Obeliszk formájú műszer
(ISDN S buszhoz)

Oda van készítve a telefon mellé a mai napra esedékes szétszedtem alany. Ez lehet,
hogy jól hangzik, meg valamicskét a rend képzetét kelti, csak nem igaz. A valóság
az, hogy ebben a szobában minden helyre oda van készítve valami szétszednivaló.
Most épp azt próbálom elérni, hogy legyenek olyan sarkok, polcok, vagy legalább
egy aprócska ficak, ahová bátran odanézhetek. Persze ezt most
is megtehetem, csak ugye ami utána jön...

 

 

Még azt is megpróbáltam, hogy listát írok magamnak a teendőimről. Persze mit sem
ér a lista, ha nem olvasom. Már azzal is próbálkoztam, hogy lefizetem magam.
(lásd kikészített pénz) De ez az ötletem is hatástalannak bizonyult.
Úgy látszik, hogy nem vagyok korrumpálható fajta.

 

 

Szóvá tették, hogy kissé mintha infantilis lennék ezekkel a mindenhol megtalálható,
oda nem illő plüssállatokkal. Ezt egyszer s mindenkorra kikérjük magunknak!
Úgy értem én és a rémszarvasom. Igen. Rémszarvas! Hogy néz már ki?

 

 

De jól néz ki! Kiáltottam vidáman a szemetesre, mikor megláttam benne ezt az izét.
Nem sikerült kiderítenem, hogy hogyan s mivégre került kidobásra ez a csoda.
Egyrészt nem jelentkezett érte senki, másrészt senki sem tudta, hogy mi ez.
Először a szekrényemben ücsörgött a munkahelyemen. Gondoltam majd
csak rájön valaki, hogy kell neki ez a valami. Mondjuk ha máskor nem,
a következő szerszám illetve műszerleltárnál biztosan. De nem keresték.

 

 

Elem kell bele. Vagyis igen nagy valószínűséggel van benne valami aktív
elektronika. Az "u" betű forma része pedig jól érezhetően lötyög.

 

 

 

Próbálom lepiszkálni, de nem jön le. Úgy nézem, hogy ez valami rögzítésre való
alkalmatosság lesz. Rá lehet tűzni mondjuk egy kábelre, vagy derékszíjra.

 

 

Illetve stabilan le lehet tenni asztalra is, merthogy van neki gumilába.

 

 

Csak még mindig nem tudjuk, hogy mi ez. Még ebből a címkéből sem derül ki.
Bármely szavakra is keresve innen, nem kaptam értelmes,
illetve ilyen formájú tárgyra utaló találatot.
Amúgy itt a leírása pdf-ben.

 

 

Nemhogy nem rohadt még bele elem, de szerintem még csak nem is járt benne!

 

 

Ugyan mozogni nem tud, de csak azért is áramvonalas! Bevallom, hogy meglehetősen
tanácstalanul nézegetem. Egyszerűen semmire sem emlékeztet a formája.
Egy obeliszkre persze igen, de az a leírások szerint szögletesebb.
No meg az obeliszk kőből van, ráadásul nagyobb is ennél.

 

 

Innen nézve a csatlakozókból mindjárt látszik, hogy valamire rá lehet, illetve
rá kell dugni. Lehet a valami LAN, vagy ISDN "S" busz. Már csak abból
gondolom, hogy mégiscsak egy távközlési cégnél került a szemetesbe.
Mivel láthatóan két különböző színből van, gondolom kettészedhető.
Ellenben bármelyik irányból is próbálgatom, nagyon egyben van!

 

 

 

Végül persze kiderült, hogy ilyen egyszerűen jön ketté. Mondjuk az igaz, hogy
mire rájöttem a nyitjára, már puhányra erőltettem az összes eresztékeit.

 

 

Már csak így első ránézésre is lerí róla, hogy ez valamiféle műszer.

 

 

Ellenállást és feszültséget lehet vele mérni. Meg persze piros, fehér és zöld színeket.
A piros sáv hibát jelez, mert ekkora feszültséggel nem működik a távközlésben
semmi. A fehér sáv az analóg vonalak feszültségtartománya. A zöld lesz
az ISDN, mert ott ha épp nincs hiba a vonalban, akkor 97 volt
mérhető az ISDN NT-be tartó vezetéken.

 

 

Tettem bele elemet, majd megnyomtam a start gombot.
Erre fel egyből abba is hagyta a működést.

 

 

 

A megoldás nem bonyolult. Mindössze arról van szó, hogy
a start gomb az nem nyomógomb, hanem egy kapcsoló.

 

 

 

Bekapcsolom. Szépen sorban leméri amit csak tud. Először feszültséget mér, aztán
ellenállást, majd megnézi, hogy épek-e a drótok. Persze így, hogy nincs rádugva
az alapkészülékre a másik fele, így nem tudja lemérni a nem létező kábelezést.

 

 

Rajtam nem múlik.
Rádugtam.

 

 

 

Így már jelzik is a szélső LED-ek, hogy rendben van mind a négy ér.
Mivel csak négy eret mér, nem pedig nyolcat, ez nem LAN mérőműszer,
hanem csak ISDN. Erre utal az is, ahogy az egyes erek be vannak számozva.

 

 

Gondoltam az egyszerűbb végével kezdem.

 

 

Mindössze két csavar tartja össze.
Rendes kis jószág ez, nem holmi beakadó pöckös.

 

 

Öt ellenállás, valamint öt kondenzátor. Nincs valami tömeg a panelen.
Persze lehet, hogy a panel másik oldalán van egy marék SMD alkatrész.

 

 

De nincs.

 

 

Mivel csak a négy középső ér van bekötve, ezért egyre valószínűbb, hogy ez tényleg
egy ISDN műszer. Merthogy LAN kábelnél az 1-2 + 3-6 ereket kellene mérni.

 

 

Rámértem műszerrel, hátha a többrétegű panelban mélyen mégiscsak
be vannak kötve a látszólag szabadon hagyott lábak.
De nem. Nézzünk bele a másik félbe is.

 

 

Itt aztán már van mindenféle csoda!

 

 

Úgy nézem, hogy a műszer másik felében látott alkatrészkészlet itt is megtalálható.
Gondolom valamiféle összehasonlításos alapon mér.

 

 

Erről beszéltem előbb a másik panel kapcsán. Az alkatrészoldalon alig pár bogyóc,
a fóliás oldalon (bár két, illetve többoldalas panelnél fóliás oldalról beszélni
tulajdonképpen értelmetlen), rogyásig a felszórt aprócska SMD bizbasz.

 

 

Kiszedhetném innen ezt a műszert, és akkor jó volna valahol valamire.
Vagy tegyük fel, átkötözném a csatlakozók lábait, és akkor jó lenne
LAN kábel hibát mérni. Mivel eljöttem a cégtől, felesleges lenne.
Ahogy én magamat manapság ismerem, még a műszerkiszedésből
sem lesz semmi, nemhogy az annál sokkalta bonyolultabb
átalakításból! Öregség ez már a javából! Francba...

 

 

Ha LAN kábelt lemérő műszerem nem is lett, mely hiánytól szenvedni remélem
nem fogok, azonban legalább egy újabb tételt kipipálhattam a listámról.

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.