BRG CB rádió
(de most aztán már elég legyen a CB rádiókból)

Egy ilyet is szerettem volna bemutatni, hiszen ez mégiscsak magyar gyártmány.
Az volt a baj, hogy mindig nagyon drágán adták a piacon.
Aztán jött ez, a szokásos kétszázért.

 

 

Egy szem bóvli CB-t akartam bemutatni. Mint az látható, kissé túllőttem a célon.
Az elsőnek bemutatott SONY CB pedig még (illetve már) itt sincs!
Nem tudom hol lehetett megvásárolni a BRG CB rádiót,
én boltban (kirakatban) sosem láttam belőle.
Ez a rádió a maga korában nem volt egy slágertermék.
No nem mintha baj lett volna vele, csak a hatalom nem akarta,
hogy az emberek kommunikáljanak egymással, pedig a CB lehallgatható.
Mondjuk a hatalomnak a maga szemszögéből teljesen igaza volt.
A taxis sztrájk néven elhíresült esemény gyakorlatilag
a CB rádiókon keresztül lett megszervezve.

 

 

Megint a csirkét piszkálom az antennával, csak mint eddig, most sem látszik.
Amúgy az antennával igencsak vigyázni kell, pláne érzékeny környezetben!
Valamikor réges-régen balesetvédelmi oktatáshoz segédanyagnak körbejárt
egy olyan füzetecske, ami az előző évben történt munkahelyi baleseteknek
leírásait tartalmazta. Például álmennyezetben történt munkavégzés közben
megcsípték a méhek. Személy szerint nekem a kocsmában italozás közben
 megverték tartalmú bejegyzés tetszett. Egy helyi karbantartóval épp efféle
történeteket cseréltünk, ő mesélte az alábbi esetet. Új főmérnököt kaptak,
akinek az volt a mániája, hogy egy kihúzható pálcával folyton mutogatott.
Egyrészt idegesítőnek tartották, másrészt mivel ezen tevékenységét olyan
környezetben végezte, mely tele volt forgó gépekkel, igen veszélyes volt.
Egy alkalommal aztán megtörtént a baj... Miközben rámutatott pálcájával
egy gépre, annak balesetveszélyes mivoltát ecsetelve, mert nem volt rajta
valami fedél, a szabadon lévő lánchajtás elkapta a pálcát, bedarálta, majd
a szétrepülő fényes maradványok apróbb balesetet okoztak. Szerencsére
végül is nem vakult meg senki, de onnantól szállóige lett a: Ne mutogass!

 

 

Vaslemez körítése van a potméter gombjának. Megadtuk a módját na!

 

 

Annak tükrében, hogy volt "Maros B" nevű rádió is,
tulajdonképpen jó név a visszhang CB rádiónak.

 

 

Az adásgomb alakjáról nekem egy általános iskolai osztálytársnőm sajnálatosan
félbetört szagos radírgumija jut eszembe. De vajon hogyan került a
radírgumi letörött darabja a BRG formatervező részlegéhez?

 

 

A készülék belebújós hordozó szíja.
Véletlenül színhelyes lett a kép. Valóban ennyire zöld a szíj.
Úgy a szabásminta, mint az anyag eldolgozottsága, mind a gyár kollektíváját dicséri.

 

 

Az antenna kilóg a rádióból, és nem is lehet bele visszatolni.

 

 

Mégpedig az antennára húzott fekete műanyag miatt nem lehet tövig betolni.

 

 

Ha ez gyári... De valószínűleg nem az.
Ha kiszedném innen, akkor a befelé lógó része nem lenne útban az antennának.

 

 

Kalapácslakk színű vaslemez a rádió hátlapja.
A minapi alumínium öntvény ház után én már semmin sem tudok meglepődni.

 

 

Budapesti Rádiótechnikai Gyár
Itt készültek a Calypso magnók, meg az MK-25-ösök is.

 

 

A neve jól hangzik magyarul, pláne úgy, hogy ezt legalább értem is.

 

 

A 12 voltos tápfeszültség azért kellett, mert a hazai adótranzisztorok nem
tudtak normális teljesítményt leadni ennél kisebb tápfeszültségről.

 

 

A rádió kétcsatornás, mégpedig jelen esetben a 13-as és a 24-es csatornán működik.
A csatornaváltó kapcsolója ott van közvetlenül a kézzel írt számok előtt.

 

 

A teleptartó alatt ott az elemek behelyezésének segítő ábrája.
Mondjuk egyáltalán nem ezt a teleptartót ábrázolja.

 

 

 

Ez a rádió is működik, így ezt sem dobom ki.

 

 

A sok távol-keleti rádió után üdítően hat egy kis hungarikum. Kék ruhás
Mechanikai Művek kondenzátorok, felettük Tungsram logós tranzisztor.

 

 

A készülék hátlapja alatt (a behangolást segítendő) ott van a KF térkép.

 

 

Ebben sincs több alkatrész mint némelyik külföldi típusban, csak ezek nagyok.
Az Isostat típusú adásvétel kapcsoló például keresztben átéri a dobozt.
Ennyire sok (nagy) alkatrész már nem is fért el egyetlen panelen.

 

 

A sok közül, csak ehhez az egy kézi CB-hez találtam kapcsolási rajzot.
A Rádiótechnika évkönyvek hátuljában egy időben elég sok CB rádió rajza
megjelent. A kapcsolási rajz jól átlátható, nincs is mit mesélni róla, de én azért
elmondom. 27 MHz-re hangolt bemenő kör, majd egy AF 136-os tranzisztor.
Ismét két 27 MHz-re hangolt tekrencs, majd újra egy AF136-os tranzisztor.
Alatta van a helyi oszcillátor, ami újfent AF136-os, meg persze az aktuális kvarc.
A keverő kimenetére csatlakozik a Gamma gyártmányú felületi hullámszűrő.
Még két AF136-os, még pár tekercs, majd egy OA1160-as mint AM demodulátor.
Innen megy vissza az AGC jel, ami az első három tranzisztorra hatásos. Jobbra
lent a HF erősítő, vételkor a hangszórót hajtja, adáskor a végfokot modulálja.
Maga az adó a balra lent látható két BFY34-es tranzisztor. A nagyobb modulációs
mélység elérésének érdekében mindkét tranzisztor tápárama modulálva van.
Köszönet illeti Pétert az eredeti gépkönyvért!
 

 

Most mit mondjak?
Annyira látszik rajta, hogy itthon készült.
Ott van mindjárt jobbra az a szürke Gamma feliratú hasáb.
Ez egy un. mechanikus hullámszűrő. Fél marék KF trafót lehet vele megspórolni.

 

 

Négy kvarc. Középen a csatornaváltó kapcsolója hátulnézetből.
Ez a kapcsoló nem valami bizalomgerjesztő látvány...

 

 

A BFY34-es talán nem egy kifejezetten adótranzisztor, de azért megteszi.
A KF-ekből kilógó valamik gumiból vannak. Ezek nem engedik kiforogni
a helyükből a vasmagokat. Külföldön egyszerűen méhviaszt használtak.

 

 

Azért mi is használtunk méhviaszt. (sötét színű tekercs)
Az előtérben egy öreg AC125-ös germánium tranzisztor hajol
meg az ifjú BFY34-es előtt, aki hetykén visszabiccent az öregnek.

 

 

Ezen a másik panelen vannak a hangfrekvenciás fokozatok.

 

 

Ismét két szépen bedőlt AC125-ös tranzisztor.

 

 

Ez a hangszóró és a mikrofon is egyben. Szerintem ez leginkább régi orosz
telefonokban előforduló hallgatóbetét. Már szedtem szét ilyet. Belülről
épp mint egy dinamikus hangszóró, csak alumínium membránja van.

 

 

Nekem tetszik ez a szögletes mintázatú panel.

 

 

Hol van ez a gyár...
Hol a régi szerelem?

 

 

Ezeket a rádiókat most úgy elrakom...

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.