogy kell ezt mondani)

Hol innen, hol meg onnan esik ki egy-egy régebbi, még IDE csatolófelületű HDD.
Persze van még IDE busz az alaplapomon, és ki is van vezetve egy fiókba,
csakhogy ha csatlakozni akarok hozzá, akkor ugye újra kell indítanom
a gépet. Erre a problémára megoldás, a külső USB - IDE interfész.

 

 

Vettem is egy a nemes célra épp megfelelő dobozt, az itthon fellelhető tucatnyi régi
wincseszterhez. Ha majd egyszer rám jön a kíváncsiskodhatnék, akkor majd
jól átnézem őket. Csak beleteszem a HDD-t, rádugom a gépre, majd
bekapcsolom a tápkapcsolót, a gép meg felismeri. Vagy nem.

 

 

A doboza alapján teljesen normálisnak néz ki. Mondjuk milyen lenne az
a termék, ami már eleve a dobozán ratyinak mutatkozik? Inkább fordítva
szokás ezt művelni, mint ahogy azt például a sajtburger esetében már
bemutattam. Megtehetik, ráadásul akárhányszor egymás után.

 

 

Ez (is) van a dobozban. Ebbe a dobozba való a HDD. Amit elől látunk,
az úgy néz ki, mintha egy zsanér volna. Érdekes mód az is.

 

 

 

Tekintsük meg a dobozt női szemszögből is.

 

 

Adtak a külső házhoz egy ilyen jópofa talpat. Ezt először ki sem vettem a dobozból.
Próbálgattam is rendesen, hogy mégis hogyan lehet a tokot normálisan letenni.

 

 

A gyártó szerint így, és miért is ne hinnénk el neki?

 

 

Van saját dugasztápja, ami kell is, hiszen az USB kábelből nem jön annyi energia,
amennyi egy 3,5-ös HDD-nek kell. Néha annyi se, hogy a 2,5-ösnek elég legyen.

 

 

Hurrá! Szerintem ez a 297. (más források szerint 298.) USB kábelem.

 

 

Milyen világ ez már, hogy még a driver lemezből is ki van spórolva az anyag?
Azt tudtátok, hogy a kommunisták vizezték az áramot?

 

 

Itt megy be a hideg levegő. Vagy itt jön ki a meleg? Mindegy...
A lényeg az, hogy vannak rajta lyukak, a levegő pedig van
annyira intelligens anyag, hogy eldöntse merre menjen.

 

 

Kedves dolog ez a hátlapi power gomb.
Persze lehet, hogy ez nem is a hátulja.

 

 

Még ventilátor is van benne!
Spire fiam, leülhetsz. Beírtam a naplóba egy jelest!

 

 

Ez a pici panel a lényeg. Meglehet, hogy ki fogom innen szedni. Ez persze munka.
Ahogy így ebbe belegondoltam, menten el is bizonytalanodtam.

 

 

Mindegy... Haladjunk! Beszereltem egy épp kezem ügyében lévő HDD-t.
Ez kb. annyiból állt, hogy rádugtam a kábeleket, majd beletettem a dobozba.

 

 

 

Kicsit meglepődtem. Valami egyszerű, és még jó is? Mindez a mai világban?
Hát hová fogunk így jutni? Nem lötyög a HDD, pedig semmi sem
tartja a dobozban, csak oldalról két enyhén rugós lemez.

 

 

Magenta fényárban úszik minden.
Hát nem volt nekem elég ebből a színből a melóhelyen?

 

 

Csatlakoztattam a helyükre a kábeleket, majd bekapcsoltam a dobozt.
Menten bejelentkezett a HDD, mégpedig "I" és "J" meghajtóként.
Kíváncsi leszek, hogy a döglődő HDD-imre mit fog mondani.

 

 

Ugyanis én a részemről azt mondtam, hogy félreteszem ezt a projectet,
mert semmi kedvem reszelni. Majd mikor összekombinálom ezt,
meg az ősrégi CD rom külső házat, beszúrom ide a linket.

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.