A hangszórós detektoros (diódás) vevőhöz szükséges nagyohmos hangszóró elkészítését részemről nem merném bevállalni. Az a 0,05-ös lakkozott huzal, az már nagyon nem az én kacska kezeimhez való. Amúgy nem egy lehetetlen feladat, épp csak simán meg lehet kerülni egy a hangszórót a diódás vevőhöz illesztő trafóval. Egy ilyen trafó céljára ráadásul tökéletesen megfelel az a példány, amin keresztül a hangszórót egy elektroncső eredetileg hajtotta. Amennyiben nincs ilyen trafónk, akkor megfelel helyette egy áttételében közel azonos 230/6 V-os hálózati trafó.
   Amit viszont nem lehet megkerülni, az az antenna építése. Mármint az azért nem kerülhető meg, mert ez a készülék - erősítés híján - csak akkor fog elfogadható hangerőt produkálni, ha az antennából megfelelő mennyiségű energia érkezik.

   Mikor a jól beállított vevő éppen azon a frekvencián sugárzott zavarjeleket, mint amit épp nagyban vett, annak a szomszédban tévézni akarók biztosan nagyon örültek...

   A képletben az 50-es szám szerintem nem frekvenciát, hanem valami egészen mást jelent.
   Ami számomra újdonság volt, mármint eddig még csak nem is hallottam róla, az az 1 watt átviteléhez szükséges 24 gramm vas. A huzalok adatait mutató táblázat, az trafótekercseléskor nagyon jól tud jönni!

   Hogy ferritrúd hiányában azt vasmagokból is össze lehet állítani, azt az ötletet leírva eddig még sehol sem láttam. A kapcsoláshoz fűzött megjegyzésem, hogy a két darab 200 pF-os kondenzátor helyett inkább egy kettősforgót alkalmazva, a készülék hangolhatóvá tehető.
   Egy másik megjegyzésem pedig az, hogy az URH adások minősége kezdetben annyira gyengécske volt (cikkeztek is róla a lapok valaha rendesen), hogy az egy ilyen szélessávú AM vevővel megközelíthető volt.

   Talán nem annyira apró hiba, hogy miközben a lírás a földpólus lefűrészeléséről beszél, a képen nem földelt dugó látható. Arról már nem is beszélve, hogy ezt a hibalehetőséget hiába említi meg a leírás, attól még a villásdugót bármi okból, például takarítást vagy szobaátrendezést követően óvatlanul bedughatjuk a konnektorba. Vagyis ez életvédelmi szempontból nem a legjobb ötlet.

   Maga az ötlet mint játék vagy bemutatóeszköz nagyszerű. A "csomólemez" kifejezést részemről nem tudtam hova tenni. Mármint létezni létezik, csak mintha még ezt sem olvastam volna soha.

   A tranzisztorok szerelésére vonatkozó intelmek manapság, mármint a szilícium tranzisztorok korában talán túlzásnak tűnnek, de attól még nem árt őket betartani.
   A banánhüvelyből kialakított, a készüléket a banándugó csatlakoztatásakor bekapcsoló alkatrész egy kiváló ötlet!
   Mindeközben az elektroncsőhöz készült kimenőtrafó használatát a P6-os tranzisztor maximálisan megengedett 10 mA kollektor árama indokolja.

- Azt, hogy öt tranzisztoros, azt egybe kell írni
- A fojtótekercs pontos j-vel írandó, nem ly-al
- Említést érdemel az alkatrészlista a korabeli árakkal
- Szintén érdekesség, hogy a nanofarad helyett kilopikofarad van írva

   Valaha rendes doboz híján, amibe csak belefért, abba mind szereltek is rádiót. Mindeközben a kapcsolás vagy hibás, vagy csak én nem értem, hogy a venni kívánt adóra hangolt tekercs miért a tranzisztor kollektorára csatlakozik.

   Hogy magam készítsek nyomtatott áramkört, mármint a csupasz hordozóra én magam vigyem fel elektrolízissel a rezet, pláne arra magam készítette ellenállásokat varázsoljak, azt egyrészt sosem terveztem, s mint feladatot még csak bevállalni sem tervezem. Már csak azért sem, mert az aquadag szót eddig még nem is ismertem!

   Jelen cikk kapcsán azt említem meg, hogy valaha az elektronikai alkatrészeket árusító boltok zöme a fővárosban volt található. Mármint Kunmadarason, vagy mondjuk Ököritófülpösön egy ilyen készülék alkatrészkészletét beszerezni, az mondhatni reménytelen vállalkozás volt.

   Az azért mekkora szégyen már (mármint az én szégyenem), hogy ezt a műszert minden egyszerűsége ellenére sosem építettem meg?
   Egy a leírásban található nem is annyira apró elírás, hogy a kondenzátornak természetesen nem teljesítménye, hanem kapacitása van.

   A telep nélküli rádióhoz csak annyi megjegyzésem van, hogy ahhoz mindenképp szükséges egy olyan antenna, ami akkora feszültséget ad, amiről a tranzisztor már működtethető. Ez egy germánium tranzisztor esetében néhányszáz millivolt.

   Ahhoz képest, hogy a szocializmusban kifejezetten tilos volt bármi nemű adóberendezés engedély nélküli üzemeltetetése (a műsorszóró sávokban pláne), erről a tilalomról ebben a leírásban egy árva szó sem esik!
   Ha nem is ezen leírás alapján, de valami hasonlót magam is építettem. Egy szintén magam építette tranzisztoros egyenes vevővel az egész háztömb körül jól fogható volt a magam sugározta műsor.

   A négyes számú kapcsolási rajzban a T3 tranzisztor emitter ellenállása természetesen nem a hőmérsékletet stabilizálja (pongyola fogalmazás), hanem a tranzisztor működését a változó hőmérséklethez képest.

   Tranzisztoros szignálgenerátor modulációval, illetve visszacsatoló trimmer készítése. Előbbit szerencsésebb fejlődési vonalú országokban építőkészletként lehetett megvásárolni, míg utóbbit nem kellett házilag elkészíteni, mert csak úgy egyszerűen kapható volt a boltban.

   Ez már a cikksorozat harmadik fejezete, bétamérővel, erősítővel, valamint a mechanikai konstrukciót mutató képekkel. Megjegyzés a bétamérőhöz, hogy manapság, konkrétan a modern szilícium alapú tranzisztoroknak már nincs alapáramuk. (vezérlés nélküli vezetésük)
   A lap alján látható reklám kiváló példa rá, hogy a világ valaha mennyire főváros centrikus volt. Konkrétan annyira, hogy a vidéki KERAVILL boltok még csak említésre sem kerültek. Már ha voltak olyanok egyáltalán...

   Szerintem porszívónak, vagy kávéfőzőnek kevés lesz egy 100 VA-es trafó. Valamint a képletben az 50-es szám továbbra sem a hálózat frekvenciáját jelenti. Mármint a voltonkénti menetszámot megadó képlet eredetileg ennél azért egy kicsit bonyolultabb.

   Szerintem a jelet nem detektáljuk (bár azt is lehet), hanem demoduláljuk. (ez az elírás valószínűleg az oroszról fordítás eredménye) A különböző fazonú ferrit rudakra készült, amúgy azonos mintát követő tekercseket mutató képek számomra feleslegesnek tűnnek, bár a leírásuk ritkaság.
   Aztán mégis mi lehet az a "Telefongyári "tranzisztor" típusú táskarádió? Úgy sejtem, hogy a Tünde vagy az Orionton, azokat azonban mióta hívták már így?
   A "készülékünk első bekapcsolásra torz", az természetesen nem a rádió formájára (bár lehet, hogy arra is), hanem a hangjára értendő. Aztán a "cellák felkötése" nem egy értelmes meghatározás. ("feltöltése" akart lenni) A kollektor áram "megbecslése füllel" nos az azért még az oroszoktól is durva. Valamint a forgókondenzátor "kapacitásbecslése" sem egy hétköznapi feladat.

   Mikor az ember barkácsol, az tulajdonképpen azt jelenti, hogy valami olyan szakmunkát végez, amihez igazándiból nem ért. Már csak ezért is komolyan oda kell figyelni az élet és balesetvédelemre.

   A 3-as ábrán a 47 kΩ-os ellenállás felesleges. A 4-es ábrán is az egymás felett látható 100 és 470k. Az 5-ös ábrába pedig nem lineáris, hanem logaritmikus potméterek valók. A "gondosan megtervezett alkatrész elrendezés" számomra azért hangzik furán, mert a lepke típusú hangszínszabályzó alkatrészei kényelemesen elférnek a potméterek lábai közé szerelve. A potenciométerek földelése természetesen úgy értendő, hogy a fémházukat kell a készülék fémvázával összekötni.

   Ez is egy mennyire egyszerű megoldás már... Egy talán nem is annyira apró hibája, hogy nem működik. Mármint a pozitív és a negatív irányú feszültségek esetén (szinusz hullám) a C1 és a C2 feszültsége az ellenpont, ami egészen addig megfelel (a kapcsolás valóban kétszerezi a feszültséget), míg csak el nem kezdjük az áramkört terhelni. Persze ha nem 10-100 nF-os az a két kondi, hanem 10-100 µF-os, akkor a kapacitás növekedési szintjének megfelelően már terhelhető lesz a kapcsolás. Részemről úgy vagyok vele, hogy ennyi szakmaiságot - hiába barkács lap - mindenképp el lehetne várni egy újságtól.