National RQ 709 SD orsós magnetofon
(mert megtetszett, ráadásul olcsón is adták)

	Eddig még nem láttam fizikai valójában ezt a típust, sem a barátaimnál, sem a boltok kirakatában. A könyvekben persze ott volt a rajza. Gyerek nyála meg ugye csorgott a gyönyörű masina láttán. Japán orsós magnó? Vajon milyen lehet belülről? Nos igen, a belbecsre való kíváncsiság gyermekkorom maradványa. Ugyan késve mintegy 30 évet, de vágyam kielégítésre került. Nos lássuk akkor egészen közelről, konkrétan belülről is a csodát, amint lemállik róla a díszes cukormáz.
	A funkcióvezérlő gomb kifejezetten primitív. A primitív kifejezéssel még találkozni fogunk e magnó felépítésének kapcsán. Ránézésre pont olyan az üzemmódváltó kapcsoló, mint a Grundig licence alapján készült lengyel ZK 100-as sorozatú magnókon. A ZK magnókat ismerve, ez szerintem nem egy jó ómen!
	Ez a gomb itt balra, a magnó összes hangszínszabályozója. Mindössze egyetlen háromállású kapcsoló az egész. Még a Terta 811-es gépemen is volt legalább egy magas hangokat vágó potenciométer. Persze semmiből sem tart kicserélni egy duplatengelyes potméterre, és akkor mehet bele egy szokásos lepke karakterisztikájú hangszínszabályozó. No de ki szeretné használni, akarom kérdezni átépíteni ezt a magnót?
	Mindig is sebességváltóra vágytam. Mikor végre lett egy többsebességes magnóm, akkor a leggyorsabb állásba kapcsoltam, mintha a többi fokozat nem is létezne. Álljon itt némi doksi erről a magnóról. - DJVU egyben letöltésre ha gyűjtöd - DJVU online megtekintésre JPG formátum - Műszaki adatok - Szalagpálya - Mechanika alulról - Mechanika felülről - Káva vázlat - Kapcsolási rajz - Bontási rajz
	Szépnek szép, az már biztos! Ugyan nincs olyan csinos mint egy AKAI 4000, de valahogy sokkal teknósabb a kivitele, mint a megszokott szocialista magnóknak. Magyarán szólva lehetett csak úgy egyszerűen ránézésre is vágyakozni utána.
	Azt kell mondjam, hogy ez minimál koncepció. Azért ezt írom, hogy ne kelljen ismételnem a primitív kifejezést. Nézegettem egy darabig mire rájöttem, hogy a hangerőt szabályozó gombot kihúzva kell bekapcsolni a magnót. Nyugaton, akarom mondani napkeleten már akkor is dívott a költségtakarékosság. Persze a mi magnóinkon is a hangerő gombbal volt kombinálva a power gomb, csak nem ilyen kihúzós megoldással. A kivezérlésjelző műszer lejátszáskor is működik. Ez szintén nem volt divat a szocialista országokban készült magnókon. Persze ez elég lényegtelen egy funkció, azonban kifejezetten jól mutat. A hangerőt szabályozó gomb lejátszás közben is hatással van arra, amit a műszer mutat. Ez mondjuk már nem mutat annyira jól, mint amennyire újfent primitívnek nevezhető.
	Ez itt a póthangszóró csatlakozója. A gerjedések elkerülése végett, a doboz jobb oldalán található, így egy szem magában.
	Mindeközben a bemeneti csatlakozók a bal oldalra kerültek. Próbaképp készítettem a magnóval néhány felvételt. Bár rendben működött, de a hangja nem igazán hozott lázba.
	A fejszerelvény kultúráltan néz ki. Egy kissé mondjuk koszos, de takarítás után úgyis kiderül, hogy mi van a vaspor alatt.
	Jó masszív a fejek felfüggesztése. Hiába nyomok rá felülről ujjal, nem mozdul el a fej a helyéről. Például a BRG M8 sorozatában szinte lötyögtek a fejek a hármas csavarokra húzott rugócskákon. A Tesla B4 sorozatban pedig ha megnyomta az ember a fejet pucolás közben, akkor hajlamos volt egy új pozícióba beállni.
	Íme a mechanika. Semmi érdekes, semmi felesleges. Egyszerű húzott lemez, és jó vastag alkatrészek. Hatalmas vaskos görgők. Krumpli ékszíj, ami cserére szorul, mert olyan sokáig állt, hogy végül oválisra merevedett. A mechanika minden funkciója könnyedén átlátható. A BRG M8 Calypso tervezőjének orra alá lehetne dörgölni. Majd szétszedek egyszer egy ilyen fent említett BRG magnót is, és akkor az önhatalmúlag kikiáltott közakarat nevében megszámolom mennyi mechanikus bizbaszból van összerakva.
	Ez itt a bal oldali orsózótengely. Egészen addig lötyög rajta az ékszíj, míg csak neki nem nyomódik gyorspörgetés állásban a motor tengelyének. Lejátszás állásban az ékszíj merevsége, illetve a görgő vastag szíjon át való forgatása alkotja a leeresztő orsó fékező erejét. Zseniálisan egyszerű, ami más megfogalmazásban úgy hangzik: Primitív...
	Ez itt már a jobb oldali orsózótengely. Lejátszáskor alul van a bolygókerék, pörgetéskor pedig felül. Olyan egyszerű, ahogy mondom. Ezt a magnót álló helyzetben is lehet használni. No de hol van ami az orsókat rögzíti? Sehol. Ezt az alkatrészt nem kaptam meg a magnóhoz. Belül lyukas, rátolod a tüskére, erre ő odafogja a szalagorsót. Így nézne ki. Jelenleg ha ráteszem az orsót a tüskére, az egyszerűen rászorul. Komolyan így működik! Nem egyszerű eset levenni róla a szalagot, mert kell hozzá némi erő és bátorság. Működőképes megoldás, de annyira primitív...
	Íme az identitást jelölő címke a hátlapon. Nálunk az árat is szokás volt ráírni. Persze a japcsik még nem álltak ezen a gazdasági színvonalon.
	Ez meg minek? A rajzról gyorsan kiderül, hogy ez bizony egy kimenőtrafó. Kellett ilyen, mikor még nem voltak tisztességes mennyiségű áramot hővé alakítani képes nagyteljesítményű tranzisztorok. A trafó mérete alapján nem számíthatunk mindent elsöprő hangerőre. No persze ettől még bőséges szobahangerőt produkál a magnó, azaz éppen elég hangos az átlagos zenehallgatáshoz.
	A végtranzisztorok hűtőbordája alatt bujkál egy újabb trafó. Ez vezérli a végtranzisztorokat. Azt kell mondjam, hogy ez nem valami bizalomgerjesztő technológia. A BRG M20-ban, ami már teljesen tranzisztoros volt, nem volt semmiféle trafócska a hang útjában. National ide vagy oda, egy kissé fusi hangulata van a magnó elektronikájának.
	Hoppá! Hogy kiesett a kicsike a dobozából? Négy csavar tartotta, melyek a gumilábak közepében voltak elrejtve. A hangszórókról lehúzhatóak a vezetékek, merthogy saruzva vannak. Ellenben a hálózati zsinór dugójának esze ágában sincs átférnie a hátlapon! Az a fekete kerek valami, az egy szép nagy motor. Ez forgatja a mechanikus dolgokat. A motor kivételével szinte semmi mechanikai elem sincs a hordozópanel alatt, mely konstrukciós elv hatására könnyedén átláthatóvá vált a magnó minden egyes mechanikai funkciójának műkdése.
	Ez itt az elektronika panelja. Egyetlen lapra tettek fel mindent. Ez persze nem volt nehéz, ugyanis alig van valami a panelen. Minimál koncepció, de csak azért fogalmaztam így, hogy ne kelljen megint azt írnom, hogy primitív.
	Néztem, néztem, aztán elővettem a rajzot. Ez itt a törlőfeszültséget előállító oszcillátor tekercse, erősen méhviasz burokba ágyazva.
	Ez kérem még valódi kézimunka! Minden alkatrész a girbegurba lábain dőlingél jobbra, avagy ha épp úgy tartja kedve, akkor balra. Mikor Tajvanról érkeztek ilyen szerelési színvonalú elektronikus holmik, akkor a dzsunka ringására volt ráfogva a szanaszéjjel kolbászoló alkatrészek technológiája.
	Hatalmas ónpacák, valamint drótok mindenfelé. Kósza alkatrészek a panel fóliás oldalán. Valószínűsíthetően emberi agy segítségével tervezett nyomtatott áramköri panel. No de hol vannak már ezek az idők...
	A hangszórók hátulról. Nem mondanám, hogy mágnesesen árnyékolt. Szerintem a szalaghoz ennyire közel illene ügyelni az ilyesmire.
	A hangszórók szemből. De vajon mivégre ott a membrán közepén az a szép fehér kónusz, ha egyszer úgysem látszik?
	Íme a skálázatlan kivezérlésjelző műszer az őt megvilágító izzó társaságában. Hogy vágytam egy ilyenre az EM80-as varázsszem helyett, pedig a varázsszem a gyorsabb.
	Ezen nincs mit bemutatni. Éppen olyan, mint bármelyik másik számláló, bár elég szokatlan a leeresztő orsóról történő meghajtás. Ez azért van így, mert valamiért úgy jött ki, hogy a bal oldalra rakták a számlálót.
	Ez itt a motor főtengelye. A sebességváltó egyszerű mint a balta. A háromállású kapcsoló a balra lent látható hatalmas görgőt pakolgatja le s fel. Furcsa megoldás, hogy az üzemmód váltó kapcsoló stop állásában a közlő görgő nem hajtja a lendkereket. Ez különös módon nem okoz semmiféle problémát, ugyanis a meghajtás erősségének köszönhetően szinte meghallhatatlanul gyorsan pörög fel a lendkerék.
	Íme a görgő pucolás után. Nem volt sokat használva ez a magnó. A görgő mögött a szalagtovábbító tengely látható. Újabb érdekes megoldás, hogy azt a felül látható recés csavart kitekerve lejön egy csődarab a tengelyről. Így lett megoldva, hogy mind 50 mind 60 hertzes hálózati frekvenciáró járatható legyen a magnó. Ötletes, de egyben annyira primitív...
	A kombináltfej takarítás után. Tesla ANP935-el lehetne pótolni, de nem kell, mert a fejen alig látható kopás. Szerintem mindössze néhány órát futhatott ez a magnó.
	Ez itt a törlőfej. Ez nem szokott elkopni, merthogy ferritmagos.
	Ez bizony egy trimmerkondenzátor. Minél jobban meghúzza az ember a csavart, annál közelebb kerülnek egymáshoz a fegyverzetek. Hát ez bizony elég primitív...
	Jó alaposan be volt zajosodva a két első tranzisztor. Mint állat fújt a hangszórókból a szél! A második tranyót könnyedén megtaláltam, de az elsőt - mint az a mellékelt képen látható - sikerült alaposan eldugniuk.
	A germánium tranzisztorok helyett persze szilíciumot tettem be. A zaj ugyan megszűnt, azonban sajnos a jel is. Erre fel betettem egy kisebb értékű emitter ellenállást, mire fel elmászott némileg a korrekció. Ez persze jelen magnó esetében egyáltalán nem számít, hiszen ez úgyis csak szobadísznek való, annak pedig így is tökéletesen megfelel.

Az ember azt gondolná vége, ennyi volt, de nem!
(második felvonás)

	Betekertem folpackba, majd letettem a pincébe a polcra, mert azt gondoltam róla, hogy sose többet nem fogok hozzányúlni. Persze az élet mindig valami mást produkál, mint amit az ember eltervez. Valaki szívének igen kedves volt ez a magnó, ezért megvette tőlem. Előtte persze egy kicsit ki kellett pofozni. No nem a vevőt, hogy megvegye, hanem a magnót, hogy használható legyen.
	Nyitásképp kiszedtem a csomagolásából.
	Az előbb azzal fejeztem be, hogy dísznek így is megfelel. Persze az új gazdájának nem csak dísznek kell.
	Kiborít mikor csinálnom kell valamit! Én meg a dobozából borítottam ki.
	Nekiálltam és kerestem a magnó elektronikájába illő, úgymond alacsonyzajú Ge tranzisztorokat. Már miért is ne találtam volna? Ebben a kupiban? Akad itt kérem minden!
	Meglehetősen randa ez a panel. No de a forrasztásom se kutya!
	A nyomógörgő ismét tisztításra szorult. Most éppen azért koszos, mert legutóbb egy csomó régi szalagot ezen a magnón hallgattam meg.
	A tengelye pedig megérdemel egy kis kenést, mert teljesen szárazon futott, illetve ráadásul egy kissé még szorult is.
	Vettem bele egy új szíjat is, mert a régi már oválisra merevedett az állásban. Mikor odaért a hajtás a kisebb átmérőjű részhez, akkor - a szalagfeszítés erejének megváltozása miatt - kelletlenül nyávogott egyet a magnó.
	Összeraktam. Azt kell mondjam, hogy idegen szalaggal egészen jól szól, bár ezt eddig is tudtam róla.
	Gondoltam fene se fog tucheles átjátszó kábelt barkácsolni, mikor az adott célra tökéletesen megfelel (persze csak átmenetileg) két darabka forrasztóón is.
	Merthogy jól megállnak rajtuk krokodilcsipeszek.
	A megrendelő kívánsága az volt, hogy legyen a magnóhoz néhány szalag is, lehetőleg régi zenékkel, mire fel menten vettem is néhány tekercs szalagot a piacon. Mint az a szalag vasoxid rétegén átvilágló fényes foltokból látható, nem minden választásom jött be. Ugyanis a képen a világos pettyek a szalagnak azon részei, melyről egyszerűen lepergett a vasoxid.
	A selejt ment a szemétbe, mely történés hatására legalább lett néhány üres orsóm.
	Az üres orsókra egyből át is tekertem a stúdiószalagokat, ugyanis a piacon - ha már volt - olyanokat is vettem.
	A magnó saját felvétele egyszerűen kriminális! Elejétől a végéig átmértem a korrekciós hálózatot. Minden rendben, de mégis pocsék a magnó hangja. Tisztára úgy szól, mintha mondjuk kifejezetten beszédfelvételre lenne belőve. Végül úgy sikerült viszonylag normális felvételeket összehoznom, hogy felvételkor bűvészkedtem egyet a Winamp hangszínszabályzójával.

 Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.