Melegítő
(a cím már le is lőtte a poént)

Ezt a valamit még Apukám vette az orosz piacon, valamikor a rendszerváltás után.
Úgy értette, vagy tán azt is mondta az eladó, hogy ez egy masszírozó masina.
No persze ki tudja már azt hogyan is volt... A lényeg, hogy egyszer csak
elém került az asztalra, mondván nézzem már meg, mert nem rezeg.

 

 

Ránézésre lehetne akár masszírozó is, fogásra azonban már nem. Már úgy
értem, hogy annyira könnyű a dobozka, mintha teljesen üres volna.

 

 

A háta konkrétan üres is.

 

 

Ez részlet pont úgy néz ki, mintha levehető ablak volna, csak nem az.
Az orosz holmik már csak ilyen becsapósak.

 

 

220 voltról 14 wattot fogyaszt, de vajh hol, s miképp jön ki
belőle ez a teljesítmény? És mégis miért csak 20 percig?

 

 

Atyám kérdő tekintetére reagálva, elsőre azt feleltem:
Szerintem vettél egy szép rugós hálózati zsinórt.
No persze nem gondoltam, hogy igazam lesz.

 

 

A lyukakon benézve lyukacsos alumínium lemez látszik. Gondoltam valaki már
biztosan kiszedte a belsejét, azért ilyen könnyű. Piaci árunál bármi megeshet.
Vett már ott apukám erősen hiányos rádiót, ami az eladó szerint tegnap este
még tökéletesen működött. Persze így jár aki hiszékeny a lomos piacon.

 

 

Kivettem a dobozka hátán látott két kupakot, majd kitekertem a csavarokat,
s levettem a fedelet. Eddig rendben. Bár konkrétan nincs itt semmi,
de legalább nem néz ki úgy, mintha hiányozna innen valami.

 

 

Ha abból indulunk ki, hogy ez egy mégiscsak egy masszírozó gép,
akkor amit látunk, az azért igencsak meglepő.

 

 

Mert bárhogy is nézem, ez a tekercselés szerintem nem holmi mágneses
tér előállítására szolgál, hanem mindössze egy fűtőbetét.

 

 

Ez a lyukacsos lemez szemlátomást csak azt a célt szolgálta, hogy elállja a látványt.
Nem csavarok tartották, hanem csak beakadó pöckök a lemezke négy sarkában.
Gondolom a dobozból való hőkiáramlásban van némi terelő s puffer szerepe.

 

 

Ennyi az egész. Valami szigetelő lapocska, rátekert ellenállás huzallal. Ha ez
nem pusztán fűtőbetét, akkor tegyük fel lehet gyógyító gőzöket kibocsátó
eszköz is. Mondjuk ez utóbbi megfejtés azért már felettébb erőltetett.

 

 

A fűtőbetét lábai érvég hüvellyel vannak összekötve.
Így is kell, mert az izzó drót minden másból kiolvasztja magát.

 

 

Bedugtam a konnektorba, mint azt vagy két évtizeddel ezelőtt is megtettem.
Most is pont mint rég, két hatást gyakorol a környezetére.
Egyrészt meleget ad, másrészt büdös.

 

 

Nem tartom valószínűnek, hogy azért készült volna e doboz,
hogy büdös legyen. Melegítőként tesztelem. Kicsit melegít.

 

 

Majd ha hideg lesz kipróbálom, hogy milyen érzés pihentetni rajta a talpam.
14 wattos, akár zsebben is hordozható, roppantul mini mobil fűtőtest.
Persze benga állat ez, hisz mutattam már ennél jóval kisebbet is.

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.