A megérkezésekor az azonnali fürdővízbe történő bekerülést nem a bárány, mint inkább az eladó koszosság indokolta. Hogy akkor miért vettem meg? Egyrészt ugye ott volt a nagyon csábító 50 forintos ár, másrészt a bárány hátán egy 2032-es elemhely, ami felettébb felkeltette az érdeklődésemet. Mármint ha van benne áram, akkor ugye nehogy már ne tudjon bégetni, ami azért egy elég jópofa dolog. Mivel manapság az apró hangszórók membránja már rég nem papír, hanem az egyszerűség jegyében az is műanyag, gondoltam nem fog neki ártani a víz.
   A kék szögletes izé amúgy a bárány talapzata, amit a fürdetés közben sikerült róla lepattintanom. Miközben adtam neki a kefével rendesen, arra jöttem rá, hogy a végtagjai nemcsak mozgathatók, de belül valami rendszer szerint össze is vannak kapcsolva.

   Hogy egy műanyag bárány virágállványon történő elhelyezésével szemernyit sem rontottam a szoba mutatta összképen, az most nem az általános, hanem az ajtószárnyak festésével, valamint a bútorok oldalainak tapétázásával okozott emeltszintű kupi miatt volt. Ha jól belegondolok, tulajdonképpen még a bárány volt az, ami ekkor a szobában a legjobban mutatott.

   Már úgy értem, hogy ezen látvány tükrében, ami akkor fogadott, mikor a napon száradó báránytól elfordultam. Mivel a festés egy napból nem sok időt vesz el, a felkent festék száradása közben bőven lesz időm a bárány felboncolására. Már ha csak neki nem állok helyette tapétázni, ami - a téma iránti lelkesedésem tükrében - fogalmazzunk úgy, hogy nem különösebben valószínű.

   Majd kisvártatva - természetesen azzal a felkiáltással, hogy majd mindjárt szétszedem - az asztalom pultjára tettem. Hogy nemhogy mindjárt, de egyenesen heteken át nem szedtem szét, az nemcsak azért szégyen, mert ugye már eleve az, hanem azért is, mert igazándiból semmi mást sem szedtem szét, pedig nekem aztán elhiheted, hogy addigra nem kevés boncolásra váró dologgal vettem magam körbe.
   Egyszer persze mindennek eljön az ideje, de attól még tényleg szégyen, hogy az ülve néhány perc alatt szétkapható bárány helyett a tapétázással előbb végeztem. Mármint azért, mert egyértelműen az volt betervezve, hogy míg a hátam mögött a festék, vagy a tapétaragasztó szárad, addig majd én is teszem a dolgomat. Hát ja...

   A mai napnak azzal a szent elhatározással indultam neki, hogy ma aztán olyan, de tényleg olyan rendet vágok az elmaradásaim között, hogy estére majd csak nézek, hogy mennyi mindennel készültem el. Azt úgy konkrétan nem állítanám, hogy ehhez képest nem történt semmi, de Timmy bárány betervezett szétszedése, na az valahogy elmaradt.

   Az előző képen annak eredménye látható, hogy a párom az összes téli ingemet előszedte. Az mondjuk már nem, hogy össze is hajtogatta, majd el is tette őket. Na ezen tevékenység kapcsán kerültek elő a szekrényből a nyári ingeim, amiket mind ki kellett mosni. Mármint nem azért, mintha koszosan lettek volna eltéve, hanem csak a szekrényszag miatt. Mivel a párom hatására - megjegyzem most valahogy nem várt módon - a házimunkák kerültek előtérbe, Timmy bárány kapott némi haladékot, azt azonban nem gondoltam volna, hogy még estére sem kerül sorra.

   Mire végeztem a fürdőszoba plafonjának kipofozásával, az ajtók festésével, és még a bútorok tapétázásával is, addigra úgy kifutott belőlem az erő, hogy a szoba nagytakarítása valahogy elmaradt. Ez nemcsak úgy egyáltalán szégyen, hanem annak tükrében pláne az, hogy a szobában a dolgok most épp nagyban össze vannak tolva, mire fel a párom távozása után nekiálltam takarítani. Hogy erre az akcióra az adott pillanatban mekkora szükség volt, azt mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy a kép közepén az a fehér folt, az egy pókhálóban fennakadt, már hosszú napok óta az adott ponton díszelgő szösz.

   Mivel megjött a nyár, a fürdőszobai huzatban lengedező ingeimnek csak néhány óra kellett, hogy teljesen megszáradjanak, s végre berakhassam őket a szekrénybe. Mondjuk ez nem volt feltétlenül szükséges, azonban az adott pillanatban a lakás majdnem összes többi részén oly emelkedett szintű volt a kupi, hogy a látvány javításában többet segített, mint holmi bárány belsejének megtekintése.
   Mikor végre ráuntam a szaladgálásra, s odaültem az asztalhoz, mondván most aztán már tényleg a bárány következik, már megint nem úgy lett. Most épp azért nem, mert az utóbbi napokban bár fényképeztem, a képek szétrendszerezését, pláne a hozzájuk tartozó szövegek megírását valamiért teljesen elhanyagoltam.

   Mikorra legalább a képek szétválogatásával és elnevezésével végeztem, addigra már nagyon úgy nézett ki, hogy ha nem csinálok valami mást (mármint az ücsörgés helyett valami átmozgatót), akkor úgy fogok maradni. Ekkor kimentem, a hallból a konyhába, mert ugye ott is akadt néhány elhanyagolt feladat. Konkrétan a konyha teljes tartalmának festés előtti nagytakarítása, ami egyértelműen fontosabb volt holmi műanyag bárány szétszedésénél.

   Miközben én annyira nem, a bárány a helyzet változatlanságának (vagy csak úgy egyáltalán) örül. Kisvártatva a kupachoz került a fénymérő is, ami az armatúra átépítési projekt része, s amúgy csak azért nem tettem vissza a helyére, mert még meg kell vele mérnem néhány dolgot.
   Mikor másnap reggel kiderült, hogy bár a képeket előző nap szépen elneveztem, és még meg is szerkesztettem, a hozzájuk tartozó betűkből azonban egyetlen sornyi sem készült el, akkor nem sok híja volt, hogy teljesen összeomlok, ami aztán végül, mikor ráadásnak az is kiderült, hogy a tegnapi egyéb témájú képekkel még nem kezdtem semmit, be is következett.
   Mivel épp egy csomó projektet futtatok párhuzamosan, ez nem a szokásos mértékű, általam lazán lekezelt kavarodást jelentette, hanem olyan emelkedett mértékűt, hogy annak már tényleg majdnem sikerült maga alá temetnie.
   Na ekkor döntöttem el, hogy ehhez a bárányos cikkhez legközelebb csak akkor nyúlok, ha szegény barit tényleg szétszedem. Hogy ezt az elhamarkodott ígéretemet sikerül betartanom, az ugyan elképzelhető, azonban valószínűtlen.

   Az előző kép készülte óta eltelt egy hónap, valamint még 10 nap, és hopp, már újra itt is vagyok! A bari környezete időközben persze némileg lecserélődött. Mármint a végre kifestett konyhába visszakerülhetett a konnektor. Cserébe idekerült egy a szemüvegtörlő szarvasbőr tárolására szolgáló doboz, két szkennelésre váró könyv, egy LED-es logikai játék, valamint két, a konyhai lámpába való energiatakarékos izzó. A spirálfüzeten mindeközben az a kábel látható, amit kiváló barátom adott a kémkamerákhoz, valamint a zacskóban az a teljesítmény (vagy feszültség) szabályzó, ami akkor lesz felhasználva, ha tényleg képtelennek bizonyulok összerakni a magam által kikísérletezett változatot, ami amúgy a füzetek alatti dobozban található, és a csiszolómalom 1.0-hoz kell.
   Mikor a ma reggeli, amúgy minden nap reggelén szokásos keringésem közepette semmihez sem volt kedvem, amit igen nagy valószínűséggel a szanaszéjjel hagyott projektjeim rémisztő látványa okozott, megígértem magamnak, hogy keringés, tévelygés, halogatás ide vagy oda, olyan nincs, hogy ma legalább a bárány sorsát le ne rendezzem.

   Az a sárga ajtó, az a konyhaszekrény festése kapcsán megérkezett első fecske. Mármint még csak ez az egy ajtócska lett lefestve. Míg a háttérben a szétszedésére váró, mindössze egyszer használt konyhai szeletelő virít fehéren s pirosan, addig az előtérben az összehajtogatásukra és elrakásukra váró törölközők. Az természetesen nem úgy van, hogy ezt a törölközők várják, hiszen nekik nincs is agyuk (mondjuk nekem sincs valami sok), hanem én, hogy végre legyen már egy kis rend. Mikor kiszúrtam (na ja, mintha el lenne dugva) a banklámpa mögött álló, még a festés megkezdése előtt a konyhából leszedett fénycsőarmatúrát, akkor - mint ahogy az az utóbbi időben velem már rengetegszer megtörtént - újra összeomlottam.

   Aminek még véletlenül sem az ezzel átellenes sarokban álló fénycsőarmatúra volt az oka, mint inkább az, hogy a helyette összerakni szándékozott új lámpa alkatrészei nemcsak, hogy a virágállvány előtt hevertek, de tették ezt már hosszú hetek óta, mire fel erről a sarokról is meglepően gyorsan sikerült lepattannom.

   Ami azt eredményezte (mármint a látvány elől menekülő rémült tolatás), hogy kis híján felrúgtam a szárítót. Ezen amúgy az épp nagyban (hát persze...) festés alatt álló konyhaszekrény polcait fedő viaszos vásznak száradnak. Amúgy már két napja csont szárazak, csak valahogy nincs kedvem őket elpakolni. Azt gondolom nem kell bizonygatnom, hogy ez még véletlenül sem azért van, mert annyira jól mutatnak a szoba kellős közepén.
   Ahhoz képest, hogy tavalyi terveim szerint a jelen pillanatban már több mint öt évre előre megírt szétszedtem cikkek között a direkt a magnóknak és a rádióknak kihagyott helyeket töltöttem volna fel, mostanában közelebbről se magnót, de még csak rádiót sem láttam! Cserébe a lakásban okozott rumlit viszont rengeteget!

   Ez kérlek annyira így van, hogy bár már napok óta azt játszom, hogy mikor kimegyek a lakásból, olyankor mindig leviszek a pincébe egy a konyhaszekrényről leemelt ajtót, vagy kihúzott fiókot, azok valahogy még mindig nem fogytak el!
   Az üres palackok amúgy azért vannak az ajtó mellé odakészítve, hogy azokból is vigyek magammal. Ez úgy szokott történni, hogy mikor kiszaladok a konyhába vízért, kávéért, vagy valami rágcsáért, s persze meglátok egy kiürült tejes dobozt, vagy palackot, valamint a látvány az ingerküszöbömet is megüti, olyankor, ha nem is mindig, de általában azért felkapom a bordó köpenyem, s a szeméttel elszaladok a ház előtti kukákig. Ebben az az okosság, hogy így nem tespedek egész nap a székemben, amire amúgy sajnos nagyon is hajlamos vagyok.
   Az előszobában állomásoztatott szemét okára oly frappánsan világítottam rá, hogy a cipőtartó és az üres palackok között megbúvó projektor adott helyen történő tárolásának kimagyarázására már tényleg semmi erőm sem maradt.

   Épp mint ahogy a konyhaszekrény előlapi felületeinek lecsiszolására sem. Ezek a képek amúgy azért készültek (mármint a délelőtti keringésem közepette), mert abban reménykedtem, hogy valamelyik másik projekt annyira taszítani fog, hogy végül örömmel csapódok bele a bárányba.

   Ehhez képest a konyhaszekrény látványa, pláne a csiszolás igénye mindössze annyira taszított, hogy betévedtem a fürdőszobába, mégpedig leszedni a fregoliról az ott már rég megszáradt ruhákat.
   A törölközők amúgy most épp nem kellő felmosórongyok, a kesztyűkből pedig van még egy fiókra való, a képen nem szereplő melósruhámra viszont komoly szükségem fog támadni, mikor akár a konyhaszekrény elejét csiszolom, akár a pince mélyén a sárgára festős 7 című projektem keretében az ajtóit festem sárgára.

   Egyszerűen hiába mondogattam magamnak, hogy bárány, Géza, bárány! Már tényleg nagyon vár a Timmy bárány! Ennek annyira nem volt hatása, hogy a bari szétszedését simán beelőzte a fiók és az ajtó pincébe történő levitele, s ha már lementem, akkor egy füst alatt levittem a szemetet is. A kesztyűs vödröcskét mondjuk még nem, de az azért már nem rondít bele annyira az előszoba látványába, mint a projektor, valamint a papucstartó kiegészítő tetején állomásoztatott apró kínai varrógép.

   Mely bemutatásra váró kincseket végül itt, vagyis a frissen tapétázott (na ja, az is már több mint egy hónapja volt) tűzifás szekrényben helyeztem el.
   Mikor ezt a meglehetős mennyiségű szabad helyet megláttam, pillanatokon belül idekerült a már korábban látott konyhai szeletelő, valamint az eddig még csak meg sem említett, pusztán a csinos kis fém dobozáért megvásárolt kvarclámpa is, mely kincshalmot végül a konyhai zöld mérleggel koronáztam meg.

   Mikor a Timmy bárány mögötti futószőnyeg koszosságát megláttam, az bennem egy olyan durva takarítási lázat indított el, hogy végül még a konyhát is felmostam, pedig arra - a konyhaszekrény csiszolása előtt - nem igazán volt szükség.

   Mármint ezt, ahol mindössze a pirossal bekeretezett érdekességet találtam. Mármint ha létezett egyáltalán Timmynek ennél komplexebb, vagyis valamiféle elektronikát is tartalmazó változata, akkor annál a verziónál a nyáklap ahhoz a két csavarhelyhez lehetett hozzáfogatva.

   Ezt ha szétszedem, akkor sem láttunk volna belőle többet, viszont ha elrontom, akkor kikaptam volna a páromtól. Mármint Andi, ahogy meglátta, azonnal jelezte Timmy bárány iránti feltétlen igényét, amit remélem tartani is fog, mert különben még a végén nekem kell valahol elhelyeznem.

   Egy darabig ugyan elvoltam az unalmas, semmi említésre méltó részletet sem tartalmazó mechanika nézegetésével, de talán csak két percig ha le tudott kötni. Ezzel valószínűleg a játék eredeti kis gazdája is éppen így lehetett. Mármint nem csoda, hogy az amúgy bármihez ragaszkodni képes gyerek ezt a nem különösebben ötletes műanyag játékot gyorsan a kukába vágta, ahonnan végül a lomos piacra, majd onnan hozzám került.

   Vajon miért kellett a bárányt összetartó négy csavaron felül a két testrészt még össze is ragasztani? Mármint annak a gyereknek, akinek van csavarhúzója, annak igen nagy valószínűséggel annyi esze is, hogy a két apró pöcköt eltörje. (lásd erre kiváló példának a szerzőt)

   Amennyiben a párom Timmy bárányt valamiért mégsem vinné el, akkor igen nagy valószínűséggel rá lesz sózva a házba mostanában beköltözött család nagyobbik fiúgyermekére. Mármint nem Andi, hanem a bárány.
   Ahogy itt álltam, s épp unottan nézegettem az előszobai polcot, azon merengve, miszerint itt azért nincs olyan nagy kupi, egyszer csak beugrott, hogy a bal szélső doboz ahhoz a konyhai fénycsőarmatúrához tartozik, melynek épp nagyban folyik az átalakítása. Vagyis mégiscsak kupi van.

   Olyan emelkedett szintű azért nincs, mint amit magával a lámpával okoztam a sarokban, mire fel odaültem az alkatrészek mellé, eredményre azonban újra nem jutottam. Pontosabban szólva már megint oda lyukadtam ki, hogy az elképzelésem alapvetően jó, vagyis már csak össze kellene állítanom az alkatrészeket.
   Mivel ehhez előbb még fúrnom kell néhány lyukat, s azt - már csak a feladat koszolása végett is - a pince mélyén lenne jobb megejteni, a lámpa össze, pláne plafonra történő visszaszerelése újra elmaradt.

   Azt viszont sikerült magamnál elintéznem, hogy a konyhaszekrényből a festés idejére kiszedegetett terítőket leszedjem a szárítóról, összehajtogassam, majd a kiegyenesedésük érdekében egy kissé még le is súlyozzam. Ahogy magamat ismerem, épp mint Timmy bárány a pulton, úgy ez a kupac is hetekig itt fog díszelegni...