Ákos a raktáros 2

Ülünk a kisablak mögött. Egyszer csak kivágódik az ajtó, s beront egy fiatal kölyök. Ákoson látszik, hogy már most felkapta a vizet. Odaszól nekem, ezt mindenki takonynak hívja. Valami igazság lehetett a dologban, a sráccal elbánt a természet. Ha ránéztél (ha közben esetleg meg is szólalt akkor pláne) egyből az jutott az ember eszébe, hogy menten el kéne helyezni a manus arcán az ötujjú parasztlángost tucat számra. Nos az emberke egy Skoda hüvely garnitúráért jött. Ez négy darab nem túl nehéz vasból lévő cső. Ákos elindult a raktár mélyére az anyagért, maga előtt tolva egy olyan közértes kocsi féleséget. Még néztem is hogy minek a kocsi, hiszen kézben simán el lehet hozni azt a négy csövet. Jön vissza Ákos, valami nagyon gyanús dolog van a kocsin. Négy darab fékmunka henger. De ne is gondold, nem, nem személyautóhoz való. Talán kamionban van ekkora fémtömeg. Ákos alig bírta (egyesével) kitenni a pultra, a pult meg majd leszakadt a súly alatt. Takony (nevezzük nevén a gyereket) igen megrémült, s menten megkérdezte, hogy nem e vihetné el a kocsit. Azonnal jött a határozott válasz. Nem! Azt szigorúan tilos! De várj, majd mindjárt segítek. Ákos kilépett az előtérbe, megfogatta Takonnyal a melóskabátjának az alsó szélét, s felemelte Takony kezet olyan has magasságig. Pont mint mikor almát szed a tésasszony. A hirtelenjében kialakított köténykébe Ákos betette az első munkahengert.
Ek
kor takony rájött, hogy ez nem az ő napja.
Majd Ákos betette a második vasdarabot is.
Ekkor takony rájött, hogy ez nem is az ő világa.
Jött a harmadik fémszörny.
Takony rájött, ha ezt túléli, mese nincs menekülnie kell.
S jött a negyedik.
Ekkor takony való
sággal való kapcsolata (ha lehet ezt az ő esetében egyáltalán feltételezni) megszűnt. Ákos megszemlélte művét, s nagyon meg volt elégedve Takony roggyant térdével, pislákoló értelem nélküli üveges tekintetével. Szépen lassan komótosan visszasétált a pult mögé, akkurátusan behúzva maga mögött az ajtót, majd a kivételezési tömbre vetette könyörtelen tekintetét, s kiszólt az ablakon. Töltsd ki a dátumot is. Ennek semmi esélye sem lévén Takony szó nélkül kitámolygott az ajtón. Eltelik egy fél óra, s megjelenik az ajtóban Takony. Ha azt írom az arca elgyötört volt, ahh, ezt képzeljétek magatok éle, nem is lehet szavakkal leírni. Ákos kisétál a pult elé, kipakolja a köténykéből a vasdarabokat. Takony szó nélkül átad egy lezárt borítékot Ákosnak. Kinyitjuk, benne egy rövid üzenet. Azért gyík, hogy szenvedgyík! Adj neki valami nehezebbet. OK Szóval nem csak Ákos rühelli ezt az ipari tanuló srácot. Ákos visszapakolta a kocsiba a négy fémszörnyet, majd eltűnt a raktár mélyén néhány percre. Mikor előkerült szerintem ugyanazok a vasdarabok voltak a kocsiban. Takony is ezen a véleményen lehetett, legalábbis rémült tekintetéből erre következtettem. Ákos persze azonnal feloldotta a helyzet okozta feszültséget. Csókos az ipse tudod? Ez a jobb minőségű hüvelygarnitúra kell a kocsijába.