Mikor az ilyen és az ehhez kísértetiesen hasonló kupikat a pincei polcokon meglátom (ugyanis majdnem mindegyiken van), mostanában próbálom magam azzal bíztatni, hogy ez azért már nem olyan vészes. A malacos lámpát (ami amúgy mások szerint macskás) már mutattam, a szilárdtest relén nincs mit szétszedni, a fényképezőgéphez való mini állvány pedig nem szétszedni való, hanem az direkt a fényképezőgéphez lett idetéve. Mindeközben a Marc feliratú baba valaha Dobos Matyi kollégám asztalának dísze volt.
   Na most ami nem dísze ennek a polcnak, az a tévéhez való típusjelölő biléták és a mini állvány közötti apróság, melynek bevallom őszintén, hogy - mint már annyi más esetben - nem emlékszem az eredetére.

   Az ilyen esetekkor szokott segíteni a minden költésemet tartalmazó táblázat, melyből most (mármint kicsivel később, jelen szöveg megírásakor) az derült ki, hogy ezt a kártyaolvasót 11 hónapja vettem a Bosnyák téri piacon, mégpedig mindössze 200 forintért. Hogy mégis minek? Nos azért, merthogy nem sokkal előtte vettem egy ehhez hasonlót a boltban, csak az bedöglött. Hogy azóta sem szereltem fel a helyére? Most mond már... Amúgy most sem fogom.

   Hogy azért került-e a piacra, mert letörött róla innen valami, és úgy már nem kellett, vagy épp ezen okból lett elhagyva, esetleg mint a többi már ócskának minősített bigyót, úgy ezt is kidobták, az nemcsak kideríthetetlen, hanem lényegtelen is.

   Míg csak fel nem fogtam (merthogy rá van írva), hogy az ott felül nem egy play gomb, hanem a SIM kártyát akarja jelenteni, igen értetlenül álltam a rajzocska előtt. Mondjuk ez az alapállásom. Most például azt nem értettem, hogy mit csinál egy kártyaolvasó a SIM kártyával. Miután utánaolvastam, az kiderült ki, hogy ugyanúgy olvassa, mint ahogy a többi memóriakártyát.

   De mit dugjak a kártyaolvasóba? Merthogy az éppen használt fényképezőgépből az SD kártyát nem fogom, az azért érthető óvintézkedés. Mert ugye egy piacon vásárolt, és már eleve törött kártyaolvasó lehet akár rossz is.
   Van valahol egy fiókrekeszem, amin memóriakártyák felirat van, csak az most nem jutott eszembe, ezért nekiálltam végignézni a polcszéli fényképezőgépeimet, hátha valamelyikben benne maradt a kártya.

   Na most ez a mini kamera, ez biztosan nem az a gép, melyet emlékeim szerint a piacon a 2 gigás kártyájával együtt vettem meg. Az amúgy - mint ahogy az később eszembe jutott - egy Fuji Finepix S5500, aminek az előző tulaja - mert letörött - több réteg celluxszal rögzítette vissza a teleptartó ajtaját.

   Egy 16 megabájtos kártyára manapság már alig néhány kép fér fel. Itt aztán mindjárt azon kezdtem el törni a fejem, hogy vajon mekkora kártya lehet az első digitális gépemben. Meglepő módon nem voltam rest felmászni az ágyra, levenni a gépet a polcról, majd némi bénázást követően megtalálni benne a memóriakártyát. A kártya 128 megás, és az egyik oldalán található matrica szerint 2004-ből való.
   Aztán azon kezdtem el gondolkodni, hogy van-e még ennél is öregebb digitális fényképezőgépem. Na ekkor meg az a SONY Mavica jutott eszembe, ami még floppyra vesz fel, és amúgy egy pincei fiókban bujkál.
   Ha sűrűn nem is, de néha azért elő szokott fordulni, hogy azt hiszem, hogy már alig van mit szétszednem. Aztán persze, mikor akár csak egy kicsit is belegondolok, mint valami bukott angyal, mindig visszahullok a földre.

   Ekkor eszembe jutott, hogy kell lennie itthon valahol egy olyan ősrégi SIM kártyának, amiért már biztosan nem kár. Az viszont már nem jutott eszembe, hogy hol, pontosabban szólva miben van. Na így maradt el a SIM kártya olvasás próbája. A korábban beletolt SD kártyát amúgy rendben látja az olvasó.

   Egyetlen IC-be lett belesűrítve az összes funkció. Nem különösebben értelmes kérdésként felmerült bennem, hogy vajon akkor is elférne-e az asztalomon az áramkör, ha egyedi tranzisztorokból állna?

   Ezek ketten már nem jönnek velünk tovább. No nem azért, mert feleslegesek (amúgy azok), hanem azért, mert mikor megpróbáltam őket a helyükre visszatenni, undok módon ellenálltak a beillesztési kísérleteimnek.

   Épp mint ahogy maga a kártyaolvasó sem akart beférni az USB feliratú IKEA fiókba, csak végül meggyőztem. Mármint azzal, hogy ha nem helyezkedik el rendesen (értsd nem fér tőle vissza a helyére a fiók), akkor őt is ki fogom dobni.