UNITESTER
(a sürgős dolgok egyáltalán nem érdekeltek, ezért mára választottam valami abszolút nem fontosat)

Nem ezen a polcon kellene nézelődnöm, mert nem ezek vannak leginkább útban.
Rádió már sok volt, és még lesz is belőle sok(k), így azokat most békén hagyom.

Legyen mondjuk ez a szépség az alsó polcról, amin majd gyorsan túladok.
Egy kollégám hozta a céges selejtből, mert tudja hogy szeretem az ilyeneket.

   Messziről kell kezdeni... Hogyan is mér a hagyományos mutatós depréz rendszerű mérőműszer? A rajta átfolyó áramot mágneses térré alakítja, ami kitéríti a mutatót. A mutató elmozdításához márpedig energiára van szükség. A mutató elmozdításához szükséges energiát a passzív mérőműszerek a mért áramkörből vonják el. Na bumm mondhatnánk... Egészen addig nincs is semmi gond, amíg a mért áramkörben sokkal több az energia, mint ami a mutató elmozdításához szükséges. Például tipikusan ilyen eszközök az áramforrások. Bennük bőségesen elegendő energia van. Ellenben bármi olyan áramkört mérve csalni fog a műszer, aminek az energiaszintje összemérhető a mérőműszer fogyasztásával.
   Ennek a problémának a megoldására született meg a csővoltmérő nevű műszer. Majd lesz pár darab csővoltmérő a szétszedtemben, mert van itthon belőle néhány típus. A mérőműszer árama ezekben a műszerekben nem a mért áramkört terheli, hanem a saját belső tápegységet. A mért feszültséggel csak az elektroncsövet vezéreljük, aminek a belső ellenállása több nagyságrenddel nagyobb, mint egy mutatós műszer belső ellenállása.
   Mikoron eljövé a tranzisztorok korszaka, természetesen a csővoltmérők is tranzisztorral készültek. Ez persze nem olyan egyszerű dolog mint azt az ember elsőre gondolná! A csővoltmérő ugyanis azért egyszerű és nagyszerű, mert az elektroncső rácsát feszültséggel kell vezérelni, mire ő megváltoztatja az anódáramát. Az elektroncső pontosan megfelel arra a célra, hogy a mért áramkör feszültségét a mérőművet meghajtó árammá alakítsuk.
   Az elektroncsővel ellentétben a tranzisztor azonban egy áramvezérelt eszköz, vagyis visszajutottunk az eredeti problémához. Persze lehet tranzisztorokkal is nagy bemenő ellenállású mérőerősítőt készíteni, csak ez ugye azért nem olyan egyszerű dolog.
   Kezdetben germánium alapúak voltak a tranzisztorok. Egy Ge alapú tranzisztor igen kényes a hőmérsékletre! Mi pedig arra vagyunk kényesek, hogy a műszerünk hidegben melegben egyaránt jól mérjen. Erre pont jó az elektroncső, aminek a katódja szép vörösen izzik, és melegen tartja az egész csövet. Vagyis egy elektroncsőnek teljesen mindegy, hogy a külső hőmérséklet plusz vagy mínusz 40 fok, hiszen belül úgyis már eleve izzik. Egy tranzisztor paraméterei ekkora külső hőmérséklet változásra igen aktívan reagálnak. Persze ezt a problémát is meg lehet kerülni, mondjuk egy híderősítővel.
   De mi is az a híderősítő? Szembefordítunk két erősítőt, és a kettő közé kötjük be a műszert. Az egyik erősítőn keresztül adjuk be a mérendő jelet, a másikon keresztül meg semmit. (ez persze így nem igaz, hiszen a másik oldallal lehet nullázni a műszert) A két erősítő azonos alkatrészek esetén azonosan fog viselkedni. (bár egyesek szerint két egyforma tranzisztor nem létezik) Mivel a műszer a két erősítő közé van bekötve, ha az egyik oldal tolná a mutatót akkor a másik is (csak épp az ellenkező irányba), s így éppen kikompenzálják a hibát. De elég volt mára a konyhanyelven történő fejtágításból...

A gumilába műanyagbogyóból van. A doboz fényezése jópofa rücskös, jó a fogása.

A hátlapot levéve előtűnik a kapcsolási rajz. A "beleragasztom a rajzot"
egy mára már régen elfelejtett, szívemnek igen kedves népszokás volt.

Belül csodaszép rendben sorakoznak az alkatrészek.

A kapcsolótárcsát a nyomtatott áramköri panellel drótok kötik össze.

A tekercs az áramméréshez használt sönt, rézdrótból kivitelezve.
Jobbra lent a fekete hasáb, az egy BY238-as dióda.

Szép szerelés, jó felépítés, csak szétszedni ne kelljen!
Úgy össze van rakva, hogy nem lehet szétszedni.
Ez sajnos egy tipikus konstrukciós hiba...

Balra egy potméter, középen a piros egy tengelytoldó, jobbra a fekete a forgatógomb.
Ugyan szét lehet csavarozni, de ezen kívül még annyi minden tartja össze a dobozt...

A banánhüvelyek csavarjai azért vannak lefestve, hogy ne forogjanak le.

A mérőpontok, és a vezetékek forrasztószemei szegecsekkel vannak megpatkolva.
Ez azért kellett, mert a korabeli bakelit alapú nyomtatott áramköri lapokról
melegítés hatására könnyedén (és igen gyorsan) levált a rézfólia.

Az elemek a műszer háta mögé lettek beszorítva, de már semmi energia sincs bennük.
Ezen persze nem igazán van mit csodálkozni, hiszen áll már nálam néhány éve.

Tettem bele négy akkut próbának.

Mielőtt visszadobozolnám, még beszkennelem a kapcsolási rajzát.

Íme:

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.