Gépsatu

Hiába mániám mindent szétszedni, attól még van az úgy, hogy rosszul esik egy boncolásra önként jelentkező alany. Kiváló példa erre ez az amúgy nagyszerű gépsatu, ami egy állványba szerelt fúrógéphez feltétlenül szükséges. Egyrészt arra való, hogy a gép a kisebb munkadarabokat ne tudja kicsavarni az ember kezéből, másrészt arra, hogy a munkadarab a fúrás okozta súrlódástól felmelegedve ne okozzon égési sérüléseket.

Mivel kellett a hely másra, no meg abban sem voltam teljesen biztos, hogy a kissé szétesett gépsatut ma fogom összeállítani, nekiálltam összecsavarozni az épp nagyban készülő áttételes eszterga hajtóművének alaplemezét. Mármint azért, mert a különféle alkatrészek egyben egyrészt sokkal kevesebb helyet foglalnak, mint teszik azt még darabokban, másrészt összerakva azonnal megszűnik az alkatrészek igencsak undok szétszóródási hajlama.

Szóval az úgy volt, hogy mikor nagyon erősen megtekertem a jobbra látható fogantyút (mert féltem, hogy elmozdul a satuban a belefogott munkadarab), akkor szegény satuban egyszer csak valami elszakadt, minek után a menetes orsóval már egyáltalán nem lehetett a satu pofáit összeszorítani.

Már csak azért is teljesen egyértelmű, hogy a gépsatu szétszedésének ezen
a ponton kell nekiállni, mert sehol másutt nem látható rajta csavar.

Mivel nemcsak a gépsatuval foglalkoztam, hanem közben a rendrakással is, mikor is előkerült ez a még félkész csapágyház, ha át nem is tértem a vele történő foglalkozásra, de legalább annyit megtettem, hogy ötször is beledöftem a frissen kihegyezett pontozót.

A gépsaturól levett lemez alól - ami amúgy a satu mozgó
pofáját rögzíti a vázhoz - egy újabb csavar került elő.

Melynek megoldása után a satupofa levehetővé vált a menetes orsó végéről.

Ez a szerkezet annyira egyszerű, hogy az ember első ránézésre
nem is érti, mégis mi a csuda mehetett benne tönkre.

Ez az apró alkatrész, hogy az ég rohassza rá az eget arra, aki annyira gyenge
anyagból tervezte, hogy puszta kézzel képes voltam letépni róla a vállakat.

Bár a pince magányában a rengeteg szerszámommal már sok mindent elő tudok állítani, de egy ilyen cifra alkatrészt azért még nem. Mondjuk nem lenne teljesen lehetetlen vállalkozás, ha a négy közül csak két vállat hagynék meg. Mármint azért csak kettőt, hogy beférjek közéjük a hatalmas szerszámaimmal.

Miután kitakarítottam belőle a morzsalékokat, ha jó nem
is lett, de egy kicsit azért legalább már meghúzható.

Amennyiben az előbb látott apró alkatrész felújítása nem sikerül, szerencsétlen gépsatut akkor is meg tudom menteni, épp csak le kell cserélnem a menetes orsót egy menetes szárra, vagyis csavarra. Mivel ezt azért nagyon nem szerettem volna, nekiálltam valami más megoldást keresni.

Végül oda lyukadtam ki, hogy ha egy apró köszörűkővel kimélyítem a csúful
megkopott vájatokat, akkor azokban majd újra tartani fog a menetes orsó.

Bár az előbbi képen látható szortimentben nem találtam az apró köszörűkő szárának
megfelelő befogópatront, ebben a géphez kapott másikban szerencsére már igen.

Szerintem nem azért végeztem ilyen csúnya munkát, mert nagyon ügyetlen vagyok (á dehogy...), hanem azért, mert ez az anyag nem arra lett teremtve, hogy köszörüljék. Mármint munka közben úgy kenődött fel a kőre, hogy azt hittem sosem érek a feladat végére.

Ebből a szögből nézve talán egy kicsit jobban mutat. Amennyiben legközelebb szétesik, arra az esetre azt találtam ki, hogy az összes vállat lereszelem, majd készítek helyettük egyetlen darabot, amolyan az anyagba ékként beszerelt betétként, természetesen masszív vaslemezből.

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.