Ákos és a szabadság

Történt egy havas téli napon, hogy elmentünk egy haverunk barátnőjéért a munkahelyére. A lány egy Budai kórházban volt ápolónő. Autóval mentünk, az utcán a hó miatt nem volt parkolóhely. Sebaj gondoltuk mi akkor is bemegyünk a kórházba ha nem szabad. Ákos kidugta a fejét a hátsó ablakon. Szirénázott torokból ahogy szokott. A sofőr mutogatott hátrafelé. Erre a portás azt hitte egy mentőautó van a hátunk mögött és szépen felnyitotta a sorompót. Hátratekintve még láttuk ahogy csodálkozó arccal áll a kapuban. Felmentünk az osztályra ahol a lány dolgozott. Gondoltuk örülni fog nekünk. Sajna amint meglátta Ákost menten felhívta figyelmünket, hogy ez egy kórház, itt nem lehet hülyéskedni, itt betegek vannak. Odajött egy doki, úgy két méter magas ősz hajú komorarcú ember. Letolta a lányt, hogy ez nem korzó, itt ne vonuljanak csapatostul a hódolói. Szépen elvonultunk egy félreeső lépcsőházba bagózni. A lány a lelkünkre kötötte, hogy vigyázunk Ákosra amíg ő megfürdik. Semmi szín alatt nem engedhetjük elkószálni Ákost a várható negatív következmények miatt. Dumálunk nagyban a folyosón várjuk a lányt. Egyszer csak Ákos szól, hogy elmegy vizelni. Nos mivel a lány lassan készülődött, az idő telt rendesen, teljesen elfelejtkeztünk arról, hogy Ákost nem szabad elengednünk. Eltelt néhány perc. Valahonnan távolról kiabálás hallatszott. Észbe kaptunk. Úristen! Hová lett Ákos? Visszarohantunk a folyosóra, ahol is a következő látvány fogadott bennünket. A földön emberek fetrengtek ki röhögött, ki ezen stádiumon túljutva már csak hörgött. Az ősz hajú doki a nyitott vécéajtóban térdelt, baljával a kilincsbe kapaszkodott, hogy ne csússzon lejjebb, jobbja nyitott tenyerével a folyosó kövezetét csapkodta, miközben elhaló hangon fuldoklott. Ákos a vécé közepén állt, s a nyitott ablakon keresztül szépen röppenő ívben sorozatban vetette a frissen esett hóba a kórházi kacsákat. Arcán a megszállottak kifejezésével harsányan üvöltötte:
SZABADOK VAGYTOK! REPÜLJETEK!