Pici 56k modem
(megtetszett a doboza)

Ez az aranyos modem alig 10 centi széles. Jobbféle típus, mint azt az USB-s modemnél említettem. Tele van az eleje LED-ekkel. Tulajdonképpen a dobozáért vettem meg. Akármit is bele lehet építeni egy ilyen jópofa dobozba. Mikor még a mechanikai munkákban nem voltam ilyen jó (plafon repedezik), szóval valamikor nagyon régen, igencsak hiányoztak a használható dobozok. Ha került valami, azonnal belaktam!
A modem hátulnézetben. Bár van rajta power kapcsoló, csak mivel ez a modem dugasztápról üzemel, így a kapcsoló nem sokat számít, hiszen a trafócska így is úgyis enni fogja az áramot. Aztán van még itt egy soros port csatlakozó, valamint egy vonalbemenet.
Íme a modem alulnézetből. A lyukak gondolom a hűtés miatt vannak. Ezt persze rosszul gondolom, ami nemsokára ki is fog derülni.

Van négy gumilába,
Mindenféle matricája,
Én most azt gondolom,
Nincs erről mit mondanom.

Nem csavarozva van, hanem egyszerűen csak össze van pattintva. Persze ez a maiakhoz képest még békebeli megoldás. Ez a konstrukció ugyanis egyáltalán nem úgy néz ki, mint amit ne lehetne rengetegszer szétszedni majd összerakni.
Mindössze ennyi darabból áll. Ennél tovább roncsolás nélkül nem is bontható. Már így is kipattintottam a műanyag keretből az elő és a hátlapot. Eredetileg volt egy hetedik alkatrésze is, ami a dugasztáp volt, de azt nem kaptam meg hozzá a piacon. Persze mit akarok 100 forintért?
Ez van a szép zöld panel közepén. A felirat szerint 8Ω 0,25W még valahonnan a PMPO előtti időkből. Ez bizony éppen úgy néz ki, mint mondjuk egy hangszóró mágnese.
Ami nem is csoda, hiszen az. Általában valami aprócska nyákba forrasztós apróság szokott lenni a modemekben hangszóró címszó alatt. Jelen példány esetében viszont rendesen meg lett oldva a sustorgás hangosítása.
Az persze lehet, hogy nem véletlen a normális méretű hangszóró alkalmazása. A békebeli un. voice modemeken volt egy ki és egy bemenet is, és hangkártyaként látszottak az operációs rendszerben. Ezen a modemen viszont nincsenek ilyen csatlakozók, mert eleve kaptunk hangszórót és mikrofont. Ügyes! Nem kell külön beledugdosni semmit.
Ez itt egy relé. Már éppen ujjongtam volna, hogy leválasztja a vonalról a készülékeket mikor a modem használja a vonalat. Csakhogy ehhez a funkcióhoz vonalkimenetnek is illene lennie, az meg ugye ezen a modemen nincs. Szóval valószínűleg csak saját magát választja le a vonalról, mikor éppen nem használja.
Elsőre meglehetősen hülyén néz ki ez a részlet, de attól még van benne ráció. Az ívelt rugózó lapocska nekinyomja a stabilizátor IC-t az alumínium doboznak. Hűtés! Igazi hűtés!
A tápegység részlete a panelen. Kapcsoló, diódahíd, puffer elkók, stabkocka, vagyis klasszikus felépítés. Persze a manapság divatos kapcsoló üzemű tápoknak jobb a hatásfokuk, de mint azt tapasztalhatjuk, cserébe rövidebb az élettartamuk.
Vonali illesztő trafó. Rajta van a gyártó telefonszáma. Valahol már láttam ilyet. Amúgy ez sem divat manapság. Szóval ez a trafócska arra jó, hogy az apróbb villámokat távol tartja a modem agyától. A DSP azaz a Digital Signal Processor viszonylag kényes az ilyesmire.
Ez itt a LED sor. Szinte alig lehet kivenni a panel szélén húzódó apró pöttyök sorát. Ezen persze nincs mit csodálkozni az SMD, vagyis drótláb nélküli alkatrészek korában. Az alkatrész lába fémből van, a fém meg ugye drága.
Adtam neki áramot a tápegységemből, amitől rendben elindult a modem. Mindjárt három LED is világít rajta. Ez persze nem látszik valami jól, de még mindig jobb mint ez a kép. Ki is próbálhattam volna, de most túrjak valahonnan soros kábelt? Felesleges lenne, hiszen akár működik, akár nem, csakis a doboza miatt vettem meg ezt a modemet.
Szóval a lényeg a doboz, ami alumínium profilból van. Csak vágnom kell egy azonos méretű nyáklapot, melyet aztán beletolhatok a dobozba. Eleje meg háta, és már készen is van a valami. Na most az, hogy mi lesz a dobozban, az egy nagyon jó kérdés! Ha egyszer a távoli jövőben a véletlenek hihetetlen láncolataként mégis elkészül a doboz új tartalma, akkor majd belinkelem ide, de manapság nem kapkodom el a dolgokat. Végül mégis került új tartalom a dobozba, bár nem általam. Valakinek szintén megtetszett ez a doboz, én meg elpostáztam. Legalább végre jó helyre került!

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.