Mármint ez a pisztoly, amihez nem azért fűznek véres emlékek, mintha lelőttem volna vele valakit, hanem azért, mert a múltkor, mikor csak úgy egyszerűen kíváncsiságból közelebbről is megtekintettem, egy puszta tapogatás hatására is elvágta a kezem. Akkor ugyan visszatettem a helyére, de egyből megígértem neki, hogy amit csinált, az egészen biztosan nem marad megtorlatlanul!

   A JS.38-ra rákeresve, azt sikerült megállapítanom, hogy ez valószínűleg nem egy létező, mármint azonos nevű pisztoly utánzata (amúgy az, vagyis utánzat), hanem ez a valami ezen a néven már eleve egy öngyújtó.

   Hogy mégis miért mutatom az állvány amúgy teljesen érdektelen alját? Nos azért, mert a pisztolyt nem lehet belőle kivenni, mire fel az az ötletem támadt, hogy esetleg bele van csavarozva, de persze nem. Ez amúgy (mármint a fixre összekötés) már csak azért is különös lett volna, mert a pisztolyt alulról lehet megtölteni. Mármint ott van rajta a gázbetöltő nyílás.

   Bájos ez a pillangó, bár a szerepeltetését sem öngyújtón, sem pisztolyon nem értem. Esetleg lehet ok a tüdőlebenyek befeketedése, vagy az, hogy úgy szétszáll az agy ha átlövöm, mint egy pillangó.

   A markolat burkolata mondjuk szép, csak nem lehet tőle kihúzni a pisztolyt az állványból. Eredetileg persze még ki lehetett venni belőle, csak aztán történt vele valami különös, amit természetesen mindjárt megmutatok.

   Gondoltam lefeszegetem róla azokat a részeit, melyek már amúgy is feladták az összetartozást. Már úgy értem, hogy jobban járok, ha nincsenek ott, miközben én nagyban a pisztolyt fogdosom.

   A pisztolyról a pergő felületű oldalát levéve, azt minden különösebb erőltetés nélkül, szó szerint puszta kézzel sikerült összetördelnem. Mire ráeszméltem, hogy mit csinálok, addigra már ennyi darabban volt. Szerencsémre mindannyiszor jó helyen fogtam rá az anyagra, így nem szabdalták szét az élek az ujjaimat.

   Íme az öngyújtó pisztoly belülről. Ezt amúgy én vettem apukámnak valami alkalomra, mikor már semmi értelmes nem jutott eszembe. Mármint az lett volna benne az okosság, hogy mikor épp sehol sem talál az ember egy működő öngyújtót, akkor ez még mindig ott van a szekrénysor vitrines részében. Használva sokat (emlékeim szerint legalábbis) azért nem volt, mert az öregem - megjegyzem csak az infarktusa után - letette a cigit.

   Mondjuk a markolat borításait is megmentettem, mert teszik a mintázatuk. Ezek egyszer a pincei apró műanyag darabos dobozba fognak kerülni. Már persze csak akkor, ha végre lesz egy olyan feliratú dobozom.

   Ennek a talpnak is kitaláltam egy funkciót, mégpedig azt, hogy ha jól áll rajta, akkor hordozhatná ezentúl azt a kerek órát, amit a minap pofoztam ki, s most épp az új útszóró sós pincében készül a polc széléről a mélybe vetni magát. Hogy aztán ezek ketten mikor fognak találkozni, azt most még csak jósolni sem merem...