Egér
(meglepő, hogy eddig még nem volt)

Egeret eddig még nem szedtem szét. Illetve dehogynem, csak még nem dokumentáltam. Tehát ez egy hiánypótló szétszedtem. Bevallom őszintén, hogy eredetileg nem pont így nézett volna ki ez az oldal. Úgy terveztem, hogy bal oldalt lesznek a képek az egérről, jobb oldalt pedig - összehasonlítás végett - egy patkányról lesznek képek.
Egy barátom lebeszélt a patkányról, mondván az meglepően gusztustalanul néz ki belülről. Megnéztem a neten néhány a témába vágó képet, s azt kell mondjam, hogy egy állat belülről valóban elég gusztustalan. Néhányuk még kívülről is! Szóval részemről maradok inkább az elektromos dolgok szétcincálásánál. Ezekből ugyanis kevesebb lé folyik ki, minek okán valahogy tisztább szárazabb érzés...
Fujitsu Siemens ide vagy oda, ez is Kínai mint manapság minden. A patkány esetében nehéz eldönteni az eredetet, mert neki általában nincs a hasára írva semmi. Jó! Akkor a kínai elektromos rémpatkányon van felirat...
Annyi szabványnak és előírásnak felel meg, hogy azt már valósággal teher lenne felsorolni, de a gyártó azért megteszi. A patkány is megfelel a környezet elvárásainak, hiszen igen szapora és strapabíró állat.
Íme az egér hasa. A számítógépes egérnek mindössze egyetlen golyója van, míg a patkánynak kettő. Már persze ha hím egyed az a patkány. Az egér négy ponton fekszik fel az egérpadra. A patkány pedig négy lábon áll a boncasztalon. Mármint ha még él. Ha már nem él, akkor oda szokás szögezni, méghozzá négy ponton, ami teljesen értelmetlen, hiszen a döglött patkány már nem szalad el.
Ennek az egérnek kicsit szőrös a golyója. A patkány golyói is szőrösek. Persze csak akkor ha hím, és nem egy kopasz laborpatkányról van szó.
Az egér belseje. Mindenhonnan érdekes részek nyúlnak ki belőle. Egyre inkább úgy érzem valóban jobb, hogy nem boncolok párhuzamosan egy igazi patkányt.
Ez egy felül is görgős egér (scrollos). Azaz a kétdimenziós mozgást továbbítani képes alsó golyótól függetlenül van egy kereke (görgője) felül is. Ezt tekergetve lehet például egy weblapot le-fel görgetni a képernyőn. Hasonló kezelőszervről a patkány esetében nem tudok.
Ez a két gomb egy darab műanyagból lett megformázva. A középső lyuk olybá tűnik, mintha lenne egy szeme ami ki van vájva. A patkányból két szemet is ki lehet szedni. Persze a félszemű kalózpatkányból csak egyet, de a félszemű kalózpatkány az egy igen ritka állat.
Ez van az egér hasában. A patkány hasában például egészen más dolgok vannak.
Ezt a tárcsát forgatja a golyó. A patkányban nincsenek körbe-körbe forgó részek, csak nyeklő-nyakló és lifegő mócsingok.
Így néz ki a két tárcsa és a golyót oldalról kitámasztó görgő. Nem bonyolult. Ennél már csak a patkány golyója van egyszerűbben beszerelve. Be van rakva egy bőrzacskóba és kész.
Ez a panel az egér agya. A patkány agya, na az viszont már nagyon nem így néz ki. Ezt a panelt nyugodtan tapogathatjuk, akár dobálhatjuk is. Ellenben a patkány agya nyomásra szétkenődik, véres agyvelő freccsenhet az ingünkre. Ha eldobjuk, s véletlenül rálépünk, akár még hanyatt is vágódhatunk a csúszós szétkenődött agyvelőmócsingon. Az egér agya viszont rálépéskor jól megszúrhatja a talpunkat. A balra látható panelnek enyhén poros íze van, miközben a nyers patkányagyvelőnek nem.
Ez a két kapcsoló érzékeli az egér gombjainak megnyomását. A patkány ezen a téren ennél azért sokkalta bonyolultabb felépítésű. A patkány ugyanis tele van tömve mindenféle receptorokkal, amelyek mindenféle irányokban vannak elhelyezve. Van amelyik például még egy kicsit ki is áll a patkányból. Ilyen például az orra, és az abból még külön kiálló bajsza. Ezzel szemben az egér gombjai belesimulnak az egér felületébe.
Az egér szeme. Míg ez belül van, a patkányé speciel kívül. Az egér szeme csak a fentebb már bemutatott tárcsa forgását lesi, méghozzá mereven. Ellenben a patkány szeme a patkányból kifelé néz, jól forgatható az üregében, minek okán minden külső dolgot jól meg lehet vele nézni. Már persze csak a patkánynak, mert másnak nem engedi.
Az egér alkatrészei a csapban. Bár áram szokott benne lenni, ennek ellenére az egér részei jól moshatóak. A művelet nem befolyásolja negatívan az egér későbbi működését. Az egérrel ellentétben a patkány már eleve nedves környezetben él. Viszont ha szétszedjük és kimossuk, az visszavonhatatlanul megváltoztatja (valójában meg is szünteti) a különböző összetevők eredetileg még jól összehangolt működését.
Ez kell az egér alkatrészeinek fürdetéséhez. Hasonló állagú anyag van a patkányban is, amit epe címszó alatt találunk meg. Újabb közös jellemzőre akadtunk, ugyanis mindkét zöld anyag a zsírok lebontásában vállal fontos szerepet.
Az egér alkatrészei száradás közben. Az egér csak a teljes kiszáradást követően fog jól működni, ellentétben a patkánnyal, mely a kiszáradását követően üzemképtelen állapotba kerül. Az egér amint darabokban hever a polc szélén. Ugyanez patkánnyal kevésbé jól néz ki, ezért nem is tartok patkánydarabokat a polcomon.
Ezekből az alkatrészekből összeállítható egy működőképes egér. Az egérrel ellentétben működőképes patkány semmiféle alkatrészekből sem állítható össze. Persze van akinek már sikerült, de erről nagyon kevés információ áll rendelkezésünkre. A teremtés ugyanis - az evolúcióval egyetemben - nem volt egy túlzottan dokumentált project.
Az egeret a helyes (és egyáltalán) működéshez csatlakoztatni kell a farkánál fogva a képen látható USB aljzathoz. Ellenben a patkány helyes működéséhez kifejezetten ellenjavalt a bármihez való csatlakoztatás! Kivéve természetesen az ellenkező nemű példányokat. Szóval a patkányt csak úgy egyszerűen el kell engedni, és már megy is.
A képen két egér közös platformon (egérpad) való találkozása látható. Semmi sem történik. Ellenben két patkány találkozásánál különös dolgokra lehet számítani. Ellenkező nemű egyedek esetében akár tenmaguk reprodukciójára is képesek.
Megy az egér a többi közé a gyűjteménybe. Ahogy mondani szokták, nem kér kenyeret! Ellentétben a patkánnyal, aki igenis kér! Épp ma kérdezte egy kollégám: Géza! Nincs egy felesleges egered? De van, és adok is egyet. Felkínáltam próbaképp egy patkányt is, de annak nem volt keletje. Akkor ennyit mára az egér és a patkány összehasonlításáról.

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.