Átugrottam Ákoshoz dumálni, de mint kiderült kissé korán mentem, ő még nem végzett az ebédosztással, így ha már úgyis ott vagyok beszálltam segíteni. Megyünk hárman a kajás kocsival kórteremről kórteremre. Ákos a diétás nővér meg én. A kajás kocsi alsó polcán kiszúrtam egy nyeletlen partfist. Kérdezem Ákost mi az? A válasz az, hogy egy ló. Gondoltam magamban ha nem normális, hát nem normális. Itt kell megemlítenem Ákos hangját, nos mint egy operaénekesé. Gyönyörűen énekel, torokból utánozza a sziréna hangját, és lazán előadja a régi Tarzan filmekben hallható üvöltést, a hangerő valami iszonyatos. Állathangokat is nagyszerűen utánoz. Nos benyitunk egy kórterembe. Ákos trappol szuszog kapál a lábával majd nyerít egy akkorát, hogy még én is megijedtem. A vakokon látszik hogy cefetül figyelnek. Az előadott szöveg a következő. Jó napot! Sajnálom de a mai ebéd egy annyira mócsingos és zsíros nehéz pörkölt, hogy nem tudtam volna egyedül idehozni, ezért egy ló van kötve az ebédes kocsi elé. Megszólalt egy roppant aranyos vak nénike, olyan igazi kedves kis öreganyó típus. Maga mindig viccel Ákoska. Dehogy viccelek ez teljesen komoly! Ha akarja meg is simogathatja. A nénike odatotyog, Ákos fúj, szuszog mint egy ló. A mami kinyújtja a kezét, erre ez a barom félig bekapta, majd elkapta a nénike kezét, és elrántotta a szájától, valamint jól letolta, hogy óvatosan mert harap a ló. Elővette a kajás kocsi aljából a partfist és szépen rávezette a nénike kezét. Ott ált az öreg hölgy a terem közepén a partfist simogatva, arcán csodálkozó mosollyal. Én a kajás kocsi mögött fuldokoltam a diétás nővér pedig a folyosón fetrengett a röhögéstől.