Történetek a kórházból

Én csak 100 napig voltam katona. 30-nap Miskolc, 30-nap Alag, 20-nap Bp. Kunigunda utca. A maradék 20-nap a honvédkórházban. (ezentúl a rövidség kedvéért KK mint katonai kórház) A történet a KK-ban töltött 20-napról szól, melynek hangulatához hozzátartozik annak örömteli tudata, miszerint nem sokára leszerelnek. (gyomorfekély) A szereplők egy kiváló barátom, a neve legyen az egyszerűség kedvéért Ákos (ez a srác valódi neve) valamint a KK személyzete, meg a betegek. Itt egy kicsit ki kell térnem más témára. Hallunk egy viccet, vagy valaki elkövet egy poént, nem mindegy ki az előadó. Mindenkinek van olyan ismerőse aki szinte bármit tesz az már humornak látszik. Van úgy hogy maga a vicc lapos, de az előadásmód, illetve az előadó előélete olymértékben befolyásol bennünket, hogy mégis megszakadunk a röhögéstől. Ez az ember nekem ÁKOS. Így nagybetűvel. A történet olvasásakor a megfelelő értékelés kedvéért mindenki a saját Ákosát képzelje bele az eseményekbe. Ákosról röviden: NEMNORMÁLIS. 185 magas, vékony testalkatú, kicsit kancsal, az arcáról látszik itt valami történni fog. Én a belgyógyászaton voltam gyomorfekéllyel, Ákos pedig a szemészeten. Ezek külön épületek.
Íme az első történet:
Szereplők: Ákos, és egy ipari tanuló nővérke név szerint Magdus
Magdus elindul a folyosó egyik végéről a másikra, kezében egy tálca, a tálcának még a peremén is kémcsövek, Magdus szinte topogva megy nehogy leejtsen valamit. A folyosó hossza van vagy száz méter. Valami történhetett korábban Magdus és Ákos között, ezt abból gondolom hogy senki sem kelt a hölgy védelmére az események kapcsán. (a dokik is röhögtek) Az események előtt még valami, a szemészeten leginkább öreg vak honvédségi dolgozók voltak elhelyezve (tiszta elfekvő), és mivel sok a vak ezért a folyosón semmit sem szabad tartani (asztal) mert nekimennek. Ami a látóknak a Dallas, az a vakoknak a Szabócsalád, mint a rádiószínháznál kommentálni kell nekik az eseményeket. (király balra el) Volt is köztük egy félszemű aki mindig tolmácsolta az eseményeket. (narrátor) A vakok mindig előkerültek ha hallottak valamit, hisz egész nap unatkoztak. Szóval elindul Magdus, előkerül Ákos, és menten heves udvarlásba kezd. A többi beteg mint vak zenészek hada, élükön a narrátorral követi őket a folyosón. Ákos először a lány lábát kezdte el simogatni, udvarló szavakat turbékolva. A lányok megnyugtatására komolyabb atrocitás, bugyiba turkálás keblek érintése nem történt. Magdus nem tudta mit tegyen, nem volt hová letenni a tálcát, ha megáll annál tovább tart a dolog, Ákos tevékenységéből kifolyólag pedig még lassabban haladt. Hátul a vakok hada élükön a narrátorral. (most a bal bokáját simogatja). Néhány méter megtétele után Ákos belekeményített az udvarlásba. Elkezdte nyalogatni a lány tarkóját tovább búgva a szerelmes szavakat. Magdus sivítozott, hagyd abba Ákoska, hagyd már abba. Olaj volt a tűzre. Ákos elkezdte nyalogatni a lány arcát, mint egy kutya. A lány nem sírt, inkább úgy fejezném ki magamat, könnyek nélkül zokogott. Ákos tovább erősítette támadását. Elkezdte nyalogatni a lány szemöldökét, ezzel heves gerjedelembe kergetve szegény Magdust. (hátul a vakok hada) Ákos újabb trükköt vetett be, óh az én szerelmetes Magdusom ne érintse királyi topánkáival eme szenteletlen kövezetet, s a lány elé hajította hosszú fehér köpenyegét. Magdus persze rálépett. (kis botor) Nem kellett volna. Több sem kellett Ákosnak! Odaugrott, s mikoron a lány az egyik lábával már lelépett a kabátról, azt egy hirtelen mozdulattal megpördítette, majd a két kabátujjat megkötötte térd alatt. (remélem sikerült magatok elé képzelni a látványt) Magdus már könyörgött. Ákoska engedj utamra. Ekkor Ákos elugrott a lánytól, felvette halálosan komoly arcát, és megkérdezte: Tudod hogy nézel ki? Magdus a keblei és a tálca közötti résen lenézett a lábára, és valami ellenállhatatlan nevetőgörcsben tört ki. Ott ált szegényke néhány méterre a céltól, és a heves nevetéstől nem bírt megtenni egyetlen lépést sem. A tálcán meg csak csörömpöltek a kémcsövek. (hátul a vakok hada élükön a narrátorral)