Kapcsolgatós detektorosok rajzai az orosz Radio újságból

Körülbelül ez az a szerkezet, amit én önhatalmúlag kapcsolgatós detektorosnak hívok.
Ez tulajdonképpen egy átlagos detektoros rádió, mindössze azzal a különbséggel, hogy
a tekercsnek több, esetenként akár rengeteg leágazása van, s ezek között kényünkre
kedvünkre összevissza kapcsolgathatunk. Amúgy nagyszerű ez a rajz! Egyszerűen
imádom, mikor ilyen szépen le vannak rajzolva az alkatrészek. Házak közé
kifeszített antenna, földelés a vízcsapról, kapcsoló, banánhüvely,
füles, detektor, tekercs, forgókondi, kondenzátor.

Mint azt már említettem volt, a tekercsnek lehet akár rengeteg leágazása is.
Erre az esetre látunk egy példát, mégpedig menetszám adatokkal együtt.

Ugyan a kiválasztott rajzok mind ugyanarról az elvű detektoros rádióról szólnak,
azonban mindben van valami különleges, vagy érdekes, vagy akár meglepő részlet.
Jelen kapcsolás érdekessége a külön antennatekercs, különlegessége pedig a teleppel
előfeszített detektoros demodulátor. Az antennacsatolás "lazítása" úgy is megoldható
lenne, ha lehagyjuk a bal oldali tekercset és egy soros forgókondenzátoron keresztül
kötjük rá az antennát a tekercs felső végére. Az eredmény közelítőleg azonos lenne
(változtatható antennacsatolás), azonban a forgókondenzátor akkoriban egy
sokkalta drágább szerkezet volt, mint a tekercshez szükséges drót.
Vegyük figyelembe, hogy 1927-ről van szó!

Ez a készülék az eddigiekben látott ötletek igen komoly variációja, mert egyrészt
variálhatjuk az antenna csatolását a külön antennacsatoló-tekercs és a tényleges
között, másrészt variálhatjuk a forgókondenzátor bekötését is, ezzel a hangolási
(átfogási) tartományt állítva. Harmadrészt a detektort is kapcsolgathatjuk, így
megtalálhatjuk a fejhallgató legjobb illesztését. A tekercs a változatosság
kedvéért nem papírgurigára, hanem egy egyszerű fakeresztre készült.

Viszonylag egyszerű, alig néhány leágazású tekercs felhasználásával is meglepően sok
variációhoz jutunk. Jelen kapcsolás ügyes ötlete a cserélhető, illetve rövidzár helyére
dugaszolható L2 tekercs, mellyel gyakorlatilag alulról bele tudunk toldani az L1
induktivitásba. Ugyan az L2 a rövidzártól indulva a rengeteg menetszámúig
bármiféle tekercs lehet, de ez persze igazából csak a hosszúhullámú
hullámváltó egészen valószínűtlenül egyszerű megoldása.

Tegyük fel a kérdést, hogy mégis ki a csudának van otthon, illetve volt 1928-ban több
darab sokállású kapcsolója. Hogy ez a kérdés fel se merüljön, illetve a kapcsoló hiánya
megoldódjon, erre látunk a képen egy nagyszerű megoldást. Még csak a leágazások
elkészítésével sem kell bíbelődni, hiszen mind magukat a leágazásokat, mind pedig
a kapcsolókat pótolja a képen ábrázolt egyszerű csúszka. Illetve két csúszka.
Az egyik csúszka a hangolás, amivel már meg is megspóroltuk az amúgy
drága forgókondenzátort. A másik csúszka a detektorkör illesztése.
Ez a megoldás egyszerűen zseniális! Kell a boltból egy hallgató,
egy detektor, két kondenzátor, valamint némi drót. A minimális
alkatrészigényhez képest, egy meglepően jól használható készüléket
kapunk. Nem tudom, hogy ki mennyire lát át egy ennyire egyszerű műszaki
rajzot, ezért elmondom a képen látható másik hatalmas trükköt. A jobb felső és a jobb
alsó ábrát szemlélve azt hihetnénk, hogy a képen egy teljesen szokványos detektoros
rádió tekercsét látjuk. Pedig nem! Értelmezzük csak a felső sor középső ábráját!
Egy 12,5 centi széles és 32 centi hosszú papírcsíkra, tehát nem csőre készül
a tekercs. A megtekercselt papírcsík két szélét összefogva kapjuk meg
a valódi tekercset, ami tulajdonképpen egy toroid. Ennek a furcsa
tekercsnek a két "szélén" - ami értelemszerűen kör alakú -
jár az amúgy is körpályát befutni képes csúszka.
Ez így, ez kérlek konkrétan zseniális!

Az oroszoknak van egy rossz szokásuk. Nagyon sok vodkát isznak, s mikor túltöltötték
magukat alkohollal, valami eszement alkatrész-kombinációba kezdenek. Jelen esetben
egy kapcsolgatós detektorosba applikáltak bele egy variométert. Ennek a rajznak az
átlátását meg sem kísérlem! Persze ha nagyon akarnám, akkor biztosan sikerülne.
Mármint meginnom a rajz visszafejtéshez szükséges, számomra valószínűleg
már halálos mennyiségű vodkát. Ennek a rajznak a másik érdekessége,
hogy a bal oldali táblázatban fel vannak sorolva a szükséges
alkatrészek árai. Az persze jó kérdés, hogy 1928-ban
az orosz átlagkeresetnek mégis hányadrésze
lehetett az a 6 rubel és 40 kopejka.

Ha valaki meg szeretné építeni az előző képen látott kapcsolást, akkor tessék.
Ennyire egyszerű az egész. Szinte már érzem is az orromban a szállongó
fűrészpor illatát, ahogy serényen hasogatom a laminált padló lapjait.

1928-ban az elektronika mint hobby, vagy mint szakma még nem létezett, ezért
születtek az ilyen nagyszerű rajzok a készülékekről. Aki szét tudta szedni a bicikli
hátsó kerekében a kontrafékes agyat, s a hozzákapott rajz alapján (vagy akár anélkül)
össze is tudta rakni, annak ez a detektoros rádió sem adta fel a leckét. Ez a rajz
csak egy kicsit, konkrétan csak egy fejlődési lépésnyit bonyolultabb, mint
egy csillár bekábelezése. Komolyan mondom, hogy néhány IKEA
bútort erősebb kihívás összeszerelni, mint egy ilyen rádiót.

Ennek a képnek azt a címet adtam, hogy nem egyezik a két rajz, pedig egyezik!
Ez a rádió az eggyel fentebbi készülék hátulnézete. Elsőre nem értettem, hogy
mégis mi a csuda az a külön tekercs a készülék innen nézve jobb sarkában,
pedig a fentebbi képen is rajta van, csak nem értem az orosz rövidítéseket.
A készülékbelső ábrázolásától jobbra pedig egy a lehetséges variációkat
ábrázoló ábrasort látunk. Ezek ugyan nem kapcsolgatós detektorosok,
de jól szemmel követhető rajtuk a detektoros fejlesztés lehetősége.

Állítgatós detektoros, faládikába szerelve, tároló rekesszel a hallgatónak.
Ha ez még nem is egy zseb, vagy táska, de azért már hordozható rádió.

Íme egy a kapcsolgatós detektoros tekercsében forgatható variométer. Ebben az időben
a felhasznált alkatrészek mennyisége olyan csekély volt, hogy bátran kipróbálhattuk
akár az összes variációs lehetőséget is. Amúgy a detektoros rádió egy un. túlélő
típusú szerkezet. Ha egyszer megszólal, akkor nagyon nehéz tönkretenni!
Mondjuk a korabeli detektorokat mindig állítgatni kellett, de ez
a probléma később teljesen megoldódott, a semmiféle
állítást sem igénylő diódák kifejlesztésével.

Bakelit előlap, fa tartók, papírhengerek, drótdarabok, banánhüvelyek.
Politechnika órán bármely ügyes kezű gyermeknek teljesíthető feladat.
Egy masszív papírsárkányt ragasztani, ehhez képest heroikus küzdelem!

A detektoros rádióban az a jó, hogy könnyen fejleszthető. A bal oldali ábrán egy
a tekercs kapcsolgatásával hangolható, a jobb oldalin pedig egy forgókondenzátoros
változat látható. Ha az egyik működését felfogtuk, a másik csak egy apró lépéssel
több, vagyis annak megértése is menni fog. Ezért is volt annak idején az
elektronika felé vezető út első lépcsőfoka a detektoros rádió.

Olyan kevés alkatrészből van, hogy az ember nem tántorodik el, nem hőköl vissza.
Egy motorbicikli ehhez képest már maga a holdra szállás!

Mint azt már említettem, a kapcsolgatós detektoros egy kifejezetten jól fejleszthető,
illetve teljesen szabadon variálható készüléktípus. Ahogyan azt a zsebpénzünk,
vagy az időnk, vagy az asszony engedi, egyre több alkatrészt szerelhetünk
be a szivaros dobozba, egyre értelmetlenebb kombinációkban. A bal alsó
ábrán még egy viszonylag szokatlan, vasmagos hangolású példány is akad.