Ez a gyönyörűség egy kiváló barátom gyűjtéséből került hozzám. Hogy minek gyűjt valaki ilyesmit? Nos az irodagép-műszerészek már csak ilyenek. Én meg ugye olyan vagyok, aki nem hagy veszni egy ilyen szép masinát. Illetve de, én is hagyom veszni, csak én előbb még megmutatom az apró belső részleteit.

   Az előbbi mondatot úgy kell érteni, hogy ez a számológép valószínűleg már csak az állaga miatt sem fogja túlélni a szétszedést. Mert ugye a gombok körül azok nem koszcsíkok, illetve nem csak azok, hanem eltüntethetetlen karmolások.

   No nem mintha nem láttam volna a feliratot, hanem csak azt nem láttam (illetve valamiért már eleve oda sem néztem), hogy a tápegységem épp hova van tekerve. Mikor aztán a megszerzésre érdemesített oldalsó kapcsoló kattogtatásának semmi hatása sem volt, a tápegységre hirtelen odanézve, a kijelzőről a 12-es számot sikerült leolvasnom. Gondoltam kész, ennek annyi, ezt egyszerűen nem élhette túl.

   Miután szétszedtem, kiderült, hogy tévedtem. Már persze csak annyiban, hogy a képen látható apró kapcsoló állása miatt a kétszeres tápfeszültség nem jutott el  panelig. Hogy aztán túlélné-e éles helyzetben az IC a 12 voltot, azt mondjuk nem volt szívem kipróbálni.

   Na most ez a nulla, ez nemcsak úgy egyszerűen nulla, hanem ez úgy nulla, hogy egyben a számológép további tudását is jelzi. Konkrétan csak ennyit tud kiírni a kijelzőre, hiába nyomogatom a gombjait, valamint tologatom a kapcsolóit.

   Bár még nem szóródott ki belőle semmi, de ennek ellenére én már látom, hogy ez bizony már soha többé nem lesz összerakva. Már úgy értem, hogy ha működött volna, akkor talán kapott volna egy esélyt, illetve egy kiadós nagytakarítást, csak ugye így, hogy szó szerint lenullázta magát, na így már nem.

   A vezető gumiból készült érintkezői konkrétan penészesek. Hogy mit eszik a penész a gumin, azt ugyan nem tudom, de látni már többször is láttam tőle, hogy szereti. A bőrt meg pláne! Azt látnátok, ahogy az öregem Werrája kinéz! Illetve nem maga a fényképezőgép, hanem annak a bőrből készült tokja. A múltkor már majdnem az a kincsem lett az aktuális boncalany, csak aztán az állaga miatt nem mertem hozzányúlni.

   Ez a kijelző annyira szép, hogy álmodtam is belőle egy kivezérlésjelzőt. No nem most, hanem még valamikor nagyon régen, csak mint ahogy annyi minden másból, úgy ebből a tervemből sem lett semmi. A végén még a projecthez összegyűjtögetett VFD kijelzőket is elajándékoztam.

   MISAKI? Misa valószínűleg egy orosz fiúgyerek. Ezzel kapcsolatban még azt szeretném elmondani, hogy azt a korábbi ígéretemet, miszerint ezt a kapcsolót mindenképp megszerzem belőle, kisvártatva valóra is váltom.

   Amúgy azért ilyen a minta, hogy a kerek rész határolta területnek nekinyomódó vezető gumi mindenképp rövidzárat, pontosabban szólva érzékelhető (határozott) ellenállás változást okozzon.

   Pedig ha az érintkező gumilap nélkül böködöm a panelját a csavarhúzómmal, akkor amúgy kezelhető a gép. Vagyis ha készítenék hozzá egy másik billentyűzetet, simán fel lehetne támasztani, csak ennek ugye semmi értelme sem lenne.
   Itt aztán, konkrétan a "semmi értelme" kijelentésemen alaposan elgondolkodtam. Mármint azon, hogy attól, hogy valaminek semmi értelme, attól én még igazán nekiállhatnék kivitelezni. Ilyenkor aztán folyton (mert még azzal sem tartok sehol) a még sehol sem tartó rádióépítős weblapom jut eszembe. Már úgy értem, hogy elsőnek, aztán szép sorjában jönnek elő az emlékezetemből a többi, már-már elfeledett, természetesen kivitelezetlen projectek.

   Miközben a számológép felújításának lehetőségein pörgettem az agyam, a kezem sem tétlenkedett. Míg az ötleteimből nem lett, és sajnos nem is lesz semmi, addig a csípőfogóm nyomkodásának hatására szerencsétlen gép apró összetevőire bomlott.

   Míg a rugók a rugós dobozba kerültek, addig a panelek a panelesbe. A készülék háza a kukában végezte, a kijelzőjét viszont levittem a pincébe, ahol is akkora rend fogadott, hogy nem találtam meg a VFD kijelzők dobozát. Illetve ez nem pontosan így volt, merthogy nem a megtalálással volt a gond, hanem már eleve azzal, hogy elolvassam a dobozokon a feliratokat. Ez jelen esetben sajnos nem a sötétségnek volt köszönhető, mint inkább annak, hogy a pincei asztalomra helyezett pultot mellmagasságig sikerült elbarikádoznom. Mindegy... Majd csak lesz valahogy...