LAN kábel teszter
(javításra érkezett)

Szuda Zoli "nem működik rendesen" felkiáltással nyomta kezembe ezt a dobozkát.
Ebből már konkrétan tudtam, hogy én épp egy ilyen dobozt fogok javítani.

 

 

Jópofa dolog, hogy egy karabinerrel kulcskarikára lehet akasztani,
bár kulcstartónak egy kicsit nagy. Én meg mindenre morgok.

 

 

Íme a lehetőségek. Tesztelhetünk a készülékkel RJ11 (telefon),
illetve RJ45 (LAN, ISDN S busz) csatlakozójú kábeleket.

 

 

Gondoltam megmutatom a dobozka feliratait, de sajnos nem látszanak valami jól.
Most nem a fotómasina bénázik, mert ez a valóságban is pontosan így van.

 

 

A kék alapon fekete betű - mint színkombináció - közel olvashatatlan.

 

 

 

Ha dolgozik, akkor a munka ütemében villogtatja a working LED-et.
Mint az a videón látszik, épp dolgozik. Hogy a többi LED nem villog?
Az nem csoda, hiszen épp nincs bedugva a műszerbe semmiféle kábel.

 

 

A másik skála feliratai még annyira sem olvashatók, mint amennyire az előzőé.

 

 

 

Ha beledugom a szerkezetbe egy LAN kábel mindkét végét, ami ép, vagyis nem hibás,
szépen sorjában felvillan az összes LED, illetve mind a két LED sor, mégpedig
azonos sorrendben. Tegyük fel, hogy fel van cserélve a kábelben két ér.
Ebben az esetben nem sorjában villannak fel a LED-ek. Ez így eddig
arra jó, hogy meg tudunk vele vizsgálni egy kábelt, aminek mind
a két vége beleér a műszerbe. Ez se semmi, csakhogy a műszer
ezen túlmenőleg tud még egy hatalmas trükköt. Megmutatom.

 

 

Ezt tudja. Vagyis ketté lehet venni, s el lehet sétálni a szerkezet másik felével
egy messzi kábelvéghez. Természetesen a műszer így is pontosan ugyan
úgy működik, hiszen a két különálló darabja között nincs semmiféle
elektromos kapcsolat, csak maga az éppen mért valamiféle kábel.

 

 

Gondoltam túrok a telefonos fiókomban egy darabka LAN kábelt, amit a bemutató
kedvéért nyugodtszívvel ki, akarom mondani szétnyírhatok. Mikor a múltkor
berágtam, mégpedig arra, hogy minek itthonra az a rengeteg melóba való
mindenféle, s mindent visszavittem amit csak feleslegesnek találtam,
áldozatul esett a LAN kábel gyűjteményem is. Persze most,
hogy kéne egy szabvány kábel, nincs egy darab se!

 

 

Végül ezt találtam az egyik kábeles fiókom mélyén. Ezért nem kár, mert
az egyik plugról már amúgy is letörött az őt a helyén tartó pöcök.
No de ha egyszer beteg, akkor vajon miért nem dobtam ki?

 

 

 

Végül nem kellett elvágnom a kábelt, hogy bemutathassam, hogyan mutatja a műszer
a hibát, mert ha csak egy kicsit is megmozdítom a helyén a csatlakozót, az egyik
LED fénye egyből kialszik. Mondjuk épp ezért került hozzám ez a dobozka.

 

 

 

Találtam egy crosslink kábelt is, aminek vagy valami baja van, vagy magának
a műszer hibájának okából nem méri. Illetve méri, de csak egy
érpár épségét jelzi, pedig ez a kábel is kettőből van.

 

 

Természetesen elemről működik, hiszen mint az köztudott
még az örökmozgóban is van egy 9 voltos elem.

 

 

A dobozkát körbeforgatva, a vékony résbe betekintve, ott az a két pont.

 

 

A két pont között csavarhúzóval megmasszírozva, rögvest elengedi magát.

 

 

Zöld panel, bal sarkában a működést vezérlő paca IC-vel.

 

 

Nem állítanám, hogy hemzsegnek rajta a kétlábúak...

 

 

Az ellendarab nyithatóságának pontos helye sokkal szembetűnőbb.

 

 

Ezen a panelen nincs paca IC.

 

 

Ezen a panelen csak LED-ek vannak, valamint három kósza dióda.
Innen nézve egy kicsit olyan, mintha ferdén állnának a LED-ek.

 

 

A panelt ebből a szögből megtekintve pedig az látszik, hogy nem a szemünk csalt meg.
Valamikor régen, mikor még a távol-keleti kifejezés nem kínára utalt, azt volt szokás
mondani az összevissza dülöngélő alkatrészek látványára, hogy dzsunka szerelés.
Ahogy a csónak ringott a vízen, úgy álltak az alkatrészek. No de mi van ezzel?
Ferdén állt a ház a kis kínai forrasztópákás szerelőemberke alatt?
Vagy tán egy domboldali viskóban rakták össze?

 

 

 

Kicsit megpiszkáltam, erre fel már kettőt hagy ki a nyolcból.
Kellett nekem hozzányúlni...

 

 

Ahová a nyíl mutat, az a forrasztás kiszakadt. Meg a kettővel fentebb látható is.
A kettő között lévő is, csak az nem annyira látványosan.

 

 

Mindez azért történt, mert az RJ45-ös aljzatot csak a műanyag pöckei tartják,
a beforrasztós lábai (árnyékolás) nem. Vagyis tud mozogni a helyén, mikor
beledugjuk a kábelt. Ha az alkatrészek beforrasztása ónfürdőben történt,
akkor hogyan maradt ki pont ez a két láb? Viszont ha a kicsiny kínai
emberke hagyta ki, akkor egye meg a szomszédja macskáját!

 

 

Szép kövéren átforrasztottam az egész panelt. A jobb felső két
forrasztószem azért lapos, mert oda nincs alkatrész beültetve.

 

 

Addig-addig nézegettem a panelt, míg csak rá nem jöttem, hogy a hiányzó LED
az előlapi "G" felirathoz tartozik. Ez a LED jelezné vissza a földelés
(G mint ground, árnyékolás) épségét, ha nem UTP, hanem
STP kábelt dugnánk a műszerbe. Mivel nincs
beültetve LED, ezért nem jelzi.

 

 

Nem hinném, hogy az ónfürdő képes volna kiválogatni, hogy mit forraszt be,
és mit nem. Szóval valószínűleg ezen másik panel esetében
is a kicsi kínai pákás emberke volt a ludas.

 

 

 

Miután a hibádzó forrasztásokat kiigazítottam, egyből stabilan működik.
Már hiába mozgatom az aljzatokban a plugokat, semmi hatás.
Ahogy kell, minden LED szépen sorjában felvillan.

 

 

 

Ugyan crosslink kábel esetében továbbra sem villantja fel a szükséges négy LED-et,
de sejtem az okát, hogy ez miért van így. Ez egy olyan kábel, aminek a nyolc
helyett csak négy ere van bekötve. Gondolom a műszer logikája működés
közben mind a nyolc ér épségére épít. Vagy az is lehet, hogy tényleg hibás
a kábel, ugyanis volt egy nagyon beteges darabom a Dialcom modememhez,
amit meg kellett rángatni, hogy működjön. Hogy az ilyeneket miért nem dobom ki...

 

 

 

Éppen így kell működnie! Másnap visszaadtam
a gazdájának, dolgozzon vele Ő!

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.