ITG áram és voltmérő
(mert hülye vagyok)

Van itthon is, meg persze a munkahelyen is egy csomó pusztítani, illetve bemutatni való műszer. Erre fel mit csinálok? Veszek még egyet a piacon. Szóval tényleg nem vagyok komplett. No nem azért mondom, mintha ezt bárki is vitatta volna...
Ezeket a méréshatárokat tudja. 25 volt és 5 volt, 0,5 amper és 2,5 amperes méréshatára van. Ez bár nem valami nagy választék, azonban az általános iskolás nyolcadikosoknak éppen megteszi.
Ezek itt a csatlakozók, melyek amúgy szabványos banánhüvelyek.
Nincs semmi üzemmód vagy méréshatár váltó kapcsoló. Ha méréshatárt akarunk váltani, akkor át kell dugnunk a műszerzsinórt egy másik lyukba. A banánhüvelyek körül valami mocsok látható, amit elsőre valamiféle tisztítószernek néztem, másodikra meg már inkább nem néztem oda.
Szép a műszer skálája. Legalábbis nekem tetszik.
ITG, azaz Iskolai Taneszközök Gyára. Itt dolgozott apukám, bár szerintem a cég neve akkor már rég Tanért, azaz Tanszergyártó és értékesítő vállalat volt. A cég központja a Szentkirály utcában volt. Mint ahogy még néhányan, úgy a rendszerváltás után ez a cég is visszakapta a régi nevét, vagyis ismét Calderoni lett belőle. Mindeközben a műszer gyártási éve 1968, mikor is már öt éves voltam.
A 10 milliamper és 60 millivolt a műszer alapérzékenysége. Ehhez a részhez, azaz az alapműszerhez is hozzá lehet férni a kép jobb oldalán látható bővítő csatlakozón keresztül.
Íme a brutális bonyolultságú nyomtatott áramköri lap. Nem tudom észrevettétek-e, de nem zöld! Amúgy ilyen paneleken tanultam meg forrasztani. Ez úgy volt, hogy Apukám hozott a gyárból egy marék hibás (törött, vagy félremaratott) panelt, bekapcsoltam a pákát, majd megpróbáltam vele magam is szép kerek fényes felületű óngombócokat varázsolni a forrasztószemekre. Persze elsőre nem sikerült, de egy gyerek könnyen meg tudja tanulni, hogy melyik a páka meleg vége.
Ez egy sönt. Ez az ellenállás van párhuzamosan kapcsolva a műszerrel, hogy megnövekedjen az árammérési tartománya.
Itt van még két sönt. Majd mindjárt kirajzolom, illetve visszafejtem a kapcsolási rajzot. Sok értelme persze nincs, de mondjuk azt, hogy ezzel állítok emléket ennek a műszernek.

Ez egy 2 kiloohmos 1 százalékos pontosságú ellenállás.
Ez meg egy 492 ohmos. Mások nem tudtak műszerhez való ellenállásokat szerezni, mert boltban nem igazán volt kapható, én meg mindent ilyenekből csináltam, mert ez volt itthon.
Íme a műszer alulnézetből. Nincs benne semmi túlbonyolítva, de nem is kell, mert ennyi is bőven elég a normális működéshez. Persze csodákat nem kell várni a műszertől. Egy picit meghamisítja a mérési eredményeket, hiszen feszültség mérésekor a műszer belső ellenállása terheli a mérendő áramkört. Ez a műszer mint már írtam, egy iskolai bemutató eszköz. Kiosztotta a tanár a nebulóknak, s azok megtudták vele mérni egy izzólámpa vagy egy villanymotor áramfogyasztását. A gyerekek láthatták, hogy két izzó kétszer annyi áramot fogyaszt mint amennyit egy, vagy mondjuk azt, hogy a villanymotor több áramot fogyaszt, ha tegyük fel forgás közben lefogjuk a tengelyét.
Vagy ha sorba kapcsolunk két zsebtelepet, akkor kétszeres feszültséget kapunk. Viszont a hátsó bővítő csatlakozóba jobb nem dugni semmi, ez ugyanis közvetlenül a műszerre van kötve, mely okból könnyedén tönkre lehet tenni a mérőművet. Amire használható az adott környezetben, az például a villanymotor generátor üzemmódjának bemutatása. Az iskolai bemutató villanymotort (sajnos nincs belőle) ide bedugva, a tengelyét megtekerve, kitér a műszer mutatója.
Volna értelme kitekerni ezeket a csavarokat?
Nem, nem volna semmi! Mint ahogy az látható, az eddig bemutatottakon kívül nincs a dobozban semmi más. Itt aztán jó alaposan elgondolkodtam, mégpedig azon, hogy mégis mit lehetne bele építeni. Például tennék bele mikrofont, meg egy kis erősítőt, meg egyenirányítót, és akkor ha rászólnék a dobozra, szépen kilendülne tőle a mutató. Ez egy tökéletesen értelmetlen, tehát éppen hozzám illő feladat, amit már csak ezért sem csinálok meg.
A műszer próbája a mérés.
Mint az a mutató kitéréséből látható, a műszer működik. 25 voltos méréshatárban mérem vele egy 9 voltos akkumulátor feszültségét. Vagyis az ötös osztású skála által mutatott számot kettővel el kell osztani. 17:2=8,5 vagyis a műszer helyes értéket mutat.
Zörgök itt az asztalnál, miközben az asszony az ágyon ül, s közben ő is serényen dolgozik. Adtam neki csavarhúzót, villáskulcsot, meg csavarokat önzárós anyával, mire fel a jelen és az alábbi képen látható mackót csavarozta össze. De tényleg!

Szerintem nagyon szép lett.

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.