Felismerlek. Tudom ki vagy. Nem kellesz. Másnap se. Harmadnap se. És még sokadik napra se. Hetek teltek el így. Néha felvettem, de aztán mindig vissza is dobtam. Máskor szóltam hozzá néhány szót, vagy épp kérdeztem tőle valamit. Például olyanokat, hogy mondjuk mit szeretnél? Szedjelek szét? De nem válaszolt.
   Kikopnak a világból a tárgyak. Még néhány év, és már erre a valamire sem emlékszik senki. Igazándiból már most se nagyon. Szóval én mindenben látok valamit. Ha mást nem, akkor legalább egy alkalmas szétszedtem alanyt.

   Mondjuk annyi eszem azért lehetett volna (sosem szokott lenni), hogy levágom róla a kábelt. Most szemetelhetek vele itthon. (mert pereg róla a festék) Mondjuk írhatok neki saját cikket. Már úgy értem, hogy a kábelnek. Miért is ne? Láttatok már belülről 5x4-es falikábelt? Nem? Akkor ezt most (majd a jövő héten) pótoljuk.

   Nem kell hozzá kulcs. Mikor ez a falidoboz használatban volt, akkor még elég volt zárnak egy ilyen rigli. Szinte hihetetlen, hogy mindenki tudta, hogy nem szabad hozzányúlni a telefonvonalakat tartalmazó kötődobozokhoz. A telefon a Postáé, a Posta pedig akkoriban még hatóság volt.

   Ezt még a legnagyobb jóindulattal sem tudtam egyenesre fotózni. Technológiai fegyelem? Ugyan kérlek... Mondjuk annyi féldeci után, amennyit a szocializmusban szokás volt meló előtt (meg persze közben is) bedobni, ez teljesen egyenes. Vagy legalábbis akkoriban még annak tűnt...

   Ez itt egy kupak, amit ki lehet innen venni (belülről kell kiütni), s akkor a lyukon keresztül ki lehet önteni a dobozt valami nedvesség álló anyaggal. Gondolom szurokkal. Ezt amúgy sosem néztem meg...

   Ebbe a dobozba már műanyag (PVC) szigetelésű kábel van bekötve. A doboz konstrukciója eredetileg ólom köpenyű kábelhez lett kidolgozva. Azt konkrétan bele lehetett forrasztani a köpenyénél fogva, az itt épp kék szigetelőszalag alatt rejtőző kábelbevezető szárba. Ólomkábelem az mondjuk nincs, de már töröm a fejem, hogy honnan szerezzek egy csutkányi darabot.

   Alulról (lásd jobbra) jött be a kábel a tápfejből (ami egy telefonelosztó általában valahol a kapu alatt), felülről pedig (innen nézve balra) jöttek be a dobozba az ügyfelektől a vezetékek. Mit ne mondjak, valaha egyáltalán nem volt bonyolult szakma telefonosnak lenni.

   Én a részemről szerettem a régi csavaros világot. Valahogy emberközeli, illetve emberléptékű volt. Sokkalta kézre állóbb, mint amilyen a mai. Már úgy értem, hogy egy ilyen hármas anyát akár még pusztakézzel is meg lehetett húzni.

   Mivel nem textil, hanem sima bakelitből van, ezért a sarkoknál, ahol a csavar megfeszíti, ott sajnos könnyen eltörik. Persze nem kéne izomból betekerni azt a k*rva csavart! Jól látszik a csavaron, hogy ahhoz képest, hogy szinte semmit sem tart (nincs rajta terhelés), mégis meg lett benne gyilkolászva a slicc.

   Csavart leónozni, vezetéket szigeteléstől megszabadítani (blankolás), majd az immáron csupasz drótot az ónozott csavarvégre rátekerni, majd rá is forrasztani. Ennyi az egész bekötési procedúra. Egyszerűen hangzik, de mint az látható, volt akinek még ez sem sikerült.