Rhapsody alközpont
(újabb lommal kevesebb)

Jé! Találtam egy telefonközpontot. No persze igaz ami igaz, én magam raktam ide. Na és? Attól még meglepődhetek! Nem? De!

Ez a vasláda négy voltos, úgymint: - nagy volt - nehéz volt - útban volt - teljesen felesleges volt

Kitettem a pince elé egy hétre, hátha valaki ellopja. De persze nem... Itt már mindenki becsületes? Most szedhetem szét ezt is...

Rhapsody a neve. Van neki: - két kapcsolója - egy szem LED-je - egy darab biztosítéka

Már megint egy homályos fotó... Ha más nem is, de az kiderül, hogy 1991-ben készült.

Balra a központ, jobbra a várható sorsa látható. Hát ide jutottunk? Emlékeim szerint ezt az alközpontot én szereltem le, illetve hoztam el az igazgatóságunkról, mikor még volt nekünk olyan.

Dög nehéz vasláda, jelen képen alulnézetben.

Kitekertem egy csomó csavart, mondhatni hirtelen felindulásból.

Óvatosan a hátára fektettem a központot.

Majd barátságosan felrúgtam. Még jó, hogy a nőkkel azért finomabban bánok.

Ez meg mi a retek?

Nos ez bizony két hatalmas akkumulátor. Nem csak, hogy vasból van a háza, de még ki is van tömve ólommal? Na ezért volt ez ilyen nehéz! Kár, hogy az aksik döglöttek, fel van púposodva, illetve repedve az oldaluk. Illetve még tiszta szerencse, hogy döglöttek, így legalább szívfájdalom nélkül dobhatom ki őket.

Kihúzogattam a dobozból a paneleket. Ez az alkatrészgyűjtési "hóbort" nálam valami komoly rendellenesség lehet. No persze nem csak alkatrészeket gyűjtök, szóval nem kicsit vagyok szellemileg sérült. De hát az okos emberek olyan unalmasak...

Üresen tátong a paneltartó rekesz, A kiszedett lapokkal vajon mi lesz? Szétbontom őket, mint az már szokásom, A sok kacattal teli, pincém és padlásom!

Folytassam rímekben a szerkezet bontását? Hát nézzük akkor kérem a doboz táplálását. Ebben a vasrácsba van a tápegység bezárva, Évek óta várja, hogy valaki napfényre ássa! Most jött el az idő, kinyílik a doboz, Vezet-e művelet nagy doboz romhoz!

Sem egyben, sem darabokban nem ér ez már semmit...

Bevágtam a csapba a paneleket.

Igen, tényleg megfürdetem őket.

Szépen sorjában lemosom a lapokat.

Most ecseteljem a kapcsolóüzemű tápegység mibenlétét?

Sorba raktam őket száradni, mint ahogy a tányérokat szokás.

Egy hét száradás, és már haza is hoztam őket bontani. A múltkori bontáskor elegem lett a finom porból (ami a panelekből áradt), ezért rendeztem a nagymosást.

Nem aprózom, nyomom a panelnek a lángot.

Micsoda kincs volt valaha egy Z80-as processzor... Most meg már ki sem szedem a lapból.

Memória...

Lángvágóval megyek neki.

Ha fel nem is, de betörtem.

Ennyi maradt az egészből.

A maradék a kályhában végezte.

Alig látszik, hogy mi van a képen. Márpedig akár látszik, akár nem, ez akkor is két darab soklábú integrált áramkör.

Ezt a trafót nem tudtam kiforrasztani a tápegység paneljából. Az persze igaz, hogy nem is nagyon akartam.

Ez mondjuk egy jó kép. Az üvegszálas panelt látni rajta, miután kiégett belőle a ragasztó. Csak a csupasz üvegszövet maradt meg.

Ezek a kályhából jöttek ki. Át kéne már rakatni szegényt, mielőtt még ránk dől.

Hoppá! Na mit találtam már megint? Ez bizony két darab Panasonic 12/32-es alközpont.

Juj de jó! Panelek vannak benne... De már láttatok panelbontást. Meg panelmosást is láttatok. Még egy kis panelt is égettem kályhában a kedvetekért.

Akkor most következzék valami izgalmasabb!

Ez a láncfűrészes dolog, na ez nem jött össze. Kollégám ugyanis azt mondta (mikor meglátta kezemben a bőgő láncfűrészt), hogy akkor neki mégiscsak kellenének ezek az alközpontok. Ej ej, pedig micsoda szép bontási project lett volna...

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.