Tapipad
(el volt bújva)

Erről a lomos polcról választok ki mára valamit. Már szemezek egy
ideje azzal a zöld színű USB dugóval. Vajon mi lehet a végén?

 

 

Azt hiszem a piacon is így vettem meg. Mármint elkezdtem kihúzni a zöld dugónál
fogva ezt a valamit a kupacból. Aztán nagy boldogan hazahoztam, majd
ledobtam a polcra, s egy hét múlva azt sem tudom, hogy mi ez.

 

 

Szép neve van, azt meg kell hagyni!

 

 

Van neki három gombja.

 

 

Ebből a szögből jobban látszik, vagyis maga a nyomógomb átlátszik.

 

 

Nem tudom mit jelent, de biztosan fontos dolog, hiszen külön idematricázták!

 

 

Azért jó az USB, mert csak bedugom és már megy is. Persze egy csomó eszköz
kéri a telepítő lemezét, de az általában van is hozzá. Ehhez persze nincs.

 

 

A háta is éppen olyan formás, mint amilyen az eleje.

 

 

Hogy a "handwriting" mit jelenthet azt nem tudom,
de a piros betűk biztosan azt mondják: Kézírás!

 

 

2004-ben készült. (az eggyel fentebbi sorozatszámból találtam ki)
Az összetartó csavar csak félig lett leragasztva a matricával.

 

 

Hiába tekertem ki a megtalált csavart, nem akart szétjönni a doboz.
Mind a hat gumiláb alatt alatt volt csavar!
Gonosz kis kínaiak...

 

 

A gumilábakat ide, vagyis a pult szélére ragasztottam, s bár azóta
már ki tudja hány év telt el, de még mindig itt vannak!

 

 

Ez megint egy igen unalmas tartamú eszköz.
Egy darab zöld panel az egész és slussz!

 

 

Mi a fenét lehet erről írni?
Ez most vagy egy kézírás bevivő eszköz, vagy egy külső tapipad.

 

 

Van benne egy érzékelő felület, meg persze egy panel.

 

 

A szalagkábelbe drótokkal történt betoldásból
sejthető, hogy ezt már valaki piszkálta.

 

 

A szalagkábel, és az üveglap találkozása.

 

 

Íme az üveglap. Épp úgy átlátszik, mint minden más üveg.
Akárhogy nézem, nem látok benne semmi különöset.

 

 

A számítógépem sem lát benne semmi különöset.
Bejelentkezik, de még csak nem is kéri a driver lemezt.
Leszedtem a netről egy hozzávaló driver csomagot, de az annyira
kínaiul van a gépnek, hogy egyszerűen nem hajlandó nekiállni feltelepíteni.

 

 

Gondoltam kidobom, de inkább elkezdtem összeszerelni.

 

 

Végül visszatettem a polcra, hátha egyszer még jó lesz még valamire. Például ha
legközelebb bemérgesedek, akkor összetaposom, vagy átfúrom az arcát!
Nem vagyok ám ennyire állat! Mondjuk mikróban azért megsütném.
Amúgy szerencséje volt, mert megúszta az elpusztítást, ugyanis
mielőtt még ez megtörtént volna, sikerült elajándékoznom.

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.