HP M407 4,1MP digitális fényképezőgép
(írta Efraim Arie Staub)

 

   Természetesen mindennek története van. A fényképezőgép nem bolti úton került a tulajdonomba, hanem mint majdnem minden elektronikával is foglalkozó izraeli a dzsankon, az ipari szeméttelepen szereztem be.
   A dzsank egy olyan beszerzési terület, ahová a gyárak, vagy a gazdálkodó intézmények által leselejtezésre ítélt áruk kerülnek. Ide értendő a komplett vadonatúj számítógép, amelynek a doboza a szállítás során kissé megsérült, mint ahogy ide értendők a képernyők, a nyomtatók, a fel nem használt csavarok, és ki tudja még mi. A készlet természetesen folyamatosan változik.
   A terület tulajdonosa felvásárolja ezeket a cikkeket, majd bontásra kerülnek, vagy eladásra. A bontásnál a fémhulladék fémként lesz értékesítve. Az alumínium és a réz színesfémként, az elektronikai áramkörökből kiszaggatott IC-k és memóriák egy gyárban fejezik be pályafutásukat, ahol elektromos kohóban kiolvasztják majd szeparálják a bennük levő értékes és ritka fémeket.
   Nos egy ilyen dzsankos barangolásom során, miközben egy ipari kamerákat tartalmazó ládában turkáltam, na akkor leltem rá a sarokban szerényen meghúzódó digitális fényképezőgépekre. Volt belőlük több is. A legegészségesebbnek látszó darabot kivettem, ami rövid alku után a birtokomba került. A kipróbálására lehetőség természetesen nem volt.

 

 

 

   Hazaérve első dolgom volt, hogy pótoltam a hiányzó memóriakártyát és a telepeket, miután kipróbáltam. A gép minden további nélkül felélénkült, kinyílt az optika, működött a flesh, de fájdalom, a kijelző LCD csak részben működött, mert úgy kb. 60%-ban egy nagy fekete folt éktelenkedett rajta. Miután az eredményes alku miatt semmibe sem került, nem idegesítettem fel magam, hanem félretettem.
   Kb. Két hét múlva ismét a dzsankon jártam és újra megkerestem azt a bizonyos ládát. Kiszedtem még két hasonló típusú, szemre hasonlóan jónak tűnő gépet, de csak azt figyeltem a napfényben, hogy az LCD egészséges legyen. A tulaj persze csak nevetett rajtam, s így a két gépet ismét grátisz kaptam meg.
   Idehaza ízzé-porrá szedtem mindhárom gépet, majd összeraktam belőlük egyet. Na most a nagy munkával sokra nem mentem, mert az LCD vezérlő is el volt szállva, és bár tökéletes képet kaptam, mindegyik csúfos piros árnyalatú volt.
   Egy darabig levélnehezéknek használtam a gépet, majd végül úgy döntöttem, hogy ismét széjjelszedem, hogy megmutathassam a lelkivilágát.

 

 

 

Nem a műhelyben szedtem széjjel, hanem az íróasztalomon csináltam neki helyet
- félretolva a keyboardot az egeret, és egy fehér lapon kezdtem meg a boncolást.

 

 

 

   Ez itt a gép hátulról. Tulajdonképpen kezes kis masina, hiszen minden kézre esik rajta. Jobb oldalt felül a zoom, alul a menüválasztó. A képernyő fölött a képnézegető / fotó választógombja, majd mellette a ki-be kapcsoló.
   A képernyő mellett bal oldalt fent a flesh mód kapcsolója, alatta az időzítő és a közvetlen printelés választógombja. A bal felső sarokban egy egyszerű optikai képkereső van.

 

 

Ez itt a felülnézet. A nagyobbik gomb az exponáló, a kisebbik a videó mód.

 

 

 Ez itt alulról. Semmi különlegesség. Fel lehet szabvány menettel fogatni
egy állványra, és itt található a szervizcsatlakozó is. Valamint
mindazon csavarok, melyek lesegítik róla a kabátot.

 

 

 

 Ez itt a kinyitott teleptartó, nyíllal jelölve a memóriakártya helye.
Teljesen szokványos megoldás.

 

 

 

Itt már lesegítettem róla a kabátot és látszik néhány részlet.
A telepkapcsoló felirattal jelzett érzékelő azt figyeli, hogy a
teleptartó teteje be van-e zárva. Ha nincs, a gép nem működik.

 

 

 

Itt már lesegítettem róla a kabátot a hátán is.
Meleg van itt Izraelben, miért izzadjon szegény!

 

 

  A fémkeretet alul két csavar rögzíti, felül kis körmök vannak,
amik beakadnak a membránkapcsolókat tartalmazó panel alá.

 

 

 

 No ez lent is van. Nem volt nehéz munka.
 Őszintén szólva kezdem unni. Egyszerűbb lenne
egyben bevágni a szemetesbe. De ha már elkezdtem...

 

 

 

Már le is jött a membránkapcsolós panel. Csak a cellux tartotta.
Nem is kell több, hiszen a hátsó burkolat amúgy is
a helyén rögzíti, nem ugrálhat sehová.

 

 

 

Na nem bánom, legyen róla egy jobb kép is...

 

 

Itt már jobban látható, és még az is, hogy a HP nem spórolt a cinnel.

 

 

 

 Itt már lekerült róla az LCD panel. Felül körmök, míg alul két csavar fogta,
és persze a flat kábele volt beledugaszolva a motherboard csatlakozójába.
A csatlakozó az alaplapon közép tájt látható vékony fehér csík.

 

 

Na inkább meg is mutatom. Ez az.

 

 

 

   A vaku panelját kéretik nem piszkálni! Még akkor sem, ha már régen ki lett szedve belőle a telep, mert a kondi akkorát rúg mint egy táltos! Mikor véletlenül megtapogattam, erről személyesen győződtem meg.
   Aztán gondoltam, hogy kisült, de nem! Másodszor is megrúgott. Csak az önfegyelmemnek köszönhető, hogy nem csaptam a falhoz.
   Egy kicsi ferrittrafós inverter pofozza fel a 3 voltos telepfeszültséget  kb. 120-150 voltra, majd a 180uF/330V elkóba pumpálja a delejt. Ezen energiát kisütve villan a vaku, meg persze villant a szemem is amikor megütött.

 

 

 

Nem volt sok kedvem forrasztópákázni, ezért
a brutális csípőfogóval választottam le.

 

 

 

Amúgy szépen elrendezett áramkör, és még jól áttekinthető is.

 

 

 

 Egy kis piszkálás után lejött az optika védője. Csak egy gumikarima
fogta. Ez a mechanikus szerkezet állandóan be van zárva.
Csak akkor nyílik ki, ha az optika is kiemelkedik.

 

 

 

 Egy parányi rugó és némi forgatás után feltárul az optika belső része.

 

 

 

Közelebbről nézve már jól látható az a fémgyűrű, ami az optika belső
részeit rögzíti. A műanyagház fröccsöntött fülei alá van forgatva.
Két csavarhúzóval el kell forgatni egy picit, és már nincs is ott.

 

 

 

Na ugye, megmondtam! Itt már lesz egy kis baj, mert az optika furfangos
módon egybe van építve a CCD-vel, azt meg ki kell majd forrasztani.

 

 

 

Ezt a panelt végül is a számítógépem mellől be kellett vinni a dolgozószobába,
 mert ott van a Weller. Jól odamázolták. Használtam a szippantót is, és
a rézharisnyát is vegyesen, de a panel fóliája bírta a tortúrát.

 

 

 

A kiforrasztás után rögtön megadta magát az optika, lehetővé téve
a további bontást. A CCD a fémkeret mögött van, csak a lábai
lógnak ki, hogy a motherboardhoz lehessen forrasztani.

 

 

 

Nos ez itt a CCD, vagyis a fényképezőgép tulajdonképpeni szeme.

 

 

 

Látható, hogy kismillió csavart kell kitekerni, hogy
az optika mechanikája boncolható legyen.

 

 

Itt egy élesebb makrózott kép, mert nekem van szívem, ha szőrös is.

 

 

 

Itt már sikerrel kibányásztam a csavarok nagy részét.
Eltűnt a flatkábelben végződő hajlékony panel.

 

 

 

Elfogytak a külső csavarok. Alul látszik a fogas ív, amin keresztül a motor egy
áttételen keresztül meghajtja az optika mechanikáját, hogy kinyomódjon
a gép törzséből, illetve beállítsa az optikai zoom-ot. Belül az a két
tekercs a helyzetérzékelő. Középen az optika lencséje.

 

 

 

Ez itt a leszerelt optika alaplapja a meghajtómotorral és a hozzá tartozó hajtóművel.

 

 

 

 Ezt is szétbuheráltam!

 

 

 

Az optika mechanikája széjjelszedve.

 

 

 

Végezetül egy nagyon patent megoldás, ami tetszett. Az optika mechanikáján
belül ez a flatkábel úgy van megoldva, hogy a merev rész szabadon csúszkál
egy csatornában, míg a hajlékony rész becsúszik egy kis kazettába, amikor
az optika be van húzódva. Ez  soha nem megy tönkre! A gép viszont
végérvényesen tönkrement. Fájdalomtól megtört szívvel
suhintottam be a dolgozószobám szeméttartójába,
bár alig el nem ítélhető módon a csavarjait
azért megtartottam.

 

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.

írta: Efraim Arie Staub