Legegyszerűbb mp3 lejátszó
(mindössze 200 forintomba került)

Ezt a kis csodát vettem a piacon, mindössze kétszáz forintért. Mikor rákérdeztem
az árára, már eleve alku nélkül is ennyi volt. Még majdnem vissza is kérdeztem,
hogy honnan tudta, hogy nem adok érte többet. Amúgy már régóta vágytam
egy ilyenre. Egy olyan masinát szeretnék belőle építeni, ami emberközeli,
akarom mondani természet közeli hangokkal fedi el azokat a zajokat
melyekre alvás közben allergiás vagyok. Ez konkrétan az 50 hertzes
zúgás, ami szinte mindig hallható, csak persze hol halkabban, hol meg
hangosabban. Na most, illetve dehogy most, hanem mikor hangosabban zúg
valami annál, mint amennyit ebből a zajból épp hajlandó vagyok elviselni, akkor
csak bekapcsolnám ezt a kis szerkezetet (persze lenne hozzá tápegység, meg
hangfalak is), majd aludnék mint a bunda! Hogy aztán ez így van-e, vagy
csak egy pofon lenne a szarnak a plusz zaj, mikor épp egy kis zúgásra is
allergiás állapotban vagyok, azt majd még ki kellene próbálnom. Már
úgy értem, hogy ezt még a szerkezet meg, illetve összeépítése előtt.

Míg az előbb mutatott oldalán az USB és a Micro SD kártya csatlakozóját láthattuk,
ezen a másikon a power gomb és a fejhallgató csatlakozó aljzata terpeszkedik.
Az oldalán található gombjaival a hangerő állítható, a lejátszás indítható, és
persze állítható meg, valamint a számok között lehet előre hátra lépkedni.
Utóbbi gombok folyamatos nyomva tartásával bele lehet tekerni az adott
zeneműbe, vagy más egyéb produkcióba. Más funkciójukra nem jöttem rá.

Mindezeken felül tud még egy olyan kunsztot is, hogy a háza egyben csipeszként is
funkcionál, aminél fogva oda lehet csíptetni az ingzsebre, ruhaujjra, de a minimális
súlya okán akár még a fejhallgató kábelére is. Ami legdurvább hordozófelületet
eddig láttam, az maga a fülcimpa volt. Ezt percekig bámultam a villamoson,
mire leesett, hogy amit a lány fülén látok, az nem valami idióta formájú
ultramodern fülbevaló, hanem a közvetlenül mellette, megjegyzem
a tökéletes testszín miatt alig látható fülhallgatóhoz tartozik.

Micsoda elképesztő fejlődés ez, mondjuk egy 60-as évekbeli magnóhoz képest!
Amúgy nem is ezt akartam ma szétszedni, hanem valami sokkal nagyobbat.

Csak mikor ezeket a cserépkályha tetején megláttam,
valahogy egyből el is ment tőlük a kedvem.

Ez még az oldalából kilógó csipeszével együtt is olyan lapos, hogyha betenném egy
gyufás skatulyába, akkor nemhogy beleszorulna, de egyenesen zörögne benne!

Erről az oldaláról nézve pirosan világít.

Míg innen nézve kéken.

A kapcsolójával kezdetben nehezen boldogultam, mert nem akart leesni a tantusz,
hogy az a szerkezet akkujához kapcsolódik. Vagyis akár ki, akár be van kapcsolva,
jelen állapotában, vagyis USB kábelről, töltés közben, az apró gombocska mindkét
állásában indítható a lejátszás. Na most, illetve nem most, hanem miután lehúztam
a tápkábelről, akkor meg abba akadtam bele, hogy semelyik gomb megnyomására
sem volt hajlandó megszólalni. Na erre meg az volt a megoldás, hogy kettőt kell
nyomni egyszerre. Gondolom ebből jön rá, hogy nem a zsebünkben nyomódott
meg véletlenül valamely gombja. Ha nem így kellene működnie, akkor hibás.

A made in china felirat már a helyéről, vagyis a foglalatából kiugrasztott SD kártya
szélén látható. A memóriakártyát persze nem adták hozzá a piacon. Szerencsére
akadt belőle itthon egy kósza példány, melyet még a volt melóhelyen kaptam
valamihez, csak aztán lusta voltam beletenni. Mondjuk fogalmam sincs
róla, hogy mihez adhatták, de most mindenesetre jól jött.

A hátérnek használt franciakockás papír vonalkáiból látszik a mérete. Ha valaki
azt mondja a 70-es években, mikor én még nagyban szalagos magnóztam, hogy
egyszer majd az összes kedvenc zeném fel fog férni egy körömnyi méretű
lapocskára, sztereóban, nyávogás és zúgásmentesen,
minimum hitetlenkedtem volna.

Az előlap lecsavarozása után (már ha ez neki az eleje) egy kicsit több látszik
az USB és az SD kártya csatlakozójából, no meg magából a tartalomból is.

Hol vannak ezek az apróságok a Vörös Szikra magnó
3,5 kilós lendkerekének masszívságához képest...

Balra a memóriakezelésért és az mp3 formátumú zenék lejátszásáért felelős chip,
míg jobbra az öt fényes kör a nyomógombok mögötti érintkezők kontaktusa.

Balra fent az USB csatlakozó, alatta pedig a fülhallgató 3,5-ös jack aljzata.
A kék, fekete, sárga és ezüst csomagolásban pedig az akkumulátor lakik.

Az akku alatt egy újabb chip, valamint az SD kártya foglalata bújt meg.

A power kapcsoló méretre épp akkora, mint a háttérpapíroson egy franciakocka.
Az mondjuk jó kérdés, hogy miért hívják a kockás füzetet kockás
füzetnek, mikor nem is kockás, hanem négyzethálós.

Mivel nincs hova tovább szétszedni (pláne nem is szeretném, hiszen
működik), most jön az, hogy ahogy szét, úgy össze is rakom.

Egyszerűen nem bírtam megállni, hogy be ne hozzam az előszobából az ekkor
még csak fékész állapotú Terta 811-est, mert talán még bele is haltam volna,
ha nem készíthetem el ezt a nagyszerű képet, melyen szinte nem is látszik
a magnó bal szalagorsójának helyére hanyagul odavetett mp3 lejátszó.

Az UHER variocord mellet is jól mutat. Ha valaha azzal ugratnak, hogy egyszer
olyan kicsi magnóm lesz (jó, tudom, az mp3 lejátszó az nem magnó), hogy
nem az lesz a kérdés, hogy hova tegyem, hanem az, hogy hova tettem...

Most, hogy feltettem a kábelre tölteni (hogy ne álljon a polcon üres
akkuval), szóval csak most szúrtam ki rajta azt a fehér csíkot.

Így legalább már tudom, hogy my audio a neve. Na most a hangja biztosan nem
a legjobb, hiszen ez talán a létező legolcsóbb mp3 lejátszó, de ettől függetlenül
sikerült addig hallgatnom a SONY XB 700-as fülesemmel, míg mind le nem
futottak a kedvenc számaim, illetve ki nem merült benne az akkumulátor.

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.