Elektroncsöves nagyothalló készülék
(hogy ne csak tranyós dolgok legyenek)

Nemrég a nagyothalló szétszedésénél megemlítettem, hogy vajon milyen lehetett
egy elektroncsöves készülék. Hát tessék! Már itt is van, hogy belenézzünk.
No nem nálam, hanem köszönet a kapott képekért Olasz Péternek!

 

 

   Természetesen ahogy a tranzisztoros változatát, úgy ezt is be lehet kapcsolni. Sőt! Itt kell csak igazán figyelni a bekapcsolásra, hiszen az elektroncsövek fűtése szinte zabálja az energiát, gyorsan ki fognak merülni az elemek / akkumulátorok, ha elfelejtjük kikapcsolni a készüléket. A csavarnak kinéző tárgy pedig a hangerő gomb, vagy inkább a gomb hiánya.

 

 

A vastagabbik kétlábú dugó az 1,5 voltos fűtőtelep csatlakozója,
a vékonyabbik háromlábú pedig a 37,5 voltos anódtelephez csatlakozik.
Ez utóbbi azért háromlábú, nehogy fordítva dugjuk be, hiszen a fűtőfeszültség
polaritásával ellentétben, az anódfeszültség polaritása nem mindegy!
Az elemeknek mai szemmel nézve igen különös formájuk volt.

 

 

Multitone London Type: H46764 Ezt vagy ugyanaz a cég készítette,
mint a korábban bemutatott tranzisztoros készüléket, vagy nem.

 

 

Az egyik felében nincs semmi, csak a mikrofont védő vékonyszövésű réz szita.

 

 

Viszont a másik oldala... Na itt azért már vannak csuda dolgok!

 

 

   Itt van mindjárt ez a két elektroncső. Középen a csavar egy rugót tart, a rugó szárai pedig a két elektroncsövet. Alul a fehér kapcsolósáv a hangszínszabályozó kapcsolója. Ha betekertük a csavart a megfelelő lyukba, akkor... Szóval ez a mai DIP kapcsoló, vagy jumper korabeli megfelelője.

 

 

A DF91-es csövet mifelénk 1T4T-nek hívták.

 

 

Mind a DF91-es, mind a DK 91-es elektroncső fűtőárama 50 milliamper,
vagyis ketten együtt éppen 100 milliampert fogyasztanak.
Nem tarthatott valami sokáig az a fűtőelem...

 

 

Íme a mikrofonbetét.
Valószínűleg a kor hangulatának megfelelően egy kristálymikrofon.

 

 

   A szerelés a kor technikai színvonalának és az elektroncsövekhez kidolgozott technológiának megfelelő. Azt kell mondjam, azért jó dolog volt, hogy feltalálták a nyomtatott áramkört...

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.