Radiovy Konstrukter

Detektoros vevő egy tekerccsel, majd detektoros vevő két tekerccsel
és soros kondenzátorral szabályozható antennacsatolással,
majd mindez kiegészítve egy 1F33-as elektroncsővel.

Aztán jön egy trafó, majd jön még egy cső, s így tovább. Amit nem szabad elfelejteni
az egyre jobban bővülő konstrukciónál, az az, hogy az alaplap elkészítésénél
egyből a legutolsó változatot kell figyelembe venni, mert ha már akár
csak a forgókondi rá van csavarozva a sasszira, akkor azon már
nem tanácsos semmiféle lyukakat furkálni, mert a fémforgács
igencsak aljasul viselkedő ellensége az elektromos masináknak.
Magyarán szólva: Élő gépbe nem fúrunk lyukakat, mert baj lesz!
Persze ahhoz, hogy ezt az egyszerű szabályt be tudjuk tartani, ahhoz
az kell, hogy előre lássuk, mi lesz végül pontosan az adott konstrukcióból.
Na ez az, ami nem szokott sikerülni! Erre való a deszkamodell, ami
mint tudjuk, sohasem viselkedik úgy, mint a végleges készülék.

Igazán csinálhatnék már valami értelmeset is a régi újságok lapozgatásán kívül.
Elsőre talán az antenna készítésével kéne kezdenem, hiszen az az egyik,
ha nem a legfontosabb alkatrésze mindenféle rádiónak, merthogy ő
csatolja ki az éterből azt az energiát, amivel aztán a rádió további
alkatrészei mindenféle furmányos ármányságokat követnek el.

Soros és párhuzamos rezgőkörök az ő veszteségeikkel, illetve a sávszélesség fogalmát,
valamint a rezgőkör jóságát (Q) magyarázó ábra. Hol vagyok én még ettől...

Amiért kiragadtam ezt a rajzot a többi közül, az a tápegység része, ez a rádió ugyanis
úgynevezett univerzális típus. Mivel telepes, alacsony fűtőáram és anódfeszültség
igényű csövek találhatók benne, ezért eljár telepről is. A hálózati tápegysége
(teleppótló) pedig lehetővé teszi, hogy mind egyen, mind pedig váltóáramú
hálózatról üzemeltessük. Az R11 huzal-potenciométernek köszönhetően
(természetesen értelemszerű beállítás után) bármiféle hálózati feszültségre
beállítható a készülék. Persze ez ma már fura, hiszen szinte minden eszközünk
elműködik elemről és hálózatról is, de az ötvenes években ez még igen nagy szó volt.

Ez tulajdonképpen pontosan ugyanaz a rajz, mint egy mai zsebrádióé, csak még
elektroncsövek vannak benne. Belegondoltam: Fogok én építeni csöves rádiót?
Cső az van egy dobozzal. Már csak az a kérdés: Odajutok ahhoz a dobozhoz?

Jópofa ötlet a dobozka szélébe telepített variométeres hangolás.
Lehet két hangolt körös, vagy szupervevő is.
A meghajtás mehet bármelyik sarokból.

Valamikor a vibrátor még nem azt jelentette, mint manapság, hanem az egyen-váltó
áramú átalakító megnevezése volt. A cél: Egy darab kisfeszültségű akkuról
(például autó) ellátni tápfeszültséggel mondjuk egy rádiót. A vibrátor
megszaggatja az egyenfeszültséget, ami így váltóvá alakul át, amit
aztán már kedvünkre feltranszformálhatunk. (anódfeszültségnek)
A kapcsolás érdekessége az un. szinkron-egyenirányító. Lényege,
hogy szinkronban jár a transzformátor kimenetére kötött kapcsoló
a trafó bemenetére kötöttel, s ezáltal meg lehet spórolni a diódákat.
Valamikor a 80-as évek elején tele volt az ezermester bolt vibrátorokkal.
Olyasféle foglaltuk volt, mint a 21es sorozatú elektroncsöveknek.
Nem tudom őket megmutatni, mert nem vettem belőlük.

Ez egy igen érdekes hangolási módja egy rádiónak. Az "AV" az antenna tekercs, ezen
keresztül jut be a rádióba az antennából érkező energia. Lehet tenni a hangolást
(forgókondenzátor) ide, és akkor csak az jut be a rádióba, mely frekvenciára
a rezgőkört hangoltuk. A "ZV" a kicsatoló tekercs. Természetesen lehet
tenni ebbe a körbe is a hangolást, és akkor csak annak a frekvenciának
az energiáját csatoljuk ki az antennából, melyre a rezgőkört beállítottuk.
Az "LV" a visszacsatoló-tekercs (ez ugyanis egy visszacsatolt audion), ha ide
tesszük a hangolást, akkor a visszacsatolás (rezgőkör Q-jának megnövelése) csak azon
a frekvencián érvényesül, ahová a rádiót épp hangoltuk. Ezen utóbbi megoldást
- bár értelemszerűen működőképes - ezelőtt még soha sehol nem láttam.

Már a régi rómaiak is...
Akarom mondani, akár hisszük, akár nem, márpedig ez akkor is egy un. grafikus
hangszínszabályzó (equalizer), csak még az ősi elektroncsöves korszakból.
Szerintem meg jobb nem összevissza állítani a hangszínt, de mindegy.

Szerintem ez látható az előbbi rajz jobb alsó sarkában, mint körkörös magassugárzó.
Valószínűleg nem vált be az ötlet, merthogy eddig még sehol másutt nem láttam.

Amit a képen látunk, az egy un. lepke típusú hangszínszabályzó potméterek nélkülivé
való butítása, mégpedig emelt mély és emelt magas állásba rögzítve. Mindez 1957-ből.
Vagyis a később elterjedt loudness kapcsoló elég régi találmány. Amúgy eredetileg
a loudness gomb a fiziológiai hangosságszabályzó ki-bekapcsolására szolgálna,
de érdekes módon (gondolom spórolás) az olcsóbb készülékekben valami
a képen láthatóhoz hasonlatos áramkört kapcsolt be. Halk és közepes
hangerőnél a hatása kb. azonos, az olcsóbb kategóriájú gépeket
pedig úgysincs értelme felhangosítani, mert egy szint
után úgysem a hangerő nő, csak a torzítás.

Ez a rajz egy két hangolt körös egyenes vevőt ábrázol. A két cső közötti átkapcsolható
tekercskomplexum a sávszélesség váltására szolgál. Magyarán szólva ez egy
középhullámú Hi-Fi rádió (adapter), mondjuk magnófelvétel céljára.
Amennyiben jó szelektivitást szeretnénk, nagy Q-jú rezgőkör kell, ami beszűkíti
a sávszélességet, vagyis elvesznek a magas hangok. Két rezgőkört némileg széthangolva,
a kecske is jóllakik, és a káposzta is megmarad. Vagyis szelektív is lesz a rádió,
miközben a sávszélesség (magas hangok átvitelének lehetősége) is
megmarad. Ma már persze mindez értelmetlennek látszik, de
1957-ben az URH adás még épp csak elterjedőben volt.

Ez egy ötletes, igen energiatakarékos, un. antennatelepes táplálású tranzisztoros vevő.
Lényege: Valamely közeli, illetve nagy energiájú adóállomás frekvenciájára hangoljuk
az L2 C2 rezgőkört, aztán a kapott feszültséget D2 diódával egyenirányítva, majd
Cf kondenzátorral szűrve (illetve raktározva), energiával (egyenáram) látjuk el
tranzisztoros erősítővel kiegészített detektoros rádiónkat. Nagyon spórolós!
Mert ugye minek a környezetszennyező telep? Valamint minek kiadni
a pénzt az elem árára, mikor adott esetben (közeli nagyadó) ilyen
egyszerű  módszerrel is megoldhatjuk az erős fejhallgatóvételt.

Szortiment alkatrészeknek, mégpedig nulla befektetéssel, gyufás skatulyákból.
Manapság persze - mint minden más - már ez is műanyagból van.
Nekem is, csak nekem jórész írógépszalagos dobozokból.

Detektoros és egyéb egyszerű (értsd nem szuperheterodin) rádiót építeni tulajdonképpen
nem is kell semmiféle műszer, az elért eredmény ugyanis magával a rádióval, annak
hangjával, hangminőségével, hangerejével is ellenőrizhető. Persze ha nemcsak
annyit akarunk, hogy szóljon a rádió, hanem érteni is akarjuk a különféle
jelenségeket, akkor nem árt felvértezni magunkat néhány műszerrel.
Ilyen műszer például a rádiófrekvenciás feszültségmérő. Amit a képen
látunk, az nekem konkrétan gyanús, hogy működik-e egyáltalán ennyire
egyszerű formában. Már csak azért is, mert 30 MHz környékén már egy rosszul
elvezetett darabka drót is galibát tud okozni. Mondjuk van nekem RF mérőszondám,
amit rádughatok a multiméterre, de attól akár még építhetek egy ilyet is. Ez nagyon
veszélyes víz, mert ha ráevezek, akkor könnyedén megeshet, hogy még az első,
mindössze egy diódát és egy fejhallgatót tartalmazó rádióm megépítése előtt
belevágok mindenféle igencsak bonyolult, drága, időigényes, de mindezen
kellemetlenségektől függetlenül használhatatlannak bizonyuló műszerek
megépítésébe. Például már van egy készülő (khm...) amplitúdómodulált
középhullámú mini adó az ágyam alá rejtve. Sajnos botor mód ahelyett,
hogy a műszerépítés nehézségeit látva eltántorodnék, már tervbe is vettem
egy középhullámú spektrumanalizátor megépítését. Aztán rájöttem, hogy ebből
baj lehet. Már úgy értem, elviszi a rendelkezésemre álló időt, ugyanis épp itt
van előttem az asztalon (intő példának) az általam épített vobulátor, ami
oly lassan készült el, hogy mire a végére értem, már nem is emlékeztem
rá, hogy miből van az eleje. Persze semmi gond, hiszen felszabdalhatom
a feladatot apróbb részekre, dobozokra, ahelyett, hogy hagynám
a csudába az egészet, s végre építenék inkább egy rádiót...

Detektoros rádió, kéttranzisztoros, transzformátoros csatolású hangfrekvenciás
erősítővel, és előfeszített diódás feszültségkétszerezős demodulátorral.
Olyan egyszerű, hogy mindössze néhány perc alatt felszórom
az alkatrészeit egy próbapanel sarkára. Persze arra magam
is kíváncsi vagyok, hogy mikor fog eljönni az a pár perc...

Babaőr az elektroncsöves korszakból. (1967)
Ez ma már egy boltban kapható termék.

Az igazi konstruktőrlélek nem ám csak rádiót, de akármi mást is tud konstruálni!
Ez például egy a lámpa hőjével hajtott, mászkáló csíkokat falra vetítő lámpa.

Egyszerű alap detektoros rádió kiegészítése először egy, majd két,
végül pedig három tranzisztorral. Utóbbi hangszórós vételre is.
Haladhatunk a létrán egyre feljebb, ahogy a zsebpénz engedi.

A szelektivitás növelése lehetséges több hangolt körrel, illetve visszacsatolással is.
Például az ilyen áramkörök összehasonlításához, illetve látványos
bemutatásához jönne jól a műszerpark. Jaj nekem!

Mire befejezem az újságok lapozgatását, belejövök a dolgokba. Például a kezdetekkel
ellentétben, már szépen vannak elnevezve a fájlok. (képek) Sorszám, évszám, hónap,
és persze a legfontosabb, hogy mégis minek tettem félre, vagyis az, hogy mit akarok
az adott rajzon megmutatni. Ennek a képnek például "más visszacsatolás" a neve.
Mivel T1 tranzisztor bázisán és kollektorán ellenfázisú a jel, ezért a kettő között
nem hozható létre pozitív visszacsatolás. (ez ugyanis egy visszacsatolt audion)
Hogy mégse kelljen három tekercs, az antennakör a hangolt, s mivel ehhez
képest L1 kicsatoló tekercs ellenfázisban van bekötve, így létrehozható
a pozitív visszacsatolás T1 kollektoráról a hangolt antennakörre.

Ez is mekkora egy ötlet! Láttam is ezt a megoldást egy rádióban. A hűtőborda ugyanis
fémből van, drága, le kell gyártani, hely is kell neki a rádióban. Miért is ne
rögzíthetnénk a melegedő tranzisztorokat a kimenőtrafóhoz?
A trafóvasat aztán melengethetik kedvükre!

Ha nem látnám, hogy nem MP42-es tranzisztorok vannak benne, azt mondanám orosz.
Az addig rendben, hogy az alsó OC170-es tranzisztor reflex kapcsolásban dolgozik,
de hogy a felette emitterkövetőként elhelyezett OC1075-ös nem csak kicsatolja
a körből alacsony impedancián a hangfrekvenciát, hanem most akkor ő az
alsó tranzisztor dinamikus munkaellenállása is? Vagy áramgenerátor?
Szerintem hol van a söröm? Mert most aztán hagyjál békén...

Grafikus equalizer, soros LC rezgőkörökre komponálva. Hogy ne húzzák el egymást
az egymáshoz közeli rezgőkörök, minden másodikat kivettek, s áttettek egy
következő fokozatba. Fura megoldás, bár tagadhatatlan, hogy működik.

Attól, hogy épp egyenes rendszerű vevőt építünk, attól még nyugodtan lehet cifrázni.
Ennek a rádiónak például az előfeszített diódás demodulátoron túl kétkörös
AGC-je, vagyis automatikus erősítés-szabályzó áramköre is van.

0-30 V kimeneti feszültségű, 0-1 A között állítható terhelhetőségű labortáp.
Pont megfelel (talán kicsit túlzás is) egyszerű tranzisztoros áramkörök építéséhez.
Érdekessége, hogy dupla segéd tápegysége van. Az mondjuk igaz, hogy csak
egyszer kell megépíteni. Nekem mondjuk nem kell, mert már van.
Kettő is, három is, s ha ezt is megépíteném, lenne négy!

Ez egy egyszerű hangeffektus, mondjuk gitárhoz. Lényege, hogy a hangfrekvenciás
tartomány egy részét kivágja a spektrumból, mégpedig P2 a+b potenciométerekkel
hangolhatóan. No de hogy jön ez a kapcsolás egy rádióépítős oldalra? Hát úgy,
hogy ez az elv továbbfejleszthető rádióvá, mégpedig tekercs és
fogókondenzátor nélkül hangolható rádióvá!

Ez a kapcsolás annyira egyszerű, hogy már remeg is a pákám a fiók mélyén.