beírni

Kicsit belenyúlok a villanyba is
(és tényleg)

Nem vagyok bányász, csak most villanyt fogok szerelni.
Már megint nem a fallal foglalkozom...

A kerek fehér kábelen jön az áram, a csomózott alumínium dróton megy tovább.
A lakásban nem voltak földelt konnektorok. Most már azért vannak.
Persze a PC, meg a két szoba az továbbra sem földelt.
Talán majd egyszer tovább húzom a drótot.

Leszedtem a fénycsőarmatúrát.
Mikor ez ide lett szerelve, ilyen nem volt a boltban, nem úgy mint most.
Persze apukám nem rettent vissza a feladattól, legyártotta ezt a kis aranyost.
A talpa például ötös laposvasból van. Meglehetősen elpusztíthatatlannak látszik.

Ez egy közeli kép a mennyezetről, melynek hatására
azonnal megyek is vissza villanyt szerelni.

Belenéztem a varázsgömbömbe, de semmi jót sem láttam.

A falból csak úgy kilóg egy sodrott erű fekete vezeték. Régen ez nem így
nézett ki, mert sokkal fentebb volt egy kis kerek lámpa a tükör felett.

Kitéptem a kábelt a falból, amit apukám valamikor egy darab gumicsövet
ráhúzva vakolt be. A kötés a falban volt. Alumínium és sodrott réz.

Ide lesz a kapcsoló.
Lent lesz, hogy kényelmesen elérhető legyen, és kétáramkörös a két lámpának.

Hopp! Milyen szép lyuk lett a kapcsolónak!
Hogy pont itt van a fal betonból...

Sebaj! Ha nem elég mély a lyuk, hát félbevágom a dobozt.
Az a lényeg, hogy a kapcsoló beleférjen.

Ez a csavar itt nagyon útban van.

Gondoltam leflexelem. A videó sokkal hosszabb volt, így azt is megvágtam.
A felvétel végén egy érdekes részlet látható. Mintha magától bekapcsolna a flex.

A lényeg az, hogy a csavar maradványa a falon belülre került.
Ráadásul mélyre, így nem fog kiütni egy centiről a rozsda.

A falban a kapcsolóhoz vezető cső helyét a flexbe fogott vágókoronggal vágtam ki.
A flex működés közben kigyulladt a kezemben, okádta a füstöt az összes lyukon!
Azért a maradék öt centit még kivágtam vele, nehogy már vésnem kelljen!
Igaz volt a jelenség az előbbi videón, magától visszakapcsolt a flex.
Illetve most azt produkálta, hogy nem is lehetett kikapcsolni!
Azért megoldottam a dolgot, és még le is fényképeztem.
Persze fotó már csak az oszló füstről készülhetett.

Olyan ez a fal, mint mondjuk a vaj!
Nem is kellett kitördelni a vakolatot, eleve kiesett.
Rákötöttem az új drótokat a régire. Csak be tudom vele húzni!
Persze ha nem, akkor sincs gond, mert van itthon párféle acél behúzó szalag.

Simán megy a dolog.

Ilyen szép piros pamut szigetelés volt a régi alumínium dróton.

Ott középen az a piros amit elvágtam, az a kádtól jön a boyler földjéhez.
Majd összekötöm ha odajutok...

Kicsit fokoztam a drótgubancot, de még bőven átlátom amit csinálok.

A mennyezeti lámpának is új drótot húzok, és persze kap földet is.
Persze földet csak azért kap, hogy elmondhassam az alábbi régi viccet:

Mondja biztos úr (kérdi a nénike a rendőrt), nem ráz meg az áram
ha a sínre lépek? Ugyan kérem dehogy! Csak arra tessék vigyázni,
hogy közben a másik lábával nehogy hozzáérjen a felső vezetékhez!

Több csípőfogóm is van, de mindet szétraktam valahova, marad hát az olló.

A kapcsolóhoz is új drótokat húzok.
Innen fog menni az egyik belső konnektor is.

Szép kötés!

Hát ez meg nem szép!

A csapban is áll a rengeteg szemét.

Hogy néz ki a kis polc?

Visszatérek a villanyszereléshez, mert ugye haladni kell.

Leforrasztom a kötéseket.

Szerintem jobb ez így, ha már egyszer sodrottat húztam be a falba.

Begyűröm a drótokat.

Majd ráteszem a dobozra a fedőt.
Ez a doboz hosszú évek óta szabadon volt, kilógtak belőle a drótok.

Ezt visszaszerelem a helyére, mert így azért egy kicsit ráz.

Ideiglenes jelleggel kapott a mennyezeti drót egy izzót, hogy ugyan ne legyen
már este sötét a fürdőszobában. Bár jobb lenne ha nem látnám mi van itt...